Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi (1950-ig Rákoscsabai, Rákoshegyi, Rákoskeresztúri, Rákosligeti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.158.a/3)

1955-10-13

J ih« ^öss2p011^osdanánk a Párt V.B. rendezésében a .tömegszervezetekkel együtt. ilaMgJS-MZkágSi..Szó volt az előkészítésről, ezzel kapcsolatban az az érzé­sem, bogy^ volt idő az előkészítésre, de emellett az eredményhez hozzá— járult k.v, márciusi határozata is, a dolgozok nem élnek olyan bizony­talanságban# Az elokesz.it i.s soha nem volt olyan jő mint most s ebből azt láthatjuk, hogy nem volt hiábavaló a munkánk. A legutóbbi kibővített j'.B. ülésen úgy álltunk a kérdéshez, hogy nehéz lesz a EK. jegyzés mun- Kaja, ae menni. íog. valóban nem is volt könnyű,de nem is számítottunk arra. „Sy., 1 ** ]ilí''r bejegyeztek, maguk is segíteni fognak a munkánkbah, A Vegyi.' müvekben soha nem tapasztaltuk azt a kommunista példamutatást, ami most volt.bem, azt mondom, hogy egyes dolgozókkal nem kellett sokat foglalkoz­­ni, de zömében már az első napon lejegyeztek. A pártonkivüli népnevelők is megállták a helyüket. Az üzemben is elterjedt a hír, hogy Szlovákiá - 1 ^n.®s domaniában nincs békekölcsön jegyzés, de az ellenségnek nem vo.lt ideje tevekenykedni, mert a leggyorsabban elszigetelték és visszaverték népnevelőink ezeket a hírveréseket. A dolgozók lelkesen fogadták a Szabad \Jepoen megjelent azon cikket, mely szerint a VI *Bk* ko les önjegy Zfiss él kap­csolatban felemelik a lakásépítés céljára fordítandó összeget*Ez igen JÓ hatást váltott ki a dolgozókból, mert azt látják, hogy a befolyó össze­geket államunk mire fordítja. Felvetik azonban a dolgozók, hogy helyes volna a Minisztertanács figyelmét kerületünkre is fölhívni, hogy itt iP) induljon meg a^lakásépitkezés. Helyes volna a Budapesti Pártbizottság fele ezt a korost továbbítani. Az a meglátásom, hogy a BK.jegyzés munká­ján keresztül bebizonyosodott, hogy a népnevelők regállták a helyüket s ^lehet rájuk támaszkodni,de nem szabad annak megtörténni, hogy most vege a BK.jegyzésnek s nem foglalkozunk tovább a népnevelőkkel. Legalább kéthavonként össze kell hívni őket, elbeszélgetni velük és tovább is foglalkoztatni, s akkor- mindig számíthatunk rájuk. elvtársak hozzászólásaikban aláhúzták annak fontossá­gát, hogy mennyire lényeges a készpénzjegyzések befizetése.Igen helyes hogy már most foglalkozzunk ezzel a kérdéssel s a Pártbizottság és a lanacs összefog ebben a kérdésben. Ha már most jelentős segítséve kanunk akkor esen a torén a tavalyinál jobb eredményt fogunk elérni.Íz az ér­zésem, hogy különösen a Kézműipari V.részéről a bedolgozókkal kap-sólat­­nan jelentős kiesés lesz, mert vannak, akiknek nincsen biztosítva a loo /á-os foglalkoztatottsága. Az utólagos jegy ez tetőssel is fontos voln - cglalkozni, mert sokan kimaradtak a jegyzésből, ez még Jelentősen erei né a kerület kp. jegyzését. Az O.T.P. részéről lesznek pénzjutalmak , -Z.,elvtr:rf&k részéről elhangzott az, hogy helyes volna a jutalmazásokat ' “' ,e szerintem,miután pénzjutalomról van szó, ez nem volna wegieielo. Arra kérem kóréra a Pártbizottságot ős a Tanácsot, hogy a jovőben gyakoroljon kritikát a munkánk felett, ha hiányosságok adódnak, - mert csak Így tudunk a hibákon javítani. * ’ Pof nad Amint a jelentésből láthatjuk, a BK. iegvz-snek talnas politikai jelentősége és eredménye volt, s most megmutatkozott^ .°?y ^„Pártszervezeteknél kikre lehet támaszkodni. A'BK. iegyzés narv’ jelentőségű a pártepités szempontjából is s fontos volna a lé aktivSkk«i továbbra is foglalkozni, akik a jé munkájukon keresztül tL elöítfelvé zésselSkfSÍsf?fltí <30heínek* A Vegi^raüVek i^en 3 <5 munkát fejtett ki a ^egy­­zosse-L kapcsolatban, de ez nem mondható el a Karbantartóról itt v-n meg “h^a’BKWvífs1?8? * tennlvald. 5 >»c feledkezhetünk " ey a uK.jegyzos folyamán egyes dolgozók milyen napa ■'•art áqt­. k _____

Next

/
Oldalképek
Tartalom