Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi (1950-ig Pestszentlőrinci, Pestszentimrei) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.159.a/1)

1954-03-21

I— ’ ~] ■ . - időben szívesen hivatkoztak arra, Hogy korrigálva túlteljesítették I " a tervet. szemelől tévesztették, hogy ebből semmi jó nem származik, hogy * [ az ilyen nézet illetve felfogás gátolja a K.V. árpolitikájának megvaló­sítását. Ha megnézzük üzemeinkben a létszám alakulását, akkor azt látjuk, hogy k két él alatt a munkások száma 16 /-al emelkedett, ugyanák-.or a termelési érték növekedése mindössze 13 /. Ebből világosan látni, hoy a termelé­kenység növekedése nem megfelelő s ez az arány tovább igy nem tartható. Az ilyen körülmény károsan befolyásolja az összes terme lé. si ljutat ókat, komoly aránytalanságot idéz elő az egy főre eső termelési érték és az egy főre eső kifizete tt bér között, ami minden esetbenJkwaoly béralap túllépéshez vezet, megemeli a gyártmányok előállítási költségeit,^ ami­nek következtm'nye, hogy drágábhan előállított iparcikkek gát lják a további árleszállításokat, a K.v- határozatainak mielőbbi megvalósulását A K.V. határozata világosan rámutat arra, hogy a tervteljesités és a dolgozókról való gondodkoéás elválaszthatatlan. A K.V. határozata és a Kormányprogramra megjelenése után lényegesen jav lt üzemeinkben is a dolgozók szociális és kulturális ellátottsága. Párt és tömegszervezeteihk nagyobb gondot forditanak dolgozóink munkakö­­rülményeirek megjavítására, munkahelyük szebbé, otthonosabbá tetelere. Javuht a dolgozók téli ruhával való ellátása, javult az étkeztetés, rend. behozták a munkásszállókat, nagyobb súlyt hely zenek a dolgozók munkavé­delmére, védőberendezések felszerelésére, aminek következtében 1953. II. feléhez viszonyítva 13 /-al csökkent üzemeinkben a balesetek száma. A K.V. határozata óta javult üzemeinkben a dolgozókról való gondoskodás, aminek eredmény éképpen az elmmult időszakhoz viszonyítva megjavult a szociális beruL 'z ;sokra sz ínt os zegek felhasználása is. A Kistext szo­ciális beruhá ásókra 899.ooo Et-ot kapott, melynek nagyré szét 1953.-ban felhasználták. A fennmaradó rész pedig áthúzódó munkák miatt 1954.-re kellett áthozni. Jó munkát végzett még a,Maszolaj üépgyár, a Faipari cikkeket gyártó vál­lalat és al. Áoná is. Az elmúlt évben nyert befejezést a L. zaiagban és a Faipari cikkeket gyártó vállalatnál egy-egy öltöző és fürdő építése /\ A Maszolaj Gépgyárban központi fűtés és betonút építése. 1 f Ezen túlmenői g megkezdték egy 3oo személyes korszerű fürdő és öltöző építését, \alamint a diesel üzem mégisosszabitását és a szerelőcsarnok ki­bővítését. A dolgozókról való uj módon történő foglalkozás nagy feladatok elé álli-_ totta pártszervezeteinket és sok esetben komoly harcot kellett folytatni a gazdasági vez tés felé, a szociális beruházások felhasználása érdeké­ben, mert üzemeink igazgatóinak munkájában egy bizonyos vontatottság volt tapasztalható. Ez megmutatkozott többek között al. Téglagyárban is, áhcl Terzics elvtárs a vállalat igazgatója bosszú időn keresztül elhanyagolta a munkásszálló rendbehozását. Hibás volt az ilyen esetekben a kér. PB mert n m ellenőrizte eléggé az e célra kidolgozott intézkedési tervekx végrehajtását s igy emiatt nem is tudta megfelelően mozgósítani a helyi pártszervezeteket, a lehető­ségek feltárására és azok felhasználására. Ezért én vagyok elsősorban a felelős, mert a Pártbizottság nem számoltatta be időnként a vállalatok vezetőjét a hozott határozatok végrehajtásáról. A K.V, határozata alapján üzemeinkben lehetővé vált az alsóbb kategóriák­ban dolgozók fizetésének reidezése is, ami kedvezően befolyásolta minden területen a dolgozók munkakedvét. Különösen érintette ez az alacsonyfi­­zetésii segédmunkási beosztásban dolgozókat. j ' Z3

Next

/
Oldalképek
Tartalom