Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi (1950-ig Pestszentlőrinci, Pestszentimrei) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.159.a/3)
1953-09-17
Továbbá segítséget nyújtunk azon a téren is, hogy a^tulóráért | a dolgozók megkapják a bérüket és ha szükséges felsőbb pártszervezetünk segítségét kérjük, hogy megszüntessük azt a hely telen gyakorlatot, ami nagyban rontja a dolgozók hangulatát, versenylendületét. Feltétlenül fontos feladatunk, hogy megnézzük üzemeinkbe mit tettek a munkavédelmi intézkedések során, mely kötelező minden igazgató számára és haladéktalanul hozzá kell kezdeni a beruházásokhoz. Egyetértek azzal a javaslattal is, hogy megfelelő légkört kell üzemeinkben kialakítani, mert osak igy tudjuk a munkát eredményesen vinni. Fokozott segítséget kell adni a szakszervezeteknek a választási munkába is, mert nagyon sok múlik azon, hogy milyen az üzemi bizottságok összetétele. Meg kell nézni kiket választanak be és a választásokon a pártszervezet részéről vegyenek részt az Elvtársak. Hozzászólások a harmadik napirendi ponttal kapcsolatban. Vigh elvtársnő: maga a jelentés csak adminisztratív kérdésekkel foglalkozik, holott ez sokkal komolyabb munka, mert a klérus fog dolgozni ytó és megkörnyékezi különösen az idősebb elvtársakat. Fel kellett volna mérni a területet, a hangulatot és ebből kiindulva az erőviszonyokat felmérve adni segítséget egyes körzetek részére. Ennek a tervnek az alapján nem látjuk biztosítottnak a határozat végrehajtását, mert nem tűnik ki az, hogy politikai vonalon mit teszünk, amit az osztályoknak közösen kellett volna elkészíteni, hogy milyen politikai munka fogja megelőzni e határozat végrehajtását. Véleményem szerint egyezer és csak az alapszervi titkárokkal megbeszélni a feladatokat kevés és nem elég. Be kell vonni az egész vezetőséget, mert igen komoly munkára van szükség hogy e feladatot jól és időre tudjuk végrehajtani. Ezentúl feltétlenül beszélni kellett volna milyen segítséget vár a PB azoktól az üzemektől, melyek egy-egy körzetet patronálnak és ismerik a problémákat. Túri elvtársnő: egyetértek a Vigh elvtársnő által elmondottakkal és véleményem szerint ez a szám amit a jelentés felvet igen magas és ha arról beszélünk, hogy mennyi tag passzív, idős, vagy nem fizet rendszeresen tagdijat, ezzel szemben feltétlenül a párt szervezet munkáját is meg kell nézni, hogy meg-e bizták feladattal, aktivizálták-e? Tudjuk azt hogy egyes körzeteinkbe a titkár nem jó politikája következtében eltávolodtak a párttagok a körzettől ós nem vették ki részüket a pártmunkából. Feltétlenül fontos külön személyenként elbírálni egy-egy körzeten belül a párttagokat, mert ha mechanikusan végezzük el ezt a munkát akkor ellenkező hatást fogunk elérni. Lakatos elvtárs: nem értek teljes egészében egyet Túri elvtársnővel, mert a mi Pártunk a munkásosztály legjobbjaiból tevődik össze és ha meg nézzük bármelyik körzetünket vannak régi idős párttagok,akik semmi tevékenységet nem fejtenek ki, továbbá vannak olyanok akik bár eljárnak párt napokra, de a klérus befolyása alatt vannak. Nekünk meg kell magyarázni az idősebb elvtársaknak, hogy pártmunkát korára való tekintettel végezni már nem tud és törölni fogjuk a párttagság soraiból és a különböző nem odavaló elemeket pedig ki kell zárni, hogy ezen keresztül is javitsuk Pártunk szociális összetételét. Batár elvtársnő: egyetértek azzal, hogy politika mentesen készült el a munkaterv, bár közösen készítettük, beszéltünk is róla, de még í ' • - V ________