Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi (1950-ig Rákoscsabai, Rákoshegyi, Rákoskeresztúri, Rákosligeti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.158.a/4)
1954-11-05
r ' - n E feladatok sikeres megvalósításához igen komoly erőfeltétele, hogy minden pártszervezet és kommunista a K.V. legutóbbi üléséhez hasonlóan egységesen és keményen állástfoglaltén az uj szakasz politikájának helyessége és gyors ütemü fejlesztése mellett. A kommunista vezetők és nem vezetőt a munkájuk - területen a legnagyobb erőfeszítéseket harcoljanak a hibák és hiányosságok kiküszöböléséért, mozgósítsák a pártonkivüliek tömegeit a feladatok végrehajtására.1^ K.V. ülése másoöik napirendjeként tárgyalta a kollektív vezetés terén elért eredményeket: Megállapította, hogy a júniusi határozat óta lényegesen javult és mindra erőteljesebben érvényesül a kollektív vezetés lenini elve, a bírálat és önbírálat alkalmazása az elvileg megvitatott egységes határozatok hozatala, Meg különösen megmutatkozott a legutóbbi ülésen, ahol kemény elvi viták közepette egységesen állásfoglalt az uj szakasz politikájának helyessége mellett és kemény bírálat közepette elvetette azokat a téves nézeteket melyek gátlóivá vállnak az uj szakasz politikájának megvalósitásáia, Ugyanakkor szigorúan és következetesen leszögezte, hogy fel kell számolni mind azt a liberalizmust, huzavonát mely egyes gazdasági vezetőknél a párthat ározatokkal szemben megmutatkozik s a következeőkben felelőségre kell '"'Vonni mindazokat a vezetőket, akik következetesen nem hajtsák végre a pártós kormányhatározatokat. A K.V. ülésének ez az elszánt határozottságának a kisugárzása kell, hogy áthassa minden pórt~ée»vezető szervet és alapszervezeteket, hogy hasonlóan y sajátítsák el a kollektív vezetést, a bírálat és önbirálat jegyében Lwfolyf marxista nevelést mely nélkülözhetetlen a Kommunista pártok helyes vezetésében. Kerületünk vizsonylatában értékelve a kollektív vezetést, kezdeti eredmények már mutatkoztak, azonban a partbizottsági ülések még mindig nem töltik be azt az szerepet, melyet a kerület vezetőszervének be kellene tölteni. Különössen az elvi viták hiányoznak és a határozatok végrehajtásában való részvétel, fiz inkább már csak a Végrohaj tóbizottságra hárul . lap szervezeteinkben is még igen sok a tennivaló annál is inkább mert legtöbbhelyen a kollektív vezetés abban merül ki, hogy közössen készítik el a vezetőség ___^4___