Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi (1950-ig Pestszentlőrinci, Pestszentimrei) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.159.a/3)
1950-10-07
r : 1 A B.K. jegyzés tapasztalatait kiértékelve súlypontot #®1A kéreznunk az üzemekben, oda irány-itani a legjobb népnevelőket, ahol a leggyengébb eredményeket értül el. Ugyanakkor a rossz területi agitáción is változtatni kell. Ennel^'rdekeben a Kistext is mozgósítani fogja üzemi népnevelőit a körzeti ágit lei o s műnk ára. Debr.eczeni elvtársi A tanáo sválaszt ás örömünnep lesz, amit dolgozóink a munkaverseny kiszélesítésével, felújításával, a terme les fokozásával akarnak megünnepelni. Ennek sikeréért kihívom az összes Ü.B. versenyre, melyben az Általános Fonó Üzemi Bizottsága vállalja, hogy az üzem dolgozóinak 97 ©-a versenyben lesz, mely által előbb fejezzük be tervünket is. Bojtár elvtárs: Varsoczi elvtrés komoly kritkát gyakorolt munkám felett, ami teljesen jogos, mert nerc jó munkát végeztem. Itt rámutatok azokra a-hibákra, amik a saját munkámban is előfordultak, ho y okuljunk belőle. ré Az első hiba ott volt, amikor kiértesítettek, hogy az orsozó üzemrészért én vagyok a felelős, nera beszéltem át ezt a kérdést Győri elvtárssal és nem láttam a feladat nagy. súlyát. A másik hiba már ebből következett, hogy inkább adminisztratív dolgokkal foglalkoztam és nem irányítottam a politikai munkát kellően. A jegyeztetőket is öt! .tszerűen szedtük össze, er ennek meg is volt a hatása, gy erge jegyzők alacsony jegyzéseket fogadtak el. Araikor a röppgyülér, előtt a dolgozók körülfogtak es a kül nböző nehézségeket vetették fel védekező agitációt kellett folytatnom, ahelyett, hogy ezt megfordítottam volna. Ilyen hangulatban folyt le a röppgyülée is, ,s még hozzászólás sem volt előkészítve. Az előadás sem volt j®. Amikor a jery.eztetés megindult, mindjárt igyekeztek egy bizonyos plafont kialakítani és átlagosan nem jegyeztek /többet ré 50-I00 Ft-nál. Amikor felkerestem az alacsony jegyzőket arra hivatkoztak, hogy nekik gyerekük van stb. Amikor ezt láttam, kértem Varsoczi elvtársi, hogy küldj -n segítséget, jó népnevelőket, hogy a hangulatot megváltoztassuk. Hiba volt az, hog,. hrogytam magam sodorni és a szokásos műszaki feladatokkal is foglalkoztam, személyi'kérdéseket és panaszokat intéztem el és az ellenség támadó agitációjára nem tudtam kellően visszavágni és megállítani. Tóth elvtárs: / IV, körzet / Az agitációs iskolára 59 személyt mozgósítottunk, de .gy látszik, hogy nem értették meg eléggé feladatuk fontosságát, mert az agitációban csak io— o vett részt. Ehhez hozzájárult az is amikor a különböző kérdései-."el jöttek hozzám, hogy nem tudnak jönni, helyben hagytam, hog.? ha nera jön ma, részt- vosz holnap az agitáci®batí. A népnevelő gárdát összefogva a tapasztalatokat leszűrve fokozni fogjuk munkánkat minden területen, hogy a tanácsválasztás sikeres légy en. Meg kell jegyezni m© azt is, hogy a kertvárosi részben lakó nyugdíjas uraknak, akik 8-9oo ét nyugdijat kapnak, nem volt feltüntetve, ho gy mennyi a ng ugdijuk és igy népnevelőink nem tudtak ahhoz alkalmazkodni. t b / . | — -------------L . . _____. ._________________________________________________