Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi (1950-ig Budafoki, Budatétényi, Nagytétényi) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.161.a/2)

1950-11-17

raMnwMít * ' * -** uimi mm.i jj I Így mozgó aitot, tűk a törnegszervezeteket a feladatok végrehaj­tására* A tömegszervez a tek közül különösen a DISZ és az HDSZ v-ógoztt jó munkát• A D. 3Z a békekölosönjegyesénél nem egy üzem­ben élenj'árt. Az MSZT pedig kerületi vonatkozásban nagyban # elősegítette a 'Szovjetunió eredményeinek ismertetését és nép­­sz.irt ürítéséi* A rauhkábél erejéhez mérten sokkal jobb-in kive­het te volna részét a Szakszervezet. As egész munkájuk a kia­o.y,ülések szervezése körül folyt le. Hogy a tömegszervezetekbt nem aktivizáltuk jo bban és nem tudtak erőteljesebb munkát ki­fejteni nagyrészt annak tudható be, hogy a Pártbizottság az \ első időben nem adott nekik nagyobb önálló feladatot, hanem inkább a kultur műsor beállításánál, hangulat kelt-ahol hasz­nálta fel őket, bár ez is nagyban elősegítette a jó hangulat kialakítását, azonban ez kevés ahhoz, hogy a tömegszer vezet ok e kőt nagy föladat elvégzése közben megerősödve kerüljenek ki. Menetközben azonban rájöttünk w ra, különösen a DlSZ-nól* hogy nagyobb feladatokat is reájuk biz,htunk és igy aktívabban von­­uk be ökot az agitációa műnk 'ba is. X z rí NI>32 különösen a területi agitációa munkában vette ki ak­tivan a részét, kerületi i’anács úgy a békekölcsön jegyzésnél mint a tanácsinál ászt ásnál főleg a technikai munkáknál, névjegyzékek elkészítésénél, az adminisztrációnál, de a kisgyülések előadó­ival is segítettek munkánkat. Az alapét: ?rvczeteinV általában jól v gézt él, a feladataikat a veze­tőség munkájában az ed- iginéi sokkal jobban domborodott ki a kollektív munka. *- decentralizált szervezeteknél is két feladat elvgőzóse nagyban hozzájárult althoz, hogy önállóságuk kifejlődött. A kommunisták élenjár ás ában azonban voltak hiányosságok, nem érte el azt a fokot, amilyet el teteilett volna, hogy érjen, külö­nösképpen tapasztaltuk ezt a bókekölősönjegyzéanél, ahol i kább csak a vezető fűnkción;'riusoknál volt tapaszttalb-stó, azonban araikor láttuk ezt nagyobb súlyt r-elyeztünk a politikai felvl­­// lágbsitó munkára, a párttagság felé ée ennek meg is volt az ered­ménye, mert igen sok párttagunk tett még utólag felajánlást. Alta­­lúbanváve alapszerveziteink e két feladat elvégzése alatt komolyan fcxxrtraak gazdáivá váltak saját területüknek* Meg ke - L azonban állapítani, hogy a kampány alatt megnyilvánult aktivitás lerögzít lsét kádernyi Ivánt art ás, az aktívákkal való továbbfoglalkozás szempontjából úgy a fárt mint a párt önkivülí ek­­re vonatkoztatva munkánkban le vág ránk maradva, Kost folyik az öséseállitőtt bizottságok segistés'-gvel kb. 12o elvt ársah az átnézése, egyéni beszélgetés formaijában. Az, ho.;y ebben a krd 'sebn egy kissé le”vagyunk maradva, bizonyos mértékben rávilágít arra is, hogy nem k öt öt tűk .össze- eléggé a kampányfeladatokat a p 'rtépitős kér­­űóaóvol, bár -“ákooi elvtárs Központi Vezetőségi ülésen elmondott beszéde után erre különös súlyt helyezünk és mintegy lo üzemi és 3 körzőt i párt szerve zoteinlm ól tapasztalható hiányosságokat és gyengeségeket éppen a két kampány jő munkájában kitűnt aktivis­tákból kívánjuk pótolni. De azonkívül a Pártazervezetünkben a Pártbizottság mellett jól dolgozó elvtársakból a politikai mun­kát irtsak kérdését is meg tudjuk oldani. Az azonban, hogy a tag és tagjelölt felvételnél mennyiben fog egnyilvánulni a kérdés összekötése a párt építéssel az a mostani taggy léseinken fog bizonyos mértékben megmutatkozni. A -unkánk folyamán nem volt kielégítő e lcét feladat xixxgsxsKx összekötése a termelés kérdésével. f ■ L _ ____________ __________

Next

/
Oldalképek
Tartalom