Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi (1950-ig Pestszentlőrinci, Pestszentimrei) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.159.a/3)

1949-12-10

p n | jövőre nozve, hogy fiztálin eivtárs születésnapját nioaiijire fogják ünnepó­> lyessé bonni dekorációkkal, hogy kitűnjön a na• © nap méltó megünneplése . Grosicsné elv társnő megjegyzi, hogy 'bár no ni ismeri a körzeted, do\rr kell nagy mond ja azt,-hogy a propaganda munka . © enyra. A © ak orlu# igmunkát szo­rosan össze kell kapcsolni az elmélettel, mert csak igy tudunk jó mu lkát végezni. A a z éra inár ium okon pedi-:' uj káderoké t kell kinevelni, a rojlodö­­kápts elvtársakkal foglalkozni, s kicserélni a vezetőségi tagokat özekkel, azonkívül helyettesekről is gondoskodni kell. fizücs elv'árs kijelenti, ho © meg kell állapítani az', hogy ezok az elv­­ta/rsak "a négy év folyamán mintegy el voltak szigetein . A kis peszi szer­vezőt nem instruálta őket eléggé, ezért visszamaradtak ugy az elméleti képzéssel, mint a gyakorlati munkával, meg kell állapítani azt is, hogy özeket a hiány oka t pótolni ig'y ekezaek, azonban az elméleti tudás hiány os­sága visszatükröződi* az egész szervezeti munkán keresztül, “incs meg az elv társaknak a kellő gyakorlatuk munkájuk elvégzésében, s ebből látszik az is, hogy eddig még csak három jegyzőkönyvei kaptunk, amiből nem tudjuk megállapítani azt, hogy a gyűléseken elhangzottakat megértették-© az alv­­társak, s hogy hozzászólások történnek-e? Szücs elv társ kéri és egyben fi © címezte ti az elv társakat, hogy a hiányokat pótolják, ho ;y ne fordul­­?*s' hasson elő raé : egy olyan eset, hogy pl.a ti ©cári beszámolóra az ertesi­­f Ntést a titkár' későn Kapta meg. fizabó elvtársnak, mint pártbizottsági te ;­­nak kelleti volna fiz igét! eivtárs figyelmét fölhívni a beszámoló bővebb és tartalmasabb lényegére. A pártépitóeről pedi ; az elv társ egyáltalán nem beszólt. Vannak még pár t ónk ivül lek, araik becsületes munraá .jukkái _ bobizo- ^ nyitották demokráciánkhoz való hűségűket, elfogadták pártunk irány vonalára, ezeknek az elv társaknak lehetős ot kell nyújtani pártunkba való belépé­sükhöz, s be kell szervezni őket pártunk soraiba. A titkár,-mondja fizücs elvtárs,- az pedi": politikai irányítója a pártszervezetnek, de amenayiben nem rendelkezne azokkal a képessé „ékel mint a propán dista, ugy azt igyekezzen elsajátítani. Fokozni kell a szervezet önállóságát is. ■‘-gy hó­napban csak egyszer van ta : yülos, melyre az instrukciókat már előre meg­kapják as olvtúrs-.k, ugyiio© ennek s„ r lő t ra ;artásával kell munkájukat vé ©zni. Bár van,.a.; hibára, de i hisszük, hogy ara itt kapott instrukciók alapján ebben a szellemben fonják az elv tár sara .iunká jukat végezni. \ kör­zőt részére az „s jó pontnak számit, ho © 50-en vesznek részt a szeminári­­/-s urason és megtörténi a munkai ra la június is. . N iizi ;e rai elv társ válaszol a hozzászólásodra. xeraintve, ho,© csak na kaptam meg az értesítést a ütsz; mo ..óra, igy nem állt kellő idő rendel rezét crarc, aa .ak mindent átfogó összeáll! túróra .A szeminá­riumot pedig azért nem említettem, mivel a tan súg 90©-a végzi, s erről az elvtársaknak is tudomásuk van. hogy a tagúdra, nak nincs meg a ne llő elméi vi képzettsége, annak o..a az, ho© a felszabadulás u: án mindenül a szociálde­mokrata pártnak vol. a taraja, s azok p-.di . nem fekte rafcek súlyt a tömegek felvilágosítására, sőt a j ülő s e-..ui né: hozzászólások ura: körlénhe ttok. A propa ; mai. raánra nőm annyira yc iga, no ny ne tudná ezt i re; szórtját: 1-lá „li, hanem az a baj, hogy nem kapja re- a szempontok í. ., mellek munkájú­hoz feltétlenül sZüte égősek. Sztálin eivtárs szüle raósnapjával kapcsolatban, a felajánlásokat már i; aertc r. on, dr ez :.i kívül mé : deraorac i ’ raraal, verssel, a dalkar me g s z o r ve zésével araarjuk ez a napot méltóan mogttanepaliU.. az elv­társak részéről a resszortok munkáinál a -©a. ige sóra: valóban f csnnáll, enne* oka az, hogy még csak ;ezdk ős ©ukdfc a "la.iok va yu.uk a szervező ,i éle tbc, do ezen igyekszünk változta! ni. A 800 méteres bekötő ui olkós.zi ését pedig munraaidő a la11 io juk nívó::, zni. Xvé' ta jelöltünk van, arai ez idáig szépen feji Jtek, j-'l viszonyultak a rauuraő© u ©ho © ez. kot a ;á való é ram in ..si­­tésre fo juk java s ölni .Azonban káderünk : vés van, ó személy podi-: pár i ón­ra, ivül i. ő'bb i j r;é;. - ; volt semmraféle pártnak a * ©a, a ni aram is hű­jük, azért hogy hadd ébredj-n 5 ön'udara, s marat tói jelentkezzen pártunk I 3 ' ' " : \Cfc I f P P I ............................................. .......

Next

/
Oldalképek
Tartalom