Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi (1950-ig Pestszentlőrinci, Pestszentimrei) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.159.a/3)
1952-01-03
r. ■■ n | Nem foglalkozik 9 jelentés, hogy a népnevelő Értekezleten mit' . * tárgyaltak, hogy ezen keresztül is ellenőrizni tudt ék elvtársak, ho ja népnevelők hogyan fo--.lalkoznak ezzel gg3. • Továbbá magát az irányítást nem vetették fel a jelentésben,ami igen dönt ő k 'rdés. Hiányosság az, hogy az alapezervek *fel színe són foglalkoznak az oktatás kérdésével, nem tanítják meg a népnevelőket agitálni. Igen fontos, hogy a mi alap szervi titkáraink a Szabad Nép cikkeit felhasználják saját területükön is nevárjanak utasításra. Hiányosság még az, ho ;y ala..*szerveink nem ellenőrzik eléggé ezt a munkát, 's ebből adódik, hogy nova ír zik a felelőséget. Ezen uy próbálunk javítani, hogy az elvtársakat vezetésé i ülő \ • sen be fogjuk számoltatni, hogy a meglopott szempontokat ho yan v.itte le a dolgozókig, milyen újítást vitt munkájában. ^zeh keresztül' megakar j ük javítani az alap szervi vezetőségek ellenőrző munkáját is. Naponta kell segítséget adni munkájukban,' hogy .ezen keresztül megtanítsuk 'két a szempontok kidől ozására. Zajos az üzem és a géphez kötöttség azok, ami akadályozza népnevelő munkánkat és. itt meg kell találni azt a módot, hogy üzemi viszonylatban hogyan agitáljunk. A legutóbbi taggyűlésen a dolgozók maguk vetett éle fel, hogy miért nem számolt be a titkár -.Ívtárs az 1 5.1-es tervről, ami aSt mutatja, hogy a dolgozók minden nap hallani akarnak a termelésről és ővpen ezért 'szükséges megjavítani ezt a munkát,. 1 , Ezt a lendületet mely jelenleg a termelés vonalán van, ki kell használnunk és tovább kell vinni. Pintér elv társ: Vigh slvt.íirsn’ő felvetette a nitszakiak fele folyó a itációt •••s a Szabad Nép dec. 16-i vez ír cikk át, mi ezt kerületi viszonylatban megtárgyaltuk olymódon, hogy behívattuk a titkár és vállalatvezető elv társakat s ennek alapján fo ,lal koztak ezzel a kérdéssel az üzemekben. Kőhalmi elvtárs amit felvetett, hogyan állnak az üzemek az 1 51-es tervükkel, minden üzem teljesítette, egyedül a Fatöme gcikk-ről nincs tiszták.épünk. ^yredi elv társ: összefoglalva me g á 1 lap i t h at j ük azz , mól; öt Vi 1 el vtf.tr snő is érintett és mi is beszéltünk róla, hogy a verseny kampányszerüség't mindig az agitáció idézi. elő. Vannak egyes kampányok, mikor igen jó lendület van a dolgozók között és ez mutatja, hogy tudunk mozgósítani. Az, hogy a versenyt állandóvá tegyük elsősorban az ag -táció-t kell állandóvá tenni. legdöntőbb feladatunk, hogy minden átmenet is visszaesés nélkül ezt a hatalmas lendületet, :rly meg van, ezt tovább vigyük az 1952_eg évi tervteljesit 'sre, melyet r'szben a tervi snerte tő értekezleten kell beindítani. Pártszervezeteink elsőrendű feladata ezzel kapcsolatban, • 0,.,;y állandóan tájékozva legyenek az üzem terv'ről, u.a. a népnevelők is állandóan tájékoztatva legyenek a tervteljesitvsr31. Ismarni kell mér ív elej 'n a tervteljesitést, he y minél előbb teljesít sók tervüket, rs itt döntő a. a napi tervteljesitésert folyó harcot 11 beindítani. Az agitác iónak tartalma kall hogy la .gyen, -elyet r'szben a. ker.-i. P ér tbizott sá , r'szben az üzemi alap szervek adnak. Tehét módszerbeli segíts'get keli nyújtani, hogy ennek alapján ma uk tudjanak agitációs szempont okat ' s érveket kidől, , zni. Feltétlenül fontos, hogyain születnek meg az igenekben az agitációs szempontok, hogyan foglalkoznak ezzel a k írd issei, tehát az ellenőrzést ke 11 me gjavítani ízen a t íren. Továbbá tartsanak a népnevelők rendszeres értekezletet is adják át tapasztalataikát egymásnak. X" 3, ' . . ... ^ mmmtmmmmmrnmwmmmmmwmmmmmHM ' 1 Ía. _ - - ..Ul . — —1 ... -■ - >---------————— ----------------------------- _------------—-----L———