Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XX. Kerületi (1950-ig Pestszenterzsébeti, Soroksári) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.160.a/2)

1955-11-10

figyelni, ...em beszélünk elé _gé az ellenség munkájáról, az éberség kérdéséről, hogy mennyire igyekszik a maga hasznára aknamunkát kifejteni. Ha visszagondolunk az 54-es választásokra, amikor megpróbált egyes javasolt elvtársakat lejáratni és lehetetlenné tenni annak érde­kében, hogy az 0 embereik kerüljenek a vezetőségbe. Nem vitás, hogy az elvtársak mindent megtettek azért, hogy a legjobban dolgozó, legbecsületesebb emberek kerül­jenek a vezetőségbe, akik képesek lesznek eredményes munkát végezni. Kekünk azzal a lendülettel kell a munká­hoz hozzálátni, mint ami a BK. jegyzésnél is megmutat­kozott és a hátralévő időben arra törekedni, hogy„azt a bizonyos fokú közönyt, ©mi az embereket jellemzi fel­számoljuk. Fontos, hogy ne az utolsó pillanatban tárjuk a dolgozók elé és akkor vessük fel a hiány osságokat, holott ezt munka közben kellett volna már megtenni. Ép­pen ezért fontos, hogy a dolgozók érdeklődését felkelt­sük hogy elgondolkodhassanak és olyan javaslatokat te­gyenek, amik feltétlenül a munkát fogjál: továbbvinni. Ezt a feladatot harcos kommunista szellemben kell végre­­hajtani, mint ahogyan azt a határozat is előírja. Kérem a PVB. segítség t a mi üzemünkhöz is, hogy többször jöj­jenek ki az elvtársak különösen most, amikor ismerve « vállalatunk jellegét, lesznek problémáink. Szabó elvtársnő: Mester elvtársnő beszámolójával egyetértek. Igen Irtékelő, előremutató és mozgósító hatású. Rengeteg se­gítséget ad az elkövetkezendő időkre ahhoz, hogy úgy az üzemi mint a területi alapszervezet k ennek a nagy fela­datnak megfelelően, fel tudjanak készülni. Azok az elért az eredmények, melyek a beszámolóban bennevannak nem csak a kér. PB. hanem az alapszervek jó munkáját is di­csérik. Az eredményeken túl azonban beszélt Mester elv­társnő, a hiányosságokról is és ugyérzem, hogy bizonyos fokig mi is felelőssel: vagyunk a kerületben meglévő laza­ságokért, hiányosságokért. A kollektiv vezetésnél - aho­gyan Mester elvtársnő rámutat - igen sokan még a PB. tagjai sem érzik úgy a felelősséget, mint ahogyan a „párt ügye megköveteli. Gondolok arra, hogy akárhányszor hibák vagy hiányosságok merülnek fel, csak azt látjuk, hogy a PVB. apparátusán belül dolgozó elvtársaké a felelős­ség és nem gondolunk arra, hogy mi magunk is hozzájá­rultunk ahhoz. Igen sokat igér az a szellem, ami a kér. PVB-ban most van kialakulóban, valamint az instruktori hálózat létrehozása. Az instruktori hálózatban olyan elv­társak vannak, akik elvileg jól felkészültek és a gyakor­lati munkában is tájékozottak, ügy minden biztosítékunk megvan ahhoz, hogy az alapszerv elmek megfelelő segítsé­get tudjunk adni ahhoz hogy ezt a feladatot jól lássák el. Maga az instruktöri hálózat kevés ahhoz, hogy úgy a terü­leti mint az üzemi alapszervezeteket átfogja. Éppen ezért javasolom, hogy a Pártbizottság tagjai is vállaljanak patronáló munkát egy- egy alapszervezet felett és igy segítsék az instruktori hálózatot ahhoz, hogy kellő segitsé get tudjunk adni az alapszerveknek. Regeteg olyan tapasz telatunk van, ami az alapszervekben a vezetőségi tagok­nál nincs meg, bár áldozatkésziek és megvan bennük az akarat és ha mi ezeket a tapasztalatokat átadjuk, akkor eredményesebb lesz a munkájuk. Timit a mester elvtársnő felvetett, hogy a káderkiválasztást a legnagyobb körülte­kintéssel kell végezni, azon túl hogy becsületesek olyanok-AA j «"—" ~ ^ f i " —99 -99 - - ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom