Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi (1950-ig Budafoki, Budatétényi, Nagytétényi) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.161.a/3)

1950-07-28

-V- —- 9 ^ ..«rWY«lMK ' ' ; ■■■IPBj n [ a P,B* részéről összeállított bizottsági tagok felülvizsgálták sus MNDSZ. ; munkáját. J S:ím-A bizottság munkájában resztvettek: Borgula Ádámné, Oszvald á/n$jSéfr; f^íaener Tibor né, Túri János, 3 % ófflaaw^-l Muana István, Monostoriné, Oszvald Ernő elvtáraak.­kerülotlink MNDSZ. munkájával kapcsolatban felülvizsgálása,nksor ón megállapítot­tuk, hogy az MHD32, mint egyik igen fontos tümegszervezetünk, munkájában úgy politikailag, mint pedig szervezetileg hiányossgáok mutatkoznak. Eltekintve attól, hogy az MNDSZ» üzemekben a szervezés területén ért el eredményeköt,azon­ban munkájuknak politikai álátámaeztása,vagyis a politikai irányítás és ellen­őrzés teljesen, hiányos.- Es/ legnagyobb mértékben annak tudható be, hogy a leg­­utólsó ügyvezető Schtmi Jánosaié elvtársnő lemondása óta a kerületi ÍÍIÍD3Z ügyve­zető nélkül végezte munkáját. A P.B. részéről ügyvezetőre javaslatunkat meg- , "ittuk, a igy előreláthatólag a legrövidebb időn belül ez a kérdés megoldódik, ^A XXII.kerületi MNDSZ. Központnak 7 tagból álló vezetőség© van. Esek között ta­lálható kispolgárt elem is, akik a kollektív munkában mim igen vesznek részt, éppen őzért a ve Bet ősig nem ütőképes, a legnagyobb munkát I ováoo elvtársnő végr* zi, aki az KNDS2-nek egyetlen függőtlenitett vezetőségi tagja. Egyedül azonban képtelen arra, hogy kerületi viszonylatban az MKD3Z, munkáját Ösezegogja.— Munkájának egyik hiányossága az, hogy az asszonyokat nem tudja kellőképpen akti­­visálni és a polgári rétegek felé nem tud kellően hatni, inkább összeveszik ve­lük, munkájukból leváltja őketégi igy sok esetbon a reszortok nincsenek betöltve, .rf-s Kerületi vizsonylatban a.osuasazervezethez 177 tag tartozik, 7 kerületi és 11 üzem ialapizervezete van, zömei alapszervosetsíkhez 1134 tag tartozik 7-Öoo tag pedig a körzetekhez, ezt azonban pontosan megállapitani nem tudtuk a hiányol nyilvántartás végett, A Központ munkájánál a legnagyobb hiányosságok az oktatás terén muatatkoznak. A vezetőségben.nincs oktatási felelős, Az asszonyok részéről a tanulás iránti érdeklődés gyenge. A tanulás utáni érdeklődés, hiányosságára na, mértékben rávilágít az, hogy a Nők ^apjának az előfizetése a tagság között kb. esak 5o '/*♦ Előfordult az is, /Szovjet asszony,szövget gyár c.ftlzetn.l/hogy a pá szerveset propaganda-osztálya kiadott 4o példányt, ebből több mint 3o példányt a szekrény hátamögül kihúzva,ösazegyürten hoztak vissza kb.raásfél hónap raulva.!? a pódla erősen rávilágot a felelőtlen és szervezetlen munkára.A vezefiőaégi érte kosleteket általában minden héten megtartják, ezen igen hiányosan vesznek részt a vezetőség tagjai. A vezetőségek napirendi pontjait nem mindig helyesen tárgyal jók meg, sok esetben politikai szempontok kidomboritása helyett, személyi ég eg ni viták fejlődnek ki a vezetőség tagjai között.­­........................................... X-.......... ......................................................................

Next

/
Oldalképek
Tartalom