Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XX. Kerületi (1950-ig Pestszenterzsébeti, Soroksári) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.160.a/2)
1955-11-10
r ... n » kevés helyen birálták. Szervezeti rész. A pártbizottság es Párt Végrehajtó— bizottság segítése nem mindenben volt kielégítő a vezetőségválasztás lebonyolításában sem. igyik hiba, a vezetőségek beszámolóinál volt, mert volt oly^n beszámoló, amelyik 2o- 25 percig tartott és rövid volt. A hibák főokát abban kell keresnünk, „hogy kevés „alap- „ szervezetünk volt olyan, aki a vezetőségválasztás eloke szitásé előtt a párttagsággal ismertette volna a vezetőségválasztás jelentőségét és hogy széles körben érdeklődtek volna a végzett munkáról, vagyis hogy a beszámolókban benne lett volna a párttagság véleménye, a beszámoló nem a kollektíva véleményét foglalta magában. Ezen a fogyatékosságon most az elkövetkezendő választásoknál javítani kell és a párttagság véleményét kell a beszámolókhoz kérni as elvégzett „munkáról. A „vezotőségválasztás eredményei mellett a főbb hiányosság leginkább a taggyűlést levezető elnököknél mutatkozott mee, mivel nem kellő gonddal lett a taggyűlést levezeü" -tő elnök kiválasztva s ez több helyen zavart okozott. Vagy volt olyan alapszervezet, ahol a jelölő bizottság elnöke saját magát is a listára vette, mint pld. a Pestékiparnál. Kedves Elvtársak! A t&v&lyi tEp&s&talatokst leszűrve, figyelembe véve az elért eredményeket kétségtelen a vezetőségválasztás óta nagy eredményeket értek el^az alapszervezetek. De nézzük meg a hiányosságokat is és úgy foglünk a munkához. Tisztázni kell mi a vezetuségválasztás célja. Elősorban a szocializmus építésének a tiz+ nyitása u termelés szakadatlan növelésével, nzt megértetni a párttagjainkkal, hogy a Pártépités nem mula hop'V a párt nem önmagában létezik, cy p^ a proletér diktatúra eszköze, mint a szocializmus felépítésének egyetlen eszköze, csak úgy tud nely túlin ha se^itiük megoldani az alapszervekten, a alapazervi feJ«féÍSen keresztül az® hogy 1 növekedjen. Megértessük, hogy a jobboldali ^lhajláia számos nézetével szemben elősődleges feladat a nehézipar feilesztése. Megértessük a dolgozókkal azt^, „ho®y léiét forrása csakis a termelő munka lehet, muskepp npm lehet elérni aj ólét et, kulturáltságot csak ha a terveket teljesít jük. különösen szeretném kihangsúlyozni hogv az alapszervezetek feladata a minőség kérdésé’, neÉ csak a könnyűipari üzemekre v°£^k°zxk£ Áelejta nehézipari üzemekre, ontoaékre is, akik u sok seiejv tel óriási károkot okoznak az országnak., qy kell en7ni a nárt alapszervezetnek választás ±oly®nan, harv a kerületünk elnyerhesse a üp. Pátbizottsag vanaor serlegét, melynek feltétele az 1955-ös népgazdasági terv maradéktalan teljesítése és a építés munkáját, vagyis a tag- tagj. llQZ_ t?"dii fizetést. Ugyan akkor nagy lendülettel keliko záfogni má? ebben Sz évben a második ötéves terv célkitűzéseinek a megvalésitáeához. Gondoskodni kell, hogy az üzemekben biztosítva legyenek a műszaki felte telek, úgy mozgósítsuk az üzemek igazgatóit,vazé.óit ho<ry előre, perspektivikusan tudjanak gondoskodni ezekről és a munkások ugyan olyan lazaa * szüljenek, mint a hároméves terv megindulusanul és c ; G 1