Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi (1950-ig Rákoscsabai, Rákoshegyi, Rákoskeresztúri, Rákosligeti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.158.a/3)
1954-01-21
r ' » ~i I Továbbá a tgig és t j. felvét el éknél mutatkozó hiányosságok (5 ka, |hgv párt-' 1 szervezatainknek egyrésza elvan bizakodna elzárkózik a pártonkivuliektől. példa erre a Micsurin tsz- pártszervezete, ahol csak akkor foglalkoznak tag és ti i fielvételi munkával, ha a PB. erre a helyszínen felhívja a figyelmüké t« Még mindég nem szerves része a mindonapi pártmunkánknak a tag és tj.felvétel. J r A Földműves 8zöv. pártszervezete jó népnevelő munkával egyéni beszélgetéseken keresztül elette. hogy a Béke I.tipusu tszos-böl 7 dolgozó párászt tót felvettek tj-nek illetve tagnak. a jó munkájuk mellett hiba volt,-hogy a felvett tag és tj-Kkel politikailag nem foglalkoztak kielégítően. Az 1951-88 Párt été eke 2Í1 étig 36 dolgozó paraszt páttágiirik, illetve tj.volt, azóta a tsz-ekben és a Föld.ézöv-ben együttesen a paraszt párttagok száma 145-főre emelkedett. Ami azt mutatja, hogy a dolgozó parasztsággal ilyen irányban komoly mértékben volt foglalkozva. 1951-ben 148- tagot és 143 tj; vettünk fel pártunk soraiba. 1953-ben 161 tagot, 99 tj.t. — és 3‘2 ti. felvételt a PB. elutasított. 1953-ban 93 tagot, 29 ti.t.—vettünk fel és 14-tj. felvételi kérelmet a Pb. elutasítóit. Összesen a két év alatt 254 tagot éa 128 tj. vertünk fel és 46 tj. felvétel lett elutasítva. 1951-ben 17 Alapé zerve ze tünk volt,, azóta a pártszervezetek száma 38-ra emelkedett, igy a szervezetek számához képes a tag és tj. felvétel nem kielégítő. A statisztika azt mutatja, hogy a tag és iy. felvétel térén nem jó munkát végeztünk, rendszeresen, tervszerűen.kell foglalkozni evvel a munkával, állandó folyamatos munkává kell tenni. Vezetőségi üléseken, taggyűléseken, népnevelő éts pártcsoport értekezleteken meg kell tárgyalni ezt a fontos kérdést. Pártszervezeteinknek a tag es tj. felvételi munkában feltétlenül támaszkodni kell a népnevelőkre, pártcsoportbizalmiakra, a tömegszervezetekre, elsősorban a DISz és Szakszervezetekre. Határozzák meg feladatként számukra, hogy a legjobb oártonkiviili aktívákkal állandóan foglalkozzanak és azután bátran-javasolják pártunk felé tj-nek. V; Mivel kerületünk mezőgazdasági iellegüt igy a fősulyt a politi kai munkánk terén a parasztság relé kell nogy irányítsuk pártepités szempont jábólr is. A mezőgazdasági nagyüzemi.gazdálkodást ker-ben lényegesen rövidebb idő alatt tudjuk megvalósítani, ha a kis és középparasztokat mint* nél nagyobb számban bevonjuk pártunkba. léri&zervezeteinkből.már kerületi pártszervezetbe távozott: két év alatt 1081 fő; mát kerületi pártszervezet átigazolt két év alatt 953 főt,JQf.X kizárt, meghalt 193 fő. A nyilvántartott párttagjaink tagjeleőltjeink 3záma kerületünkben 1347-fő. < A szocializmus építésének gyors üteme mégköveteli, hogy a kádermunkát fokozott mértékbe kiszélesitsük. Rákosi elvt. felhívta a figyelmünket, hogy a kádermunka messze elmaradt a többi pártmunkák mögött, ez a megállapítás a kerületünkre is vonatkozik. * a kádermunka megjavítása érdekében a Pol. Biz. 1952 márc. határozatának értelmében a Müerosztályt megszüntette, igv a párt szélesebp alapokra és magasabb színvonalra emelte a kádermunkat ds a káderosztályok szűk reszort feladatr'vhl a pártvezetés szervös részévé tette. A káderosztály’és a szervezési osztály'megszűnésével létrejött a Párt és Tömegszervezetek osztálya. A kádermunka decentralizálása óta a FB.igye kezeit elmélyíteni a káaerműnkát, hogy a’régi reszort jellegből, kollektói KíoÉtó1 mérve a területet, hogy honnan, r: Íven kádereket tudunk felszínre hozni. u