Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi (1950-ig Pestszentlőrinci, Pestszentimrei) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.159.a/2)
1950-11-25
r - . n • Ez alatt az idő alatt értük el azt, hogy 65 olyan p/rtta^^aszazonytársat sikerült aktivizálnunk, akik eddig passzívak vc&tak. Rádió szemináriumra beosztottuk őket, figyeljük a fejlődé síiket és visszairányitjük a Párt felé. A jó munkát segiiette ‘ölő az is, hogy állandóan szoros kapcsolatot tartottunk fer'a Pártszervezetekkel. Nagy segítségünkre volt a Pártbizottságtól kapott munkaterv is, melynek alapján készítettük el a mi ütemtervünket is. Asszonyaink jól nyilvánultak meg, különösen a Békekongreszszus előkészítő munkálatai alkalmával. Grősiesne elvtársnő: A B.K. jegyzés alkalmával népnevelő munkában nagyon sok hiányosság volt tapasztalható. Népnevelőink elvégezték ugyan a 4 napos iskolát, de ez nagyon kevés volt ahhoz, hogy jól felfegyverkezve induljanak el felvilágosító munkát végezni. Ezeket a hibákat kívánjuk kiküszöbölni az oktatáson keresztül. Batárné elvtárgnő: Á két kampánymunka alkalmával találkoztunk ellenséges megnyilvánulásokkal. Üzemünkben ez főleg a klerikális reakció részéről mulatkozott meg, ők szervezték az alacsony jegyzést is. s 1 négylapos agitációs iskol után valóban kevés volt az idő a beindulásra. Hiba volt körzeti agitációnál, hogy nem egyszerre indulnak ki a népnevelő párok, hanem egyenként szállingóznak be, így nem íp kaphatják meg az uj aktuális szempontokat. Véleményem az, hogy kevesebb népnevelővel, de jól képzettekkel sokkal nagyobb eredményeket tudnánk elérni. Tóth elvtárs: Koós elvtárs elmondta, hogy a két hagy munka alkalmával értünk el jó eredményeket, de ez mellett sok hiba is volt. i * Valóban sok hibát követtünk el, főleg a területen. Most jövök rá jó magam is, hogy az elmélet hiányában milyen döntő hibákat nem vettem észre, nem ismertük fel az alaps'zervben meghuzddó ellenséget. Ezeket a tapasztalatokat felhasználva fogjuk a további mimikánkat megjavítani. A beszámolóban hiányolom azt, hogy a pártválasztmány tagjainak munkájával nem'foglalkozott Koós elvtárs. «* Pálné elvtársnő: Nem értek egyet drosicsné elvtársnő hozzászólásával, amikor a két kampánymunka alkalmával megmutatkozott az, hogy népnevelőink megtanultak egyszerre több feladatot is elvégezni, A B.K. jegyzés a normarendezés után következett be, komoly mun - kát kellett népnevelőinknek végezni. Összekötötték a B.K. jegyzés jelentőségét a normarendezéssel, és a termelés fokozásával, a terv idő előtti befejezésével. Ez megmutatkozik a Lőrinci Fonónál, mely már befejezte ez évi tervét. Olyan komoly mértékben foglalkoztak a termelés kérdésével, annak fokozásával, hogy nem volt ebben az időben visszaesés. Felugrott az üzem átlaga l^o^o—ról 115-12o /-r%• Tehát nem mond - hatjuk el, hogy annyira képzetlenek. Vannak közöttük tényleg fejletlen elvtársak, de általánoságban jól megállták a helyüket. . ’t ? Váradi elvtárs: Ennél a kampánymunkánál megmutatkozott az a döntő hiba, amire Rákosi elv társ is felhívta a figyelmet, hogy a prop. munka helyett mindent szervezéssel kívántak megoldani pártszervezeteink. Itt is igy volt, túl sok volt a szervezés. Ez meglátszott ott is, hogy a szervezés és az ágit. prop. osztály között nem volt összehangolva a munka. Ellentétes utasítást adtak ki. Bár láttuk azt, hogy gyengék az alaps ervek, mégis a sok elszármazott kádert instruktornak állítottuk be, ahelyett, hogy a körzetnek a legnagyobb segítséget nyújtották volna az által, hogy bekapcsolódnak az agitációs munka.