Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi (1950-ig Budafoki, Budatétényi, Nagytétényi) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.161.a/3)
1951-03-30
-------------- ^ -V- — ▼ 4 \ * • a*<eww*«t* © I Szőke2 látjuk a körzet vezetőségének a beszámolójából és a repülőbizottság jelentéséből, hogy a körzet munkájában komoly hiányosságok.^ vannak. Az elvtársak maguk is látják azt, hogy amit eddig csináltak az nem jó és az egész körzeti pártszervezet munkájában visszaesés tapasztalható. Nem kapták meg azt a támogatást, ami szükséges lett volna ahhoz, hogy jó munkát tudjanak végezni. Maga a PJ3. is lebecsülte egy kissé a körzetek munkáját. Kétségkívül, hogy az üzemekkel sokat kell foglalkozni, de egy pillanatig sem hanyagolható el a körzetek munkája. 4.5oo ember él a 8.körzet területén.Ez azt jelenti, hogy az egész területnek a politikai irányítása a 8.körzet feladata és a körzet vezetősége felel mindehért, ami a körzet területén történik. Nem kis feladata van a körzetnek. A párt- 1 szervezetet el kell ismerni, mint vezető szervet, meg kell lenni a tekintélyének és a súlyának. Ehhez azonban az szükséges, hogy megerősödött, életképes szervezet legyen. Mi, amikor felszámoltuk KomlósÉkat, nem tettünk meg mindent annak az érdekében, hogy a 8. körzetet megerősítsük és elnéztük azt, hogy ott egy olyan tiszteletbeli titkár legyen, mint Szörcsög íx elvtárs,Borsi elvtárs valószinüleg sokat tanult a kéthónapos pártiskolán, rt s minden segitségével segíteni fogja a körzet munkáját.- A 8.körzet területén nem történhetik semmi olyan, amiről a körzet nem tud- Az aláírási mozgalommal kapcsolatban nagy aktiva hálózatra lesz szüksége a körzetnek. Schmidt■elvtársnő azt mondja, hogy nincsen minden héten pártnap. Bz még nem akadálya annak, hogy nelegyen ott komoly pártélet. Ezeknn a napokon lehetőség van különböző értekezletek, előadások megtartására. A körzeteknél bizonyos elöregedési tünetek mutatkoznak. Mind többen vés znak részt üzemi munkában, a a nők száma is egyre több, akik a háztartási munkát felcserélik az üzemi munkával. A körzeti alapszervekra, azonban még hosszú ideig szükség lesz.- Hogy a pártszervezetnek gyenge volt a munkája, azt visszatükrözi a tömegszervezetek munkája is.A kér .DISZ bizottság nézze meg azt, hogy egyáltalában van e lehetőség ott területi DISZ.szervezet megalakítására, mert azért hogy ott a még meglévő aranyifjak töltsék el az idejüket, ahért nem kell DISZ. Az MSZT-nek és az MNDSZ-nek minden reális alap meg van arra, /--n. hogy komolyan dolgozzanak. - Úgy tudom, hogy most a 8.körzet vezetősége teljes. Ki kell épiteni az aktiva hálózatot, aki támogatja és segíti a vezetőség munkáját. Be kell hivni és beszélgetni azokkal az elvtársakkal, akiknek valamilyen formában kapcsolatuk volt a pártszervezettel. A legjobbakat be kell kapcsolni a munkába és akivizálni őket.- 13o párttag van és 17 tagjelölt és az oktatásban csak 17-en vesznek részt, ez egy igen szomorú kép és nem éppen a tagság aktivitására vall. A területi munka szívós munka, türelem kell hozzá és helytállás. Nehezebb mint az üzemi munka, mert az üzemben ott vannak a dolgozók, áe a területen úgyszólván oda kell őket vonszolni!- Mi a továbbiakaban az elvtársaknak nagyobb segítséget akarunk adni. ^zeket a kérdéseket az elvtársak fontolják meg és az itt hozott határozatokat úgy vegyék, mint a P segíts ég ét a további munka megjavításához.Borsi: Az elvtársak igen ritkán jönnek ki hozzánk, s a tagság maga mondja azt, hogy nem ismerik a XXII.kér.P.B., nem ismerik az elvtársakat akik ott dolgoznak. A kiküldött értesítéseket is igeh későn kapjuk meg, kérjük, hogy ez a jövőben ne igy legyen, mert igy mi sem tudjuk a munkánkat határidőre lekésziteni.Szőke: Borsi elvtárs kritikája helyes és jogos volt. A P.B-nak szorosabb kapcsolatot kell tartani a körzetekkel, de nemcsak a vezetőséggel, hanem magával a tagsággal. Ezen a téren kétségkívül, hogv van javítani való.• / • k ——— —■— — ...................................................