Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi (1950-ig Budafoki, Budatétényi, Nagytétényi) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.161.a/1)

1954-03-14

' * V ’ V * '•“T* \ [I :­­■ * - 21 -Ernszt: Tisztelt Pártórtekezlet ! Tekintettel arra, hogy a Párt értekez­let a vitát lezárta, felkérem Bényi. elvtársat a válasz megadására. Bényi : Elvtársak !* Azokra a fontos problémákra, amik felmerültek, Sziics elvtárs megadta a választ. Azzal kapcsolatban, amit Molnár elvtárs felvetett, nyiltan megmondottuk, hogy egyelőre szó sem lehet. Köz­ellátásunk sem olyan rossz, mint Molnár elvtárs felvetette. Hogy hibáit, hogy javítsa ki, itt elmondani nem lehet, ezt meg fogjuk beszélni. Bodnár elvtárs felvetette gimnázium létesítését. Jelen pillanatban ezt megoldani nem lehet. A Jakosits elvtárs által fel­vetett 674 tag benne szerepel az ösazlétszámba. A tagfelvételnél a mennyiség 3em elhanyagolandó, tudtunk volna több tagot felvenni, de nem felelt volna meg a minőségnek. Az Elvtársak több dolgot hiá— nvoltak, amit a beszámolóba sem idő, sem bevenni nem tudtuk. A bírálattal egyetértek. Es ezzel be is fe­jeztem. Ernszt: Tisztelt Párt értekezlet ! A Pártórtekezlet folyamán néhány ja­te" vaslat hangzott el : 1./ A Választmányfoglalkozzon az újítások sorsának kérdésével.^ Azt hisszük helyes, ezzel valóban foglalkozhat a Választmány. 2./ A Választmány tárgyalja mega Kongresszusra tett javaslatokat 03 igy küldjük be a Budapesti PB.-nak. Azt hisszük úgy helyes ha a PB. tárgyalja meg és azt a Választmánnyal tudatja. 3./ A Szervezeti Szabályzatot vitassa meg a PB. és Párt választmány. Erre a felsőbb szervek határozatot fognak hozni. 4./ Évente kétszer tárgyalja meg a Választmány a Tanács munkáját. Azt hisszük, hogy ezt a PB. és a Párt választmány úgyis meg­teszi, külön határozatot nem kell rá hozni. 5./ A Választmány számoltassa be a hivatali párt szervek instruk­torát munkájáról. Nem szükséges, úgyis feladata a PB.-nak. 6./ Gyümölcskultúra fejlesztéséről beszámoltatni választmányi ülé­sen a tagokat. Az a véleményünk, hogy a PB. számoljon be, mert különben a választmány elaprózza magát. 7./ A párttagság ismerje meg a hab ár ozat okát. Ez Elvtársak benne TO van a határozati javaslatba. 8./ Felszámolni a liberalizmust. Erre határozatot nem hozunk, ez minden párttag kötelessége. Muzsek : Bejelenti és egyben kijavítja a határozati javaslatba becsúszott sajtóhibát. Ernszt : Tisztelt Pártértekezlet ! Amennyiben a Párt értekezlet egyetért a beszámolóval, a válasz megadásával, továbbá a határozati javas­latokkal és a határozati javaslatok kiegészítésével szavazzanak küld ott igazolványukkal. Majd megállapítja, hogy a Pártértekez­let egyhangúan elfogadta. Bényi : Kéri a Pártválasztmány felmentését. Ernszt: Szavazásra teszi fel, majd megállapította, hogy a Párt értekezlet egyhangúlag elfogadta a Pártválasztmány felmentését. 2./ napirend : Kéri a Jelölő Bizottság elnökét, hogy a kerületi Párt választmány Ernszt: tagjainak, valamint a Budapesti Párt értekezlet küldötteinek sze­mé Íjé re vonatkozólag tegye meg javaslatát. Bujáki: A Jelölő Bizottság kidolgozta javaslatát. Mielőtt előterjeszte­ném elmondom a listára való felvétel módját, A Jalölő Bizottság javaslata egyenként lesz az Elvtársak elé szavazásra előterjeszt— • / • L .__________

Next

/
Oldalképek
Tartalom