Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi (1950-ig Budafoki, Budatétényi, Nagytétényi) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.161.a/2)
1950-09-18
r n ^ Jegyzőkönyv készült 195o, szeptember 18.-án a Magyar Dolgozók Pártja XXII. kerületi szervezetének nagytermében tartott választmányi ülésen. Jelen vannak: A csatolt jelen-léti iv szerinti elvtársak. Pollácsek elvtárs megnyitja az ülést, majd ismerteti a napirendet, mely a következő: , , • 1./ békekölcsön és a tanácsválasztással kapcsolatos feladatok. \ Ezután felkéri Szőke elvtársat a napirend megtartására. Szőke elvtárs: A mai választmányi ülést azért hivtuk össze, hogy tájékoztassuk az elvtársakat azokról a nagy feladatokról melyek az elkövetkezendő két hónapban előttünk állanak. 5 órakor lesz egy értekezlet, melyen az elvtársaknak is jelen kell lenniük és ezen az értekezleten részletesen, politikailag /-n alátámasztva fogom a napirendet ismertetni. Ezen az értekezleten a kerületi aktívák is részt fognak venni és az elvtársak feladata lesz az, hogy megfigyeljék azt, hogy az elvtársak hogyan fogadják ezt a kérdést és hogyan látják ennek a két döntő feladatnak a megoldását. Az értekezlet befejezése után az Elvtársak kicsit gondolkodjanak ezen 1 a kérdésen. A Pártbizottság úgy a békekölcsön, mint a tanácsválasztással kapcsolatban egy ütemtervet készitett. Az ütemtervben minden napra meg vannak a feladatok jelölve és ezekmellett a feladatok mellett a napi munkánkat is el kell végezni, illetve össze kell kapcsolni úgy kell megoldani. A békekölcsön 28.-án kerül a nyilvánosság elé és ezen a napon kezdődik a jegyzés is. Ezután ismerteti Szőke elvtárs a választmányi tagokkal a Pártbizottság által elkészített ütemtervet. Amint az elvtársak az ütemtervből is látják nagy, komoly feladatot kell megoldanunk, de mint mondottam már ezek mellett a.feladatok mellett meg kell oldanunk a napi feladatokat is. A Pártbizottság sok kampánymunkát megoldott már jól, vagy kevésbbé jól, de legtöbbször elkövettük azt a hibát, hogy nem kapcsoltuk össze a feladatokat a napi munkánkkal. Most pedig olyan sok és fontos feladat áll előttünk, hogy ezekből kihagyni semmit sem lehet. Kerületünkben mezőgazdasági munkálatok is folynak és tudjuk azt is, hogy milyen feladatok állnak ezen a téren is előttünk éppen a tanácsválasztással kapcsolatban. A tszcs is döntő kérdés, de a legdöntőbb az, hogy a feladatokat összekapcsolva végezzük el. Kapcsoljuk össze nagy feladatainkat a mezőgazdasági, tszcs-a és pártépitési munkánkkal, mert csak igy tudjuk valóban erősíteni a Pártunkat. Úgy a békekölcsön, mint a tanácsválasztási munkába be kell kapcsolni a Pártonkivüli tömegeket i.s - amit az ütemterv is kihangsúlyoz - és a jó munkát végző elvtársakat ki fogjuk emelni és megmutatjuk nekik az utat Pártunkhoz. Kérem a választmány tagjait, hogy ennek a két döntő feladatnak elvégzéséhez adjanak meg minden lehető támogatást, hogy ténylegesen a választmány megmutassa azt, hogy egy uj, egy munkaképes testület vagyunk. Pollácsek elvt.:Kéri az elvtársakat, hogy akinek van valami kérdeznivalója az szóljon most hozzá, l 0 ' ■ I — - - ,