Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi (1950-ig Rákoscsabai, Rákoshegyi, Rákoskeresztúri, Rákosligeti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.158.a/3)

1954-08-05

Jr~ * ~i I azonban Alteiebler elvtárs eddig semmiféle segítséget nem nyújtott. $ ▼ Kovács elvtárs egyidőben igen erélyesen kifakadt azokkal a szövetkeze- * ti tagokkal szemben, akik lovat váóároltak,ugyanakkor nem lehetett velük semmit tenni, mert a lovat a családtagok részére vették. Állandóan foglal­kozunk azokkal az elvtársakkal, akik a csoportból ki akarnál^., lépni. Igen bánt a piaccal kapcsolatos prpblóma annál is inkább, mivel a feleségem van a standnál és most úgy .néz ki a helyzet mintha lopás történt volna. Laczkó elvtársrA szövetkezeten belül nincs meg az a jó hangulat, mint ámi1yennek iénni kellene. A pártvezetőség nem tudja érvényre juttatni pártunk politikáját, ami abból adódik, hogy a párttitkár, gazdasági vezető és az agronómus között a kapcsolat nem kielégítő. Vári elvtárs munkáját nem segiti sem Kovács elvtárs, sem pedig az agronómus elvtárs. Vári elvtárs nem meri megmondani a gazdasági vezetőnek' a Pártbizottságtól kapott utasí­tásokat .A paradicsomba markolás és a kijelentés megtörtént csütörtökön este, ami igen helytelen volt Kovács elvtárs részéről. Dudás elvtárs: JA gazdasági fejlődés nem kényszerűségből jött létre. Azon­­^ban~komóly hiány osság, hogy a pártirányitás, és a kollektiv vezetés egyál­talán nem érvényesül. A Tanács mezőgazdasági osztálya egyáltalán nem tud­ja a csoporttal a megfelelő kapcsol-tót megteremteni. Az elnök elvtárs nem veszi figyelembe senkinek a javaslatát. Nem é.tek egyet a Kovács elvtárssal olyan formában, hogy^Vári elvtársnak nincs semmi közzé a piacra küldött áruhoz, amely a feleosge részére lesz küldve, akkor még is, hogyan szere— pQlne t & r 8 let &r könyv bon#. .A törtülők terülő töknél csők cizokcit & noveket vettük be, akiknek nagyobb földterülete van. A fekete föld nem a Tanács tulajdona, hanem a termelőszövetkezető, amit még az elmúlt évben vettek bérbe a tagok, hibás az Alcibler elvtárs, mert ö tudott erről a földterü­letről és nem figyelmeztette az illetékes szerveket. Lakatos elvtárs:Iíarco~lunk az ellen, hogy a termelőszövetkezetekben havi­­fizetes legyen. Azonban előfordul kivételes esetekben. Azonban arra kell venni az iránjfc, hogy az uj gazdasági évben a hávi fizetés/es is csoport­tag legyen. A Kossuth termelőszövetkezet azért van ebben a nehéz hely­zetben, mert a tagság nem akarja az állattenyésztéshez lekötni magát* Semmiféle körülmények között nőm szabad megengedni a gazdasági év le­teltével a földek további használatát,amiért nem a Kossuth tsz. a hibás, ^ hanem a kerület és a Fővárosi Tanács. A jelenlegi területekre megfelelő adózást kell kiróná) a parasztságra, hogy ezen keresztül ne lássák órtel­­m ..a„£öld további megtartásának. A gazdasági év letelte alkalmával a ház­táji földeket újból fel kell mérni és a megengedettnél:nagyobb területeket el kell venni. Nem lett volna szabad harmadába kiadni a takarmányrépa kapá­lását, hanem inkább társadalmi erőket kellett volna alkalmazni, akkor is,- ha a term.szövetkezetnek ez némi kárt okozott volna. Hozzászólások. C3ath glvtárs;Kovács elvtárs az egész kérdést úgy veszi, hogy nem felel meg a valóságnak á brigád jelentése,ami- igen helytolen.A Fárt V.13. a mai napi­rendi pont magtárgyalásán keresztül azt akarja elérni,'hogy a termelő szöv. hibáit feltárjuk ős segítsük további munkájá.riük niegjovitását♦ Igen káros a term.szövetkezetre nézve az, hogy a piacon állandó'árhullámzás van, ugyanakkor'a pénztárkönyvben ez nem mutatkozik meg. Kovács elvtárs le­becsüli a tagságot nem hallgatja meg a véleményét, illetve javaslatait, ugyanakkor leoecsüli a Partoizottságot ©s a kér. Tanácsot is. Kovács elvtárs egyáltalán nem fogadja el a felsőbb szervek uta3itásait. Kovács elvtárs tisztában van a Tanács mezőgazd.osztályának munkájával és még sem seriti aztelobbre vinni.A pártszervezet sem kapja meg a megfelelő segítse; et.­­Yari^elvtárs még nem rendelkezik olyan képzettséggel, hogy a reáhárulé fe^?.at0kahe^6ául meg tl<ld3a oldani. A csoport irodáját át kell szervezni. A főkönyvelő egyáltalán nem tudja feladatát elvégezni, Így ezen keresztül ) 3”

Next

/
Oldalképek
Tartalom