Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi (1950-ig Rákoscsabai, Rákoshegyi, Rákoskeresztúri, Rákosligeti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.158.a/4)
1955-07-08
r i * Ruffné elvtársnő: Az üzeni pártszervezetek minden esetben át jelentik f a^körzeti pártszervezetekhez a párttagokat ha azok kilépnek az üzemből és rögtön nera helyezkednek el más termelő üzemben. A körzeti pártsservezetéknél jelenleg 3o olyan párttag van, aki nem jelentkezett az át jelentés végett. Feltétlenül ki kell zárni a pártbél az olyan elvtársakat, akik ellenségesen viselkednek. Az olyan párttagokat,'akik politikai képzetlenségből kifolyólag nem jel.ennek meg az át jelentés végett, politikailag nevelni kell őket. Az átcsoportosítással kapcsolatban igen sok probléma merült fel a párttagok részéről, azonban a körzeti pártszervezetek igyekeznek rugalmasan megoldani a feladátolcat, kivéve Melján elvtárs. aki .elég passziv magatartást tanúsít ezen a területen. A K.V. határozatát a tagjelöltek felszámolásával kapcsolatban kerületi viszonylatban felszámoltuk, ugyanakkor jöttek más kerületből tagjelöltek, akiket a legrövidebb időn belül kell elintézni. A 48 ér. s &t. jelentkezés nincs minden esetben végrehajtva.Igen sokszor előfordul,hogy* párttagsági könyv elvesztését sem jelentik a Pártbizottság felé.Reméljük, hogy a párttagság nyilvántartásonkivüli állapota meg fog szűnni, ha az átszervezés be fog fejeződni. Ha az elvtársaknak bármilyen irányú problémája van, forduljanak bizalommal a kér.Pártbizottság nyilvántartási osztályához és a legmesszebbmenő segítséget nyújtunk az elvtársak részére. B ánv a i elvtársi < .uZ ev január 15-én tárgyaltuk meg titkári értekezleten azokat a kérdéso> melyekkel a mai napon is foglalkozunk. Kívánatos volt, hogy a pai t építés kérdés 6 i t felevente tűzzük napirendre és értékeljük a munkát az élért eredményeket, hiányosságokat, hogy a jövőben még jobban tudjuk* végezni ezen a területen olac.atainkat,azonban lényeges javulás nem tapasz halható. A tag d i j i i zet ősnél szintén hasonló a helyzet, ugyancsak hiány osságok tapasztalhatok a tagjelöltfelvételnél és nyilvántart ás n ál. 1952-ben a budapesti Pártbizottságon tartott konferencia alkalmával ki’- hoztak,hogy az összes bu apesti kerületek között a legrosszabb a XVII. kerületben a fegyelmi ügyintézés. Ugyanakkor foglalkozott a tagdíjfizetés kérdésével is, amelynél .kerületünk szintén az utolsók között volt,majd egy titkári értekezlet 'alkalmával a titkár elvtársak megfogadták,hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a fennálló hiányosságokat ki tuajuk^küszöbölni,aminek eredmenye pár hónapon belül megmutatkozott, kppen ideje lenne, úgy mint 3 évvel ezelőtt,most is a fennálló hibákat a legrövidebb időn belül kiküszöbölni, ami várható is, legalább is az gkytars.ak hozzászólásai ezt mutatják. A Cipész Szövetkezet és a Közért pái - szervezet szivügyenek tartja a tagdíjfizetést és a beszámolóban errevonat-.\ozolag elmondottak félreértésből adódtak s reméljük,hogy az elvtarsak a jövőben továbbra is úgy fogják végezni munkájukat,mint ahogy azt eddig tették. Nem:szabad megengedni, hogy az üzemből eltávozott dolgozók továbbra ^is az üzemben legyen pártszorvozetileg nyilvántartva, ha nem termelőmunkába áll be, a területi pártszervezethez minden esetben át kell jelenteni. A Földműves Szövetkezetben a bizalmiak teljesen ki vannak re- ‘ . késztve ármunkából, amit a legrövidebb időn belül feltétlenül fel kell számolni es akkor komoly eredményeket fognak elérni, a tagdij.fizetés 98-99 %-os lesz. A pártszervezetek tegyék magukévá az itt 'elhangzottakat es ha közbe veszik az ügyek intézését, akkor a nehézségeket le pogják tudni küzdeni. A Bisz-el kapcsolatos problémákat feltétlenül megbeszélje11*: ha Gáspár elvtárs betegségéből felgyógyul és újból felveszi a munkát. A k.V-.-nek van egy olyanirányu határozata, hogy az önkényesen kilépő dolgozókkal a pártszervezetnek feltétlenül foglalkozni kell' és amennyiben nem vezet eredményre, pártfegyelrait lehet indítani ellenük.Amennyiben mégis elmegy az üzemből, feltétlenül át kell jelenteni az illetékes pártszervezeth.es.Azokkal az elvtársakkal, akik nőm tesznek eleget átjelentkezés: [___________________________________________________________£______________________________________________________