Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XX. Kerületi (1950-ig Pestszenterzsébeti, Soroksári) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.160.a/2)
1954-03-19
I — Ii a Pártértekezlet meghatározza a célkitűzéseket és a feladatokat. A tetmáéshez hozzá lehet venni a beszámolóban a mezőgazdaság kérdését, hogy a KV. határozata után hogyan akault- nőtt meg a mezőgazdaság jelentősége. Hogyan harcolták a pártszervezetek, a PB-g az eredmények negozi lárditásáért. Ide gondolnám hogy helyes lenne belevenni a helyi ipar fejlődését mint a Korn. programm végrehajtá sát. Ki kell egészíteni a beszámolót a párt és tömegkapcsolattal foglalkozó résznél. Meg kellene mutatni, hogyan erősödött és nem csal: azt, hogy a PB. lejár az üzemekben mint ahogyan a jelentés foglalkozik ezzel a kérdéssel, hanem meg kell mutatni azt is, hogy mennyire szeretik a dolgozók a pártot,az októberi határozat következtében mennyire közelkerült a Párt a dolgozókhoz. És itt kell megmutatni a n.nevelő munka jelentőségét, megmutatni azt, hogy a KV. határozatát hogyan vittük le a tömegek közé, hogyan tudtuk a rétegek felé helyesen vinni az agitáciot és hogyan alakult ezeknek a rétegeknek a kapcsolata a párthoz. Ide gondolnám belevenni a tömegszervezeteknek a párt irá-nyitását is. Itt fel kell vetni, hogy a tömegszervekben milyen eredmények és hibák voltak ás rámutatni hogy a pártszervezetnek milyen része volt ebben és mit tett vagy mit akar tenni a hibái: kijavítására. Rá kell mutatni, hogyan érvényesült a tömegozervekben lévő kommunis tákon keresztül a párt irányítása. Úgy gondolom itt foglalkozni kellene a munkáslevelekkel való törődéssel is mint a párt és tömegkapcsolat egyik jelentős részével és konkrétan megmutatni mindezeken keresztül, hogy mit tett a párt és tömegkapcsolat ok megerősítése érdekében a PB. A pártépités -érdesénél a koll. vezetés kérdését jobban ki kell hozni, megmutatni, hogyan néz ki ez • z alapszervek ben. Ennek következtében milyen a taggyűlések színvonala, a tagság hozzáállása a kérdéshez, hogyan érzi a tagság a felelősséget a koll. vezetés kérdésében. Ezekkel kellene foglalkozni és jnkább a beszámolónak az elején kellene rövidíteni. Szerintem a Béke Világtanácsra való utalást ki lehetnek hagyni. A határozati javaslatoknál, javaslom hogy konkrétan meghatározzuk itt a pártszervezetek, a disz, tömegszervezetek feladatát a kongresszusi verseny kérdésével kapcsolatban és a tömegszerveknek a párt irányításánál meghatározni, hogy összehívja a Kér. PB. a tömegszervek kommunistáit és meghatározni a feladatukat. Ezzel gondolnám kibővíteni, a többi határozatot jónak tartom. Kökény elvtárs; Az az észrevételem, hogy a bevezetőben sokkal jobban kellene foglalkozni a kongresszus jelentőségével. A továbbiakban nem tükrözi vissza a jelentés a Párt és Min.Tanács határo zatát hogy mit tettünk a mezőgazdaság fejlesztése érdekében kerületünkben, valamint nem szabja meg a jelentés a felada tokát, hogy mit kívánunk tenni ennek érdekében. Jobban kellene foglalkozni ennél a résznél az agitáció kérdésével ami nek döntő jelentősége van a mezőgazdaságra. Keveset foglal kozik a jelentés az újonnan megválasztott vezetőségek kérdésével, hogy oz hogyan néz ki, hogyan slckerült a Párthatá rázotolcat itt étvényre juttatni. Ami a bírálatot illeti kevés a személyhez szóló bírálat, bar bírálnák az elv társak de nem elég keményen. Ugyan akkor a felsőbb szervek felé menő bírálatot is gyengénél: találom,valahogy az elvtársak itt inkább simogatna!:. Bár tudom azt, hogy a két esztendő alatt a felsőbb szervek részéről is történtek hibák és nekünk nem simogatni kell, hsriem hozzuk ki bátran a felsőbb szervek hibáit is. A határozati javaslatokkal