Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi (1950-ig Budafoki, Budatétényi, Nagytétényi) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.161.a/3)
1954-03-04
" A termelő/szövetkezeti csoportok tagsága szintén lelkesedéssel fogad“ ■ , ta a párt és korm-'nyintézkedés két, melyet bizonyít az a tény, hogy ’ a tszcs-ből a z-'rszAm d''s után, habár erre mód volt, még is igen ke’ . vés kilépés történt. Pl. a Vörös Csillag tszcs-nél egy kilépés történt, de ugyanakkor a z ' rsz ' m;.dás óta 8 uj belépés v en. A Béke tozcs-ből két kiléoés és két kizárás törént, de/ennél a tsznél is ujabb belépések történtek, sőt azóta mindkét termelőszövetkezetben is állandó belépések vonnak, űrt egyse jobban látják azt, hogy a termelőszövetkezeti gazdálkodás előnyösebb az,'egyéni gazdálkodásnál, / A kormány programra elhangzása ut .ni azt t jpus z tál tűk/ hogy-' a kerületünkben lévő 5-6 középper._sz t, akik a multév tapaszán közeledtek a termelőszövetkezeti csoport felé, ősszeljmár megváltoztatták elhatározásukat, ele nem azért, mert a termelőszövetkezetben hevesebb lenne jövedelmük, mint az egyéni gazdálkodásukban, hanem azért, mert a kormány - programra elhangzása óta lehetőség van arra, hogy meglévő gazdasagukat is növeljék. A párt és a kormány határozato k/végrehajtó súban nagy segitsé .íünkre volt a mezőgazaasági és begyűjtési Állandó Bizottság. Széleskörben tudatósitották a kormány határoz tokát és visszaverték az ellenség támadás,.A it. De az Állandó Bizottság tagjai maguk is belátták a kormány pro gramm határozatának jelentősé né +- és Joós Elek Állandó Bizottsági tag' és tanácstag, valamint Döbröcöni János begyűjtési Állandó Bizottsági t. ; és tantestet beléptek a Vörös Csillag tsz-be, é ezzel is alátámasztva pártunk helyes politikáját,. Termelőszövetkezeteink a nult^vi zárszámadásokat elég jó eredménnyel zárták, A szorgalmasan dolgozó tsz. tagok, nagyobb jövedelemre tettek szart, mint kerületünkben egyes középparasztok. Pl. Bódi József Vörös Csillag tsz. twhenese 822 munkaegységet teljesített és összes jövedelme 28.821 Ft, volt, ami 2.400 Ft. havi jövedelemnek felel meg. Mondovics Lajosné 366 munkaegységet teljesített, összkeresete 12.221 Ft. volt. ^szraél Hadi J ■ nos kocsis 4-28 munkaegységet teljesített, összjövedelme 12.654 Ft. volt és ehhez külön még a háztáji terület jőve-JlIu6 XS# h?2y * tsz-ben a jól dolgozó szorgalmas tagoknak jó ./n megélhetést biztosit. 1954. évi beadási kötelezettségek csökkentése még nagyobb arányokban íog megmutatkozni mint a multévben. A Vörös Csillag tsz-nél a multévihez viszony!Ltv?i. *760JFt • negtakaritá st ért el. Béke tsz-nél 8.000 Ft-os megtakaritu st eredményez a hús kivetés csökkentése. A kenyérga- i bona és ta kor many gabona csökkentése még továbbin összegek megtakaritás t fogja eredményé zni, v gyis a termelőszövetkezet jövedelmét növelni. teorm'iay célkitűzése, hogy a termelőszövetkezeteket az edi,,inél jobban segítse, de a termelőszövetkezet tagságának is látni kell véíezni^hoárainki -áS lendülettel kell munkájukat • í élelmiszert tudjanak az i vari munkások részé-ÍL / í ez"Ital s íjat jövedelmük is növekedjen. Ebben a munkában a íainak < 4s sf get kell nyújtani, a partszervezet t igéé retkei intnra© 3 *unk^an. A tsz. vez tőségének szintén segít-"' radéítíiain? C tud-3ö a reóháruló feladatokat maíío 1 jt-ini. Az elmúlt időben a tsz. pártszervezete kelt® tomotetrst adott a vezetőségnek, a párttagok sem mutaulk jó példát a t-.gsu gnak, amit az elkövetkezendő időben ki kell küszöbölni. * \ | í i cnmwmmMüW#_________________._____ ._ T__________Z............ .. ................ .................................