Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi (1950-ig Rákoscsabai, Rákoshegyi, Rákoskeresztúri, Rákosligeti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.158.a/4)

1955-02-25

Í ' * -96 l t . -Mindezen természetesen nem kell csodálkozni, sem sopánkodni, meg Kell érteni,meg kell ismerni a gyökereket, ahhoz, hogy higgadtan cselekedni lehos en, mert cselekedni kell. Azt is meg kell érteni még, hogy a kisératnrmelő forma teljesen átmeneti megerléddése városban do falun egya­ránt erősítette ifjúságunkban a kispolgári befőj ást és szem­­letetet, amelyet természetesen elősegített^ az ellenség fokozódo aktivitása és tevékenysége is. mindezt nem egyszer megkíirrnyite11ék pártunk júniusi ^ óta elkövetetett hibái is. Mind pld. saját alkotásainknak ős kétségtelen eredményeinknek lebecsülése, a hibák felnagyítása, és eltorzítása. Mindezt csak hozzájárult egyes ifjúsági csopor­toknál a politikai közömbösség elmélyítésében, valamint még elősegítette azf is, hogy a párt, a hisz és állami szervek nem harcoltak elég erélyesen a már meglévő egészségtelen jelen­ségek ellen. 2. / Hazánkban mindezideig nem vált közügyé az uj nemzedék neve­lése. Meg kell nyíltan mondani, hogy a párt lí.V.-nek 1953. júniusi határozatát az ifjúsági munka megjavítására sem a párt, sem a hisz szervezetei, sem a határozatokban megjelölt állami és társadalmi szervek nem hajtották végre kielégítően. Nem vert gyökeret az az életbevágó kérdés hogy az ifjúság nevelése egész népi demokráciánk nagy és halhatatlan ügye. 3. / A júniusi prograram előtt a hisz mozgalom szektasága gátol­ta a fiatalság tömörítését. A szektásság, a fiatalságánál a Legveszélyesebb, mert a fiatalság mint forradalmasodé ellem melyet a romantika és a hőssigsség utáni vágy füt nem tar szik, egyhelyben topodé, abroncsba, keretekbe szorított, az élettől elszakadt mozgalmat, nem A szektásság ixxbxjc forradalmasodé, élettől duzadő előretörő és ezért menekül előle a fiatalság. Nem véletlen, hogy az ifjú­ság, sőt a hisz tagok többsége - a hiszon kívül kereset és keres szórakozást. jr '

Next

/
Oldalképek
Tartalom