Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi (1950-ig Pestszentlőrinci, Pestszentimrei) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.159.a/3)

1955-11-12

r- •. — 1 előre a lakóbizottsági, utcafelelősi választásokról, nem ismerte azok szerepét, jelentőségét. Sok helyen a lakóbizottsági tagoknak, illetve utcafelelősöknek javaslatait nem beszélték meg előre a jelöltekkel, ezért nagy számban fordult elő, hogy elfoglaltságukra való hivatkozás­sal a megbízást nem vállalták, illetve, ha elvállalták is, nem fejtet­tek ki tevékenységet. A megválasztott lakóbizottságok jelentős része nsja ismerte feladatát ás ennek következtében szétesett, A lakóbizottsági választások sikeres lebonyolításának alapvető bizto­sítéka az alapos, jó felvilágosító munka. Hogy eredményesen oldhas­suk meg a lakóbizottsági választások feladatait, elsősorban a politi­kai munka tömegméretű előkészítésére van szükség, SÍ kall érnünk, hogy a kerületben lakó valamennyi családot a népneve­lők közvetlen a választást megelőzően legalább egyszer felkeressenek és ismertessék a választások jelentőségét, a lakóbizottsági tagok sze­repét és végezzenek felvilágosító munkát, hogy a lakósság minél na­gyobb számban vegyen részt a választógyüléseken és tevékenyen támogas­sa megválasztás után is a lakóbizottságokat. A kerületi Pártvágrehajtóbizottságnak titkári értekezleten foglalkoz­ni kell a lakóbizottsági választások jelentőségével, ismertetni kell a párttitkárok előtt a pártszervezetek feladatait és ezúton biztosíta­ni, hogy a körzeti, valamint az üzemi pártszervezetek a választások lsbonyolitásának ütemezése szerint a területükhöz tartozó körzetekben megfelelő számú népnevelőt irányítanak a lakóterületre. A kerületi Pártvégrehajtóbizottság operatív bizottságot hozott létre a lakóbizottsági választások irányítására, a Párt és tömegszervezetek munkájának egybehangolására. Az operatív bizottság a tanács V.B. tit­kár vezetésével működik, tagjai pedig a Párt V.B. egy tagja, a Hazafi­as Népfront és a tömegszervezótek vezetői. Az operatív bizottság ál­landóan figyelemmel kiséri a választások menetét, azt értékeli ás a felmerülő akadályok elhárítására tagjain keresztül, a Párt} tanács ős a többi tömegszervezetek vonalán megteszi a szükséges intézkedéseket, A kerületi Pdrtvágrehojtóbizottság ágit.prop. osztályának az agitációs munka hatékonyságának biztosítása céljából ki kell dolgozni n lakóbi- ^ zottsági választásokkal kapcsolatos agitációs érveket és gondoskodni kell ezek megfelelő felhasználásáról. Ugynnosak fel kell hivni az ü­­zemi lapok szerkesztőségeit, hogy foglalkozzanak a lakóbizottságok je­lentősé gével. A megfelelő politikai munka biztosítása szükségessé teszi, hagy a kör­zeti pártszervezetek, o tömegszervezetek messzemenő segítséget nyújt­sanak a választásokhoz, állandó politikai munkával szervezzék a lakos­ságot a választásokban való aktiv részvételre. Biztosítani kell r. kör­zeti pártszervezetek irányítását és ellenőrzését nz egész választások során. A lakóbizottsági tagok kiválasztásánál ás jelölésénél elsősorban a kör­­zeti pártszervezetek javaslatait kell figyelembe venni. A tömegszerve­zetek, a tanács Végrehajtóbizottsága által javasolt lakóbizottsági ta­gokra vonatkozó javaslatokat a körzeti pártszervezetekkel minden eset­ben meg kell beszélni. Fel kell kérni az üzemi pártszervezeteket, hogy tegyenek javaslatot kerületükben .lakó példamutató, becsületes dolgozóik közül a körzeti pártszervezeteknek lakóbizottsági tagokra vonatkozóan. Az alapos káder kiválasztás eredményeképen célul tűzzük ki, hogy min­den lakóbizottságban legalább egy, ha lehetőség van több párttagot ja­vaslunk elnök, vagy elnökhelyettesi tisztségre, emellett népi államunk­hoz hü, becsületes, példamutató pártonkivülieket is ncgy számban be­. ^ ^ a -v- — ^ X-----9. V <

Next

/
Oldalképek
Tartalom