Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi (1950-ig Pestszentlőrinci, Pestszentimrei) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.159.a/3)

1953-07-09

r • nI Pál elvtársnő: a beadás kórdérét illetően úgy vagyok informálva, iogy mórt [ - a beadás nem szükséges , hogy mindjárt a cséplőgéptől adj .ák le a gabonát 'is onnan az állam elszál._it ja ami el -'nyőe azért is, ami mentesiti őket teljes eg'szóban a szállítástól. Ja­vasolja* hogy a Tanács nézzen Utána, hogy ezt igy csinálják. Az hogy a verseny nem megy, ebben mi is hibásak vagyunk, de ugyanakkor a Főváro si Tanács is, mert felszínesen ért-keli, nem >füzi hozzá konkrétéi egy-egy kerület hogyan éli, ami lendületét adna-a még jobb munkához. A versenye nyilvánosság megszervezése terén nekünk is segíteni kellett volna, hogy kerületen belül tudatosítanánk, hogyan áll a termelőszövetke­zet, a termelőcsoportok. Ezt kell elsősorban megteremteni, hogy az előbbre is vigye az egész kerület munkáját. \ Molnár elv társ: hala cséplőgép kapacitását nézzük feltétlenül el kell érni, hogy az egy napra előirányzott mennyiségű gabonát el is csé­pelje, aminek legfontosabb előfeltétele, hogy jó szakemberek etetők legyenek. Ha ez nincs meg az hátráltatni fogja munkán­kat és ez az a legfontosabb feladat aminek jó elvégzése nagy­ban elősegíti, hogy minél többet tudjon a gép el csépelni. Füredi elvtárs: azért tűzzük időnk 'nt napirendre az aratás, csói.lés állását, ^ hogy 1 issük hogyan folyik ez a munka. fost már lássuk a le­mért mázsákon, a learatott holdakon keresztül azt, hogy jó termés várható, de még inkább várhaté ez a kapásnövényeknél, ami kormányzatunk uj gazdasági politikáját messzemenően alá­­táraasza és elősegíti a dolgozók olcsóbb ós jobb ellátását. I Ha nálunk nem is központi kérdésként kell foglalkoznunk a me­z ‘gazdaság k írdé eével, de mégis feladatokat ró ránk és maga a tanácsülés is a mezőgazdasági munka kérdésével fog foglal­kozni. Feladat a tarlóhántás és másod vet és meggyorsítása* mert a tarlóhántás gyors elvégzése sorsán nagyon sok nedvességet ta­karítunk meg, é s ha a mi sód vet '-s idejében a földbe van, ak­kor m ír biztosítva van a termés. Másik fontos feladat a behordás és az aratás meggyorsítása* Mindkettő a szemveszteség csökkentését van hivatva megmente­ni. Amit Molnár elvtárs helyesen felvetett a gép teljes kihaszná- i te" lása, ami elsősorban a gép mellett dolgozóktól függ, arait meg keli beszélni velükő -Ami bér nem szorosán idetartozik de mégis a mezőgazdasági év sikeres befejezése érdekében gondoskodni, illetve beszélni kell a kapásnövények betakarításáról, áppen most az arat ás időjén, araikor minden íjunkaerő ennek a munkának a gyors el­végzésére van állítva, meg kell mondani .nem megy kellőképpen a kapásnövények ápolása, dminek biztosítása érdekében feltét­lenül szükséges a családtagoknak n bevonása. Amit Pál elvtái*snő felvetett a verseny nyilvánossággal kap­csolatban, ezt teljes m írtékben a Tanácsnak kelj csinálni. Feltétlenül hiányos, amit Szabó elvtárs el is ismert, hogy nem tudja, hogyan folyik a beszolgáltatás üteme, ami azt mu­tatja, ezt nem kisérik figyelem el, melyen változtatni kell, | és állandóan figyelemnél ki sémi hogyan megy :z a munka. Nagy Imre elvtárs beszédét a parasztsággal felt 'tlenül meg kd tárgyalni nemcsak a Sazoads-ág tsz-ben, hanem a Kongresszus, ós Petőfi tszcs, tagjaival is, uert tudjuk, fogy itt a Párt­bizottság hib át követett el és látjuk nem helyesen j ártunk el, mert erőszakoltuk őket is most a Tan cs 's a 1 írt jó po­litikai munkáj'n múlik az, hogy a tszcs.-k szét ne essenek. Tehát nagyon fontos, >ogy Nagy Imre elvtáre beszédének a szellemében foglalkozni a dolgozó parasztokkal. | t *

Next

/
Oldalképek
Tartalom