Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XX. Kerületi (1950-ig Pestszenterzsébeti, Soroksári) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.160.a/4)

1952-04-25 / üzemi

r - feI * Melyek voltak ezek a hiányosságok? Nem tudatosították eléggé a szak­szervezetek a megváltozott szerepét a szocializmus építésében. Eltom­pult a szakszervezetekben a forradalmi éberség szelleme, teret kapott a jobboldali szoc.demokraták akna munkája a szakszervezeteken belül. A szakszervezetek felső vezetésében dolgozó kommunisták többsége elsza­kadt a tömegektől. A hiányosságok alapvető oka az, hogy a szakszerve­zetek kapcsolata megjavult a párttal. A szocializmus építésének idején a megváltozott kor iilményeknek megfelelően a szakszervezetek feladatai alapjában megváltoztak. Jelentőségük megnőtt, előtérbe került az egész munkás osztály átnevelésének feladata a kulturforradalom véghez vitele. A dolgozókat nevelniük kell-a szocialista munkafegyelem betartására, ^ elsősorban az iparban bekerülő uj dolgozókat, nőket, fiatalokat és mező­gazdaságból bekerülő dolgozókat. Ez a termelékenység emelésének egyik legfontosabb feltétele. Az ellenség ezen a területen igyekszik gátolni a munkát. Igyekszik a laza fegyelmet elősegíteni a dolgozók egyrészénél megnyilvánuló öntudatlanságot kihasználva kártevő munkakifejtésre tö­­rekszenel a termelés vonalán. Normacsalás, táppónzcsalás, stb. Szakszer­vezetek munkájának központjában kell ellátáni a munkaverseny megszer­­g - vezését és kiszélesíté3ét, állandóvá tételét a munkafegyelem megszilár­dításáért folyó harcban. Rendszeresen foglalkozniuk kell a termelésben Kitűnt dolgozók szakmai, politikai színvonalának emelésével. Oly módon, hogy minden munkás érezze azt, hogy jó munkájával a hazát védi, a bé­két erősíti és ez ösztönözze nagyoub teljesítményekre. Alapvető feladat a szakszervezetek munkájában az, hogy elő segítsék a párt tömegbeiolyá­­sának növelését, mozgósítsák a pártonkivüli dolgozók töuegeit a párt politikájának végrehajtására. A pártépités területén fontos feladatunk uj harcos káderek, tagjelöltek kinevelése, szemelőtt/artva Lenin elv­társ tanítását " szakszervezeteknek a kommunizmus elő iskoláivá kell vállniok". Példa a Mechanikai Fonóda a jelenlegi párttitkár mint szaké szervezeti bizalmi kezdett, majd Ü.3. titkár, jelenleg párttitkár. Kötöttárugyárban Qzibrák elvtáranő mint t.b.t. felelős volt és párttitkár lett. Feladatunk a békeharcra való mozgósítás a Párt a Rákosi elvtárs, Sz.U. iránti, és a haza szeretetre való nevelés. Hogyan kell irányítani az üzemi pártszervezeteknek a szakszervezet munkáját? Az irányítás alap­vető feltételei: 1./ A szakszervezetek munkájának állandó tanulmányozá­sa, határozatainak a megismerésére. Szükséges, hogy a szakszervezet minden egyes reszortfeladatával és annak jelentőségével partszervezete­ink tisztában legyenek. Pl. a szoc.pol. munkásvédelem, kulturális tö­­mognevelő munka stb. Ezen a területen pártszervezeteinknél vannak hiá­nyosságok, ha bár foglalkoznak a szakszervezetek munkájával, azonban sok esetben csak egy kérdésben vizsgálják meg a szakszervezetek munká­ját ez ez legtöbb esetben csak a munkaverseny kérdésére szorítkozik. Példa Xi.ker. viszonylatban a pártszerv.legjobban segiti a szakszerve­zetet a Sortex, Juta, Fonalklkószitő. A Fésűs BB. segiti a szakszerve­zetet, de csak 1 oldalú a segítség. Ez természetesen helytelen módszer, mert igy elmosódik a szakszervezet tényleges feladata ós a politikai jelentősége a szocializmus építésében, valameint szakszervezet más szin­tén nagyon fontos funkciói. Példa a műnkásvédelem, szoc,pol. kultúra, sport területén végzendő munka. Hiányosság van azon a területen, hogy a szakszervezetek nemharcolnak következetesen a vállalati lazasága ellen. Elhanyagolják az üzemi dolgozók baleset elleni kioktatását, ami igen döntő különöen az uj munkásoknál és ezekkel a hiányosságokla part­szervezeteink egyáltalán nemfoglalkoznak. Természetesen, hogy az Ő.3. szintén alig foglalkoznak a problémával. Nem érvényesül a párt ellenőr­zés és ezért tudja sok esetben a hiányosságokat az ellenség kihasznál­ni. Menetközben állandóan ellenőrizni és segiteni kell a szakszerveze­tek munkáját. Segiteni és felkarolni kell a szakszervezetek önálló kez­deményezését, meg kell beszélni a feladatokat és össze kell hangolni a munkával. A termelés és termelékenység emelésének a tervtaljesitésének egyik döntő feltétele a munkafegyelem megszilárdítás*. Az állandó szó­■fe? . _ . - ■ - —­­­­­­­­­­­­mi__________________ - - - - — - - -— - - - —-------- --------------------- -------------------------­— i -v' ff —

Next

/
Oldalképek
Tartalom