Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi (1950-ig Rákoscsabai, Rákoshegyi, Rákoskeresztúri, Rákosligeti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.158.a/3)

1955-05-02

s A kér leti Kultúrotthon igazgatója nem egyszer örült annak, hogy pld. a I ( tömegszervezetekben egy-egy rendezvény alkalmával kevesen jelentek meg. > A helyi erők nincsenek megfelelően kihasználva/, állandóan bentről régi szinészeket hoznak ki, és fizetők a sok pénzt, ami sok esetben visszaélésre is okét adhat. Meg kell mondani igen nehéz volt a helyzet az uj tanács megalakulása után a rosszat szót kellett zúzni és helyette az újat kell felépíteni ami/ nem a legkönnyebb feladat, mert nincs megfelelő anyagi fedezet. Meg kell mondani, hogy a könyvtár igen szép eredményeket ért el a munkájában, attól eltekintve, hogy a könyvállomásokat nem megfelelő­en kezeli. Területi £ulturcsoportot hoztunk létre, amelynek tagjai idős elvtársak, akik mér a múltban is igen jó munkát végeztek. A csoporton belül énekkart is kivánunk létrehozni. Ha a Tanács népművelési osztálya megfelelően támogatja a csoportot, akkor komoly eredményt fogunk elérni. -Gáspár elvtárs: A népművelési osztály munkájában igen komoly hiányossá- 1 gok voltak. A kulturfelelős elvtárs munkája nincs megfelelően irányitva. Sok esetben a kulturfelelős elvtárs sem tudja azt, hogy a kerületben milyen rendezvények vannak. A szakkör felelős elvtársak beállítása társadalmi munkában helyes, mert a budapesti dolgozók úgy sem szí­vesen végzik a munkát a kerületben csak azért mert még is fizetést kapnak. A kerületben vannak jó pedagógus elvtársak, akik szívesen fog- — ják a szakkörök vezetését végezni. A kerületi úttörő zenekar/ vezető­jét nem tudjuk semmi féle anyagi támogatásban részéeltóni, holott meg­érdemelné, mert igen jó és lelkes munkát végez. Nem fontos a tömegszer­vezetek részére az anyagi segitség inkább az erkölcsi segítség fontos. A szabadtéri előadásokat milyen formában akarják megszervezni, mert ha belépődíjas lesz, akkor már meg mondom előre, hogy deficittel fog zárni. Baranyai elvtárs: Egyet-értek Varga elvtársaa/, a jelentés alaposan foglalkozik minden problémával, azonban nem szabad eljeletkezni az ered­ményekről sem. Az országon belül kulturforradalom van, arra törekszünk hogy széles körben kiterjesszük a kulturhálozatot. Legnagyobb hiányosság kulturmunkánkban az volt, hogy szem elől tévesztette pártunk politikáját. Sok ismeretterjesztő előadásnál tapasztalható volt a jobboldali elhajlás. A munkásszinpadokról a szovjet darabók ki lettek űzve s a mai életet min­dig hibásan tüntették fel. Pártbizottságaink és a pártszervezetek nem lép­tek fel keményen. Szakmai oldalról is meg kell vizsgálni a Népművelési osztály munkáját. A Pártbizottság ágit .prop .osztálya mellett alakítani >~"11 egy olyan bizottságot, amely aktivan tudja segiteni a népművelési osztáxy munkáját. Feltétlen végett kell vetni az olyan müsorengedélyezésnek amely csak adminisztrációs munkának tekinthető. A tanács népművelési osztályá­nak is sokkal többet kell foglalkozni a kulturmunka irányításával. A népművelési munkák elvégzéséhez igen gyenge a káderek tudása. A szabad­téri színpadok műsorával kapcsolatosan feltétlenül öntevókenykedési ter­vet kell készíteni amit a Pártbizottság rendszeresen ellenőrizzen. A Szovjetunióban komplexbrigádok jönnek létre, amelyek az aratás-cséplós ideje alatt szórakoztatják a dolgozókat. Lackó elvtárs:Az MSZT. szervezeten belül volt egy értekezlet ahol az összes MSZT. titkárok resztvettek az előadást Non elvtárs tartotta a kultúrpolitikai munkával kapcsolatosan.Kerületi viszonylatban feltét­len olyan terved kell kidolgozni, amelyen keresztül biztosítani tud­juk a kerület dolgozóinak szórakoztatását. Hiányos a beszámoló abból a szenpontból, hogy -em említi meg a Hazafias Népfront jelentőségét és azt, hogy milyen segítséget tud adni a kulturmunka területén, hollott tudjuk, hogy a legszélesebb tömegeket tudja mozgósítani. A koordinációs értekezleteket rendszeresen megtartjuk, ahol a hiányosságokat megbeszél­jük. A tömegszervezetek anyagi erejét teljesen kimerítik pld. a gyermek­nap és igy már más rendezvényre nem igen jut anyagi fedezet. Agrársza­­lcoztályt szeretnénk létrehozni, melyben résztvennének az agronomusofc és a tsz. elnökök, brigádvezetők ahol a Sz.U. -ból érkező brossurákat meg­beszélnénk, ugyanakkor levelezhetnénk egy-egy szovjet várossal is. |_______________ _________________-A ■ % ___ _________________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom