Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi (1950-ig Rákoscsabai, Rákoshegyi, Rákoskeresztúri, Rákosligeti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.158.a/4)

1954-11-05

- W - I Pártszervezeteinknek ma és a további munkájuk középpontjában is, mint aho** * 1 gyón a K.V. határozata is mutatja a tömegpolitikai munka áll. Erre meg van minden lehetőség ha a pártszervezeteink ügyesen felhasznál­ják a Népfront politikáját és a tanácsválasztások által nyújtott azon poli­tikai tömegmunka lehetőségeket, melyek a lacegszólesebb pártonkivüli töme­geket mozgásba hozza. Ka csak kerületünkben értékeljük a pártonkivüli tö­megek aktivitását megállapithassuk, hogy már a Népfront Bizottság alakuld i naggyülésón olyan tömegek aktivizálódtak, akik** eddig passzívan viselked­tek, ez az aktivitás továbbfokozodott a jelölőgyülásek megtartásával, annak a közzel 5 ezres tömegnek mely a 83 jelölőgyülésen résztvett nagyrésze olya­­^ nőkből tevődött akik eddig nem igen vettek részt különböző államügyek meg­vitatásában. Tehát ezekből is láthassuk, hogyha nehezen is de pártunk uj szakasz poli­­kikája nyomán a Hazafias Népfront létrehozásával egyre szélesedik azoknak a pártonkivüli tömegeknek az aktivitása a párt és kormányhatározatok vég­rehajtására, kiknek ugyan egyrésze nem mindenben ért egyet pártunk politi­kájával, azonban sok mindenben egyet ért pártunk politikájával és támogatja azok megválósitását. Ezeket az eredményeket sokkal jobban lehetet volna fo­kozni a kerületünkben is, ha a pártszervezeteink és a kommunistáink megér­tették volna már pártunk Népfront politikáját szx± azt, hogy mennyire fontos a pártonkivüli tömegeknek a bevonása a szocializmus épitésében. Az uj feladatok nemcsak fiz agitáció tartalmára, hanem a formájának a meg­újítását is szükségessé teszi. Ki kell irtani politikai munkánkból a kommu­nista gög minden maradványát, a meggyőzés helyett az utasitgatást. Hassa át agitáciénlcat a tömegek iránti mély tisztelet, a meggyőződés forrosága. Vessünk véget a közönyös és elfásultságot kifejező fahangnak, pártunk harco­sai a nép legjobbjai!1 hangjuk a nép hangja legyen. Forduljunk bizalommal a néphez ahhoz a dolgozó néphez, mely már annyiszor bebizonyította, hogy pártunk vezetésével a legnagyobb nehézségeket is képes legyűrni. A tapasztalat azonban az, hogy egyes kommunisták sajnos vezetők is nem bíznak a pártonkivüli tömegekben, ami persze a Népfront politikájának a ________________________________________________£________________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom