Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XX. Kerületi (1950-ig Pestszenterzsébeti, Soroksári) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.160.a/4)
1952-04-17
- ff —— ' i-'m# « --■* ■•®r,m I - I I resen javította a dolgozók helyzetét ahhoz, hogy az eddigi eredményeket megszilárdítsuk éa tovább fejleszük ahhoz, hogy az eddiginél is főbb árut adjunk a népgpzdaság fejlesztésére es a dolgozik ezüka ég letelnek rendelkezésére boesájtahi. A dolgozóknak vállalni kell a pillanatnyi kereset csökkenést, mely nem nagy mórt"kü ég viazonvlag könnyen behozható. Az Üzemek le* zgatói gondoskodni fognak az ehhez szükség ea münzaki és szervezeti feltételek megteremtéséről, hogy a dolgozók rövid idő alatt túlszárnyalják régi keresetüket, ugyanekkor meggyorsítják az ország felemelkedését s szocializmus pit set. Ezen araitáciés szempontokat az üzemek sajátos viszonyait -figyeUzbe véve k i feldolgozni az" elvtársaknak mely a népnevelők munkájának alapját kell f ho^v képezze. Látnunk kell *■ külön ie ki kell hangsúlyozni, hogy a mo - tani normarenáezés mennyiben különbözik az 195o—es tői, Addig míg az 195o-.es döntő mértékben külső segítséggel, külső eszközökkel^ sajté és a rádió kampányokon keresztül történt addig ma saját eszközökre kell végrehajtani, belső utón kell a mozgósítást végrehajtani, open ezért nagyobb arányú előoroba m nt 1950-ben. T’z a módszer sok’-al komolyabb Hőkészitő' munkát kiván éa látni kell, hogy bármennyire la é"*s érPtt meg b normarendezés számolhatunk majd azzal, hogy az elmarad- , kevésbé Öntudatos dolgozók magatartását igyekszik felhasználni, hogy a termelésben zavart okozhasson. *ppe« ezért az ági t toló a munkában hullámzásnak nemszabad előfordulni és az egitációnakat az élőkészités elő3 napjától egészen a bérkifizetés napjáig vinni kell. Az i£©z- I /ratokat terheli a felelősség a végrehajtásért, de a politikai munkát nekünk kell biztosítani. Csakis a jó politikai munka fogja biztosi tan a részleges normeredezés sikeres végrehajtását. Rendszeresen el len-rizni kell a vállalatvezető é8 az 0b. munkáját a norm-rendezéssel kapcsolatban. A műszaki normák bevezetésének élőké szi tő se ne jelentse azt. hogy második negyed'vi tervünket netudjuk teljesíteni# mert mar mutatkoznak lanyhulások az el.3Ő dekádnál s ezekre a lanyhulásokra el kell figyelni. Mer kell nAzni, mi az oka ás meg kell tenni a szükséges intézkedéseket, a lemaradások felszámolására. Az üzemi bizottságoknak o normarendezés szocialista munkaveraeny szervezése mellett központi kérdésként kell kezelni éa súlyt kell fektetni ez J.b.-nak fe arra, hogy a tanácsadó bizottságok műnkéjaban szak jzervezebi kikul— döttek tevékenyen részt vegyenek. 8 a munkások széles tömegeinek tájékoztatását a népnevelőkkel egüttmüködve a szakszervezeti bizalmiaknak kell végezniök. Fi kell ' rni azt, hogy e normarendez*a a párt é3 a szakszervezeti munka fellendül*3évei a pártszervezetek és az üzemi bizottságok megerősödés'vei járjon együtt. A pártszervezetnek e a s2sskszéTVGEöxnek at>b&xi b ffiunkábafi szorosan koll nv kodnlf ol-* lenőrizni és segíteni kell a szak szervez etet, -.íhoey a választások elmossák a normarendezés kérdésit. A normarendezés végrehajtnaet b*r az igazgatók tartják kézben a jó végrehajtás az fémrészekben a /'helyekben dől el tehát s mestereknek, mű h el yf ön üköknek igen jelon+őg szerepük van a végrehajtásban. A műszakiakkal meg kell találni a megfel elő kapcsolatot ahhoz, hogy lelkesen végezzék el ezt a munkát éa álljanak a Eárt éa a Kormányhatározatok mögött, gyei ni kell arra, hog^ a normarendezé3 nevezessen oda, hogy a sztahanovistákop verj'k el/a port, mint ahogy azt az 195o-es rendezésnél egyes helyeken megakarták t«nni és csak a szükséges közbelépésre változtattak, A szakmai ég az Üzemi sajtó rendszeresen foglalkozzon a norms rend ezé esel, ahol nincs üzemi sajtó ott a feliujaágnek kell nagy szerepet biztosítani ej a téren. Az agitációnk ne osak magyrázkódó jellegű, hanem bátor fellépésű legyen. A funkciónáriusoknak, aktivistáknak ez a feladat egy u.jabb erőpróba, molyon keresztül meglátjuk, hogy ki hogyan *.11 ki következetesen a Párt ég a Kormány hatérozotok mellett. Az üzemek igazgatóit a minisztériumok a mai napon tájékoztatják a Minisztertanács 4 j L _______________ ____________________________________________________________________________