Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi (1950-ig Budafoki, Budatétényi, Nagytétényi) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.161.a/3)

1950-05-06

_ ‘ ^ ^ ^ \ ^ \ |**MyNWWH» ff í "■* * I -2- .#,„ » / íuílf nU ződött. A nagytétényi telepnek idáig nem volt olyan vezetője, aki a munkásosztály érdekeit ké£>viselte volna. Most sikerült eltávolítani Czumpf János nevő vállalatvezetőt, aki a múltat mindenben kiszolgálta és ezt azeinbert a Pártbizottság már va­lószínűleg ismeri. Ennek a vállalatvezet őriek voltak maga köré szervezett emberei, alTTkelT e/rev-ekv IKtousktóitoiir lekényere_zejkt. A műszaki elokészírtés körül is nagy zavarok voltak. A műszaki előkészítés egyik legfontosabb kelléke a térképezés nem volt meg, hiányzott a gyártás előkészítés is. Ennek alap jón tört ón­­tek a munka i.dőutaivánvozásnál is sulvos vTiigaeleseFTstonnek kö:ve’tTcez'mTén;/eképpén bocsSjtot1unk el egy csoportvezet'őt réű egy művezetőt a* múlt hetekben üzemünkből. Egyébként az ügy még nincs befejezve, a vizsgálat folyik és lehet, hogy ebből az ügyből kifolyólag még többen el fogják hagyni a gyárat. Még március elején készítettünk egy szervezeti sémát, melynek alapján állítottuk fel a műszaki osztályt, termelési osztályt, minő­ségi ellenőrző csoportot stb. A termelési osztály éhére egy ró munkás kádert állítottunk, aki azonban sokat betegeskedett. Arinak dacára, hogy a gépi berendezés nagyon elavuld igyekez­tünk a sport részére és a bányák részére is jó lőszert, illet­ve bányagyutacsot gyártani. De asekkel az elavult gépekkel kapcsolatban mindig uj és uj problémák elé leszünk állítva. A termelésről most már az üzemgazdasági osztály havonként át­tekinthető képet tud adni és ez megkönnyíti a munkánkat. A műszaki értelmiséggel kapcsolatban észlelünk még olyan értelmű hiányosságok t, hogy Czumpf távozása után nem bíztuk meg a műszaki értelmiséget konkrét feladatokul, ök nem tud­ták mit csináljanak és igy nem tudtuk őket teljes egészében magunknak megnyerni. Most is vannak még ennek a hibának a kö. vetkezményeképpen olyan hátrányos dolgok, aminek már nem sza­badna előfordulni ott, ahol egy komoly műszaki gárda van. Ez most tehát idő kérdése, amig ezeket az állapotokat gyökeresen meg tudjuk változtatni. A termelés március hónapban visszaesel _ de ez annak tudható be, hogy abból a cikkből amiből az üzem többet tudna gyártani nincs oly?nkereslet, mert csak belföldre termelünk. Olyan cikkek bevezetését, amire volna rendelés, még nemtudunk átállni, mert ahhoz egy bizonyos fokú átrende­zésre van szükség. A január havi termelési tervet lo4$-ban •február havit 117$-ban és március havi tervet 93$-ban telje­sítette as üzem-. A tervszerűségnél nincs már ez a nagy el­térés, csak egy olyan cikknél ami uj és minden uj cikk beve­zetésénél egy bizonyos fokú visszaesés tapasztalható. Vissza­­esés mutatkozik,_az--eg.v érára eső termelési értékné-lte-S. McX^gLtóiÁnőbb azf hogy, március hé napban úgy az egy órára eső t érmei és x~|rt ék,mi nt a tervtel.iesit és visazae sfett. ezzel szfelflKéíiaxigLB xk.~Ktexxtai.nk a&áriqg xsaú xéniák xa±spssxnxKg:gHátt!~~ a;iagHEXKXKSgnjá1zk?xwgy:xs a munkabérek megnőttek és az loo.~ forint munkabérre eső termelési "érték aíapöFan'vTsszaesett. Itt aztán viz agalatot tartattunk és ennek alapjan huj t ki a normacsalás is. Általában a magas 3zázal.éköt e 1 ért te 1 jesíi­­mények mögött valóban nincs munka, es erre csak az utóbbi hetekben jöttünk rá. Ezeket a hibákat igyekszünk felgöngyöl­ni és a normacsalással kapcsolatos vizsgálat 3incs még befe­jezve. Reméljük, hogy ennek az ügynek a felszámollaa után sikerülni fog a raunkaversenyhen és a termlés terén is nagyobb eredményieket elérni a Bányagyutacsgyárnak. n..

Next

/
Oldalképek
Tartalom