Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi (1950-ig Rákoscsabai, Rákoshegyi, Rákoskeresztúri, Rákosligeti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.158.a/3)

1955-05-12

r <r v r n I A pártszervezet számszerűleg erős és éppen ezért feltétlen fontos a po­| litikai munka megjavítása, meg kell értetni a tagsággal, hogy a szövet­[ kőzeten belül vannak jogok és kötelességek is. A szövetkezeti demok­rácia úgy néz ki, hogy csupán a taggyűlésre korlátozodik.Soős elvtárs részéről még a hangnemben vannak hiányosságok, amelynek betudható az, hogy még nem tudtak egy olyan megfelelő hahgulatot teremteni, mint egy nagy családnál. Feltétlen szükséges a dolgozókkal egyénileg foglalkozni, nem csak tanítani, hanem tanulni is kell a dolgozóktól, amelyhez fel­­tétlen szükséges az, hogy a gazdasági vezető megfelelő politikai képzett­séggel rendelkezzen. Soós elvtársat 5 hónapos iskolára el akartuk külde­ni azonban nem vállalta, de reméljük, hogy a legközelebbi alkalommal önnek nem lesz semmi akadálya. Meg kell érteni, hogy erős partszervezet nélkül nem lehet a gazdaságot továbbfejleszteni. Foglalkozni kell azzal a gondolattal is, hogy a Micsurin tsz. számszerűleg és területileg is_ . gyarapodj ón. Egyéni agitációt kell folytatni az I. tipusu es az egyem-i léc dolgozó parasztok felé, meg kell szervezni a csoportlatogatását. Ki kell vállogatni azokat az elvtársakat, akik az agitációs munkára alkalH masak. A Tanács és a Pártbizottság közössen készíti el majd a termelo­­szövetkezetek fejlesztésére szóló tervezetet, amelynek végrehajtásához a Micsurin tsz. tagjait is bekivánjjük vonni. Hozzászólásokkal egyetér­tek, az irodai dolgozókkal azért van probléma, mert a tsz. elnöktől is uryan azt a magatartást lássák. Meg kell mondani, hogy evekkel ezelőtt Íren komoly problémák voltak Soós elvtárssal, melyen az utóbbi idobej^ sokat változtatott. Nagy gondot kell arra fordítani, hogy vidékről föliött osztály idegen elemek netudjanak a csoportba befurakodni, ookkal narvobb gondot kell fordítani a párttagok politikai nevelesere. A párt­­épités kérdésével is feltétlen foglalkozni kell, rendszeresse kell tenni a tagjelölt felvételt. Az eddiginél sokkal nagyobb gonddal készüljenek a pártoktatás előkészítésére, annak helyes megszervezesére. A csoporton belül kell propagandistát választani és akkor nem fog előfordulni az, hopv epy oktatási évben 3-4 propagandista cserélődjön. Feltétlen fog­lalkozni kell az agritechnika helyes alkalmazásával a pótbeporzással, mert az holdanként 2-3 mázsa többlet termést jelent. Feltétlen foglal­kozni kell a termelőszövetkezet fejlesztésével annal is inkább, mert a Petőfi tszcs, jó földdekkel rendelkezik, amely legalább 2oo-poo kath. földterületet jelentene. A napirendi potn tárgyalása lenyeges javulást fór ielenteniaz elvtársak munkájában, arra kérem az elvtarsakat, hogy párt (ás gazdasági vezetőségi ülésen tárgyalják meg az itt elhangzóttalc­­kat és majd a taggyűlésen, hogy a tsz. dolgozoi lássák, hogy a bizottság és a Tanács foglalkozik a csoport problémájával es segít az^k leküzdésében. A határozati javaslatot a P.VB. tagjai egyhangúlag elfogadták. 1 ___ _ ______________________.. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom