Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi (1950-ig Budafoki, Budatétényi, Nagytétényi) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.161.a/1)
1950-06-04
r - i I ezt rendesen • jezni nem le tudta. Ezt felszámolva Budát etr.nyb.en ia megjavult a Párt ólat. hasalna hiányosságok voltak Nagytrtenyban io ahonnan tigh titkár elvtársat a Párt Tolna megyébe küldte es helyette Fomlos Géza propagandista lett beállítva ideiglenesen, au aztán a Nagybudapesti Pártbizottság hibájából úgy is maradt egészen addig, mig a XXXI. kerületi Pártbizottság meg nem alakult. Ha ezektől a hiányosságoktól eltekintve - ami a helytelen hian yos kadormmkábul eredet - azokat a döntő feladatokat, amit a Part rankbizc>tt igyekeztünk minden területen marad' alanu'l elvégezni. De most amikor a központi Vezetőség február lo.-i határoz *ának tükrösen láttuk a 1B. munkáját akkor nyilván meg kell állapítani, hogy a Purtbizo-tsa^on belül a kritika, de főleg az önkritika nagyon kevésbe árvényjsülc. lokszor liberális módon kezeltük egy-egy határozat végrehajtaoat a hol vett, hogy szigorúbban felelősségre vonta volna a ?E. a mulasztást elkövető elvtársat. Az 1949.-ea választási agitációban a kerületben 15oo népnevelő vett részt, házról házra jarva ia vál-osztás sikerének érdekében. íz eredmény nem is maradt ©1. Budafok 9b.4, uiiuatetóny a papi főfészek 95.1, Nagytétény 97*3/#fban adta lo szavazatit a népfrontra. Ka megnézzük a torvkölcaönt, esni szintén egy népszavazás ~ volt, a népi demokrácia mellett mely alkalommal a népnevelők szazai járták a lakóházakat is itt Is megmutatkozott a népnevelők jo raunítél a, mert úgy Budafok, mint Budatetény és Nagytétény t erület ón jóval túljegyezte a lakosság az előirt összeget. Nagytétény a peremkozsegek között a második lett. Mindezekből azt. láttuk, hogy a kampányszerű munkákat jól elvégeztük. A fő hiba az volt, hogy ezeket a ampáayokat nem kötöttük áss e a Pnrtépitőssel és ezekenek a kampányokon jól dolgozó elvtársakat nem néztük meg abból a szempontból, hogy to’bábra milyen munkára lekev oeallitini. Igaz ugyan, hogy csak Budafokon 15o elvtársat hívtunk oe a kaderoaztaly— ra beszélgetésre, ami határozottan jó hatással volt* a behívott el ^társakra, mert közelebb kerültek a Párthoz, érezték, hogy a Part^ortokeli a munkájukat, de ezek a beszélgetések még sem hozták meg a kívcait eredménye mert az alupszervezetek ezeket az elvtársakat nem fogl.alk~.ozt/atták megfelelően. ^ A mi munkánknak is a Párt tagság nevelését Illetően nagy lendületet adott ákosi elvtára következő láncszem c. cikke, majd kosóbb 1949 október 2o,-án P;Irtunk Politikai Bizottságának határozata "Emeljük Petünk politikai és eszmei színvonalát" a Pártmunkások feléegy ujabb lendületet adott. Fokozottabb mértékben, indult meg a szervezett rendszeres tanulna. Mindezek dacára azonban a Párttagok nevelésében voltak még hlanyossaggok az oktatás, a nevelés munkáját ebben az időben még gyakran más és más elvtárs Végezte, mig 1949 októberében, amikor függetlenített oktatási felelőst kaptunk és azóta az oktatás terén javulás van. Mig a múltban az oktatási bizottság csak papíron működött addig most ténylegesen működő oktatási bizottság szervez 's segíti a kerület kuaárnövelését • Azonban a múlt hibái az oktatási munkában még mindig kísértenek, ami azt jelenti, hogy a mennyiségre vettük kezdetben az irányt os nem a minőségre, -zen aztán menetközben javítottunk, vagyis az elv az volt, hogy inkább kevesebbet, de jobbat és igy a következő képet mutatja az idei oktatási évad. 2ooo hallgatóval kezdtük meg az oktatást, mely menetközben leraorzsólodott 1533 főre, Párt ok tatásunkban 36 alapftku szeminárium 742 {hallgatóval, 25 halad ószeminárium 456 hallgatóval, 2 tómegazeminárium 5o hallgatóval, 5 rádió szeminárium 12o hallgatóval. 3 hőbapos színvonalon 11 csoportban 13o hallgatóval, 5 hónapos színvonalon j csoportban 30 hallgatóval és 1 éves színvonalon 3 hallgatóval, * jIŐ- adóadóképző iskola 4o hallagat«val ve3z r iszt.