Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi (1950-ig Rákoscsabai, Rákoshegyi, Rákoskeresztúri, Rákosligeti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.158.a/3)
1954-05-20
r iÉHP i*n p Pártbizottság részéről tartott e3.0o.d- són azért nem jelenteni meg, mert első esetben elfelejdkeztem róla, második alkalommal pedig nem tudtam jönni, 1 mert egy sertés kellett levágni, kérem a Pártbizotts&got, hogy segítsen á csoporton belül a feladatokat megoldani, mert az ellenség mivülrol •rombol a csoportban. Kovács elvtárssal is foglalkozni kellene, hogy segítse a pártszervezet munkáját. A csoporton belül vannak, még fiatal tagok, a baj ott van, hogy földeket béreltek és lóvékat vásároltak és igy a közös munkában nem vesznek részt. A tavaszi munkák elvégzése megtörtént, lemaradás ezen a téren nincs, A kongresszusi felajánlást elvégeztük. A palántázás folyik j-aprika már ^ holdén el lett ültetve. Takács elvtárs: Fodor elvtárs megadja a segítséget a politikai munkához, azonban gazdasági vonalon nem mindig értjük meg egymást. Ugynáz ki sokszor a helyzet, hogy a pártvezetés^ csak bábú, mert nem lesznek a ha, tározatók végrehajtva. Helyesnek tartanám, ha a vezetőség már az idei termés növekedéséből megítélné azt, hogy jövőre hova, milyen terményt • ültetünk. A gazdasági vezető még nem lett beszámoltatva a pártvezetőségi ülésen, mert a pártvezetősóg nem ért a gazdasági munkákhoz. Fodor elvtár3: Beszámoltatás még nem volt a pártvezetőség részéről, azonban a vezetőség minden egyes taggyűlés előtt megkérdi, hogyan áll ^ a mezőgazdasági munka. Takács elvtárs az utóbbi-hetekben nem vesz részt az intézőbizottsági ülésen ami helytelen részéről. Volt egy határozat amely kimondta, hogy az irődában megszüntessük ax sok;adminisztrációs munkakört, s helyette egy gyors és gópirót vesszünk fel, aki majd a pénztárt is kezelni fogja, azonban ezt nem hajtottuk végre, mert az elvtársak nem igyekeznek a munkakört átadni egymásnak. Feltétlenül le kell váltani a raktárost is, mert a lópásokat elősegíti. KÓmoly hiba,hogy a birgádvezetők is passzívak,; nem lehet őket semmiféle társadalmi munkára mozgósítani. Mint párttag igyekszem népnevelő munkát végezni, azonban sok esetben mint gazdasági vezető kénytelen vagyok más formában elintézni egyes dolgokat. A mezőgazdasági munkák el vannak végezve, a kapálások folynak a kukorica földeken. Az istálót saját erőnkből nem tudjuk felépíteni, igy sem tudjuk határidőre befejezni, mert a felsőbb szervek a kiutalásokat nehezen adják meg. Nem tartjuk helyesnek, hogy Hajdú elvtársat a Pártbizottság visszavette a párttagság soraiba. Csordás elvtárs: A termelőszövetkezetek számára a fiatal munkaerőt csak akkor tudjuk biztosítani, ha a termelőszövetkezetekben is biztosítva lesz az a kereseti lehetőség, mint a gyárakban. Az agronomusok nem jó munkát végeztek a termelőszövetkezetekben, nem magyarázták meg a keresztsoros vetés jelentőségét, holott már tavaly be lett bizonyítva, hogy érdemes a keresztsoros vetést alkalmazni, mert nagyobb a terméshozam. A Micsurin tsz.-ben a fejósi átlag a multhóten lett kiértékelve, azonban azóta uj tehenek érkeztek. A Kossuth tsz.problémáiról azért nem beszéltem mert nem voltam itthon és igy nem tudok konkrétumokat. A kilépők száma összesen 3o fő. Hozzászólás: Csath 0Ívtárs: Igen döntő kérdés a termelőszövetkezetek szakmai és politikai helyzete. Ez annál is inkább fontos, mert csak akkor tudnak jó munkát végezni, ha a pártszervezetek erőssek a politikai irányítást jól tudják alkalmazni. Helytelen volna ha a párttitkár elvtársak el akarnák venni a gazdasági vezetés munkáját. A termelőszövetkezetek értek el eredményeket, azonban szervezeti vonalon nem mindegyik tsz, s éppen ezért kell komolyan foglalkozni a pártszervezetek munkájával. Nem véletlen az, hogy a- Kosssuth tsz-»ben 3o kilépő van, s hogy a Sehlekmant letartóztattak. A termelőszövetekezeten belül a hangadást külső ellenség irányitsá. Ezért hibás a pártszervezet és maga Kovács elvtárs is, mert nem mójed el eléggé a tsz.gazdasági és politikai munkájában. Á pártszervezetnek joga van a ____■/' a __