Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi (1950-ig Budafoki, Budatétényi, Nagytétényi) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1948 (HU BFL XXXV.161.a/3)

1948-10-21

MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA NAGYTÉTÉNYI SZERVEZETE. / \ I jegyzőkönyv. s \ Felvétetett 1948. X. 21.-én a Magyar Dolgozók Pártja nagytétényi szer V'zetéb YnaíJÁngelf íljSg Vi?h fezo, Komlős Géza, Barkő Ferenc, qchmidt János, Ernst József, Pálenyik erenc, Molnár Ferenc, Merkl József, Hegyi Ferenc^ Osváth Sándor! ifj Angeli Lajos, PB tagok, Pálos Ferencné Jegyzőkönyvvezető.^^ a m t 8lvtáríakat felkéri Pálos Ferencnél hogy a múlt ülés Jegyzőkönyvét olvassa fel. A jegyzőkönyv 3ff® “m? kéri azxFáiara elvtársakat, kinek van észrevétele, illetve felkéri Vign De zsőt tartsa meg beszámolóját. viffh Dezső* Ismerteti, hogy a titkári értekezletet Farkas Mihály honv. Vigh Dezső. firt0tta. Ismertette a szakszervezeti kongresz­szus jelentőségét, Apré elvtárs elvtars beszéféb röviden Íí®®1" tette, mely kidomborította, hogy mily nagy jelentőséggé r' az. hORV a Páet és a szakszervezet együtt miikod jón. Az MDP megvívta harcát, annyira, hogy a Kisgazdapárttal, es a Nemzeti f*' Parasztpárttal most már koalícióban működnek, ix a kulákság gal szemben xx. Ezért kell, hogy a tagság aktivan részt ve­gyen a munkába. Ha a szakszervezet, a Kisgazdapárt és N«mzeti parasztpárt felsorakoztatja tagjait a kulákdág ellen, csak a kulákság vereségével végződhet ez a harc. Majd a Szövetkezeti kérdésről is tett említést, hogy a kisparasztság idegenke­dett a szövetkezetben való tömörüléstől, de most már belátta ennek szükségességét, belátta azt, hogy a kulákság propagan­dája hamis volt. 370.000 hold föld, mely a kulak kezében volt a kormány átadta a kisparasztságnak. Ezek és a kisbirtokos felismerte, hogy a kormány csak az ő javát akarja, ejd a nemzetközi helyzetről: a nyugati blokk ^tonai , Montgomerry, ki e tisztséget csak úgy vállllta, hogy székhelyet Londonba helyezhesse át. Marshall Olasz- és Spanyolországban volt repülőgépen, úgy látszik, hogy ott valami hiba van, hogy ^ ilyen sürgősen kellett utaznia. A következtetés az, hogy Ame­rikában nem lehet valami kellemes a helyzet. Francót be ak8r­­ják vonni a kapitalista nemzetek sorába / mert Franciaország előbb-utóbb elvész számukra/, hogy azonnal Sxaxx±a»xxxagB* tud iák be állitani helvette. Törökországban 2 héttel ezelőtt Spanyolorsz. “ szavazők 15 *-a Járul* csak az urnák elé A nép nem ért egyet az ottani kormánnyal. Amerikából szállí­tott repülőgépek egyik a másik után zuhan le. Mikor megkérdez­ték, hogy miért szállítanak ilyen rossz gépeket, azt a választ kaoták. hogy a gépek annyira modernek, hogy azok kezeléséhez nem értenek a Törökök. aajd a magyar hadsereg fiíjlesz pár szót. A tisztikart a dolgozók soraiból kell felállítani 20.000 embert kell 3 év alatt beadni a honvédséghez. Ezután felkéri Schmidt János elvtársat, hogy az esetleges kiegészi-Schmidt János 2 fontosXérdés kerülte el Vigh elvtárs figyelmet. ^rY®aJ®b*® hogy Magyarországon több mint loo helyen tértek át a Her ga dálkodásra. Tűrhetetlen, hogy a kulákság a kolhosz kérdését oly lehetetlen színekben tünteti fel. Meg kell értetni, “Ogy mi is az a kolhosz tulajdonképen. Görögországgal kapcsolatban a visszavonulás mely történt csupán taktikai okokból lett vég­rehajtva. Nem igaz, hogy Markosz hadserege vereséget szenvedett mert a hadsereg nagyobb mint volt, ők partizán ®^8?*^kk^ harcolnak. Földes elvtárs beszélt a Szervezési ®AZottsa« ba tározatáról, hogy a 2 sz. lista kitöltése *el^®£ JÍ. délig a Pártházban legyen készenlétben. A ^bb^ak^^ agi alatt fel kell dolgozni a pártmunkások, a pártbizalmiak, g 0—

Next

/
Oldalképek
Tartalom