Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi (1950-ig Rákoscsabai, Rákoshegyi, Rákoskeresztúri, Rákosligeti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.158.a/3)

1954-03-11

Bányai c-lvtárs: Ha rövid visszapillantást teszünk az LI.Sz.T.munkájára, • Tárhatjuk, hogy 'ezelőtt 3 évvel mintegy 2ooo volt a taglétszám,amely már 45oo főre emelkedett.Ebből az tűnik ki,hogy a kerület lakéssága mindjobban felismeri a Szovjetunió nagyfokú segítségét, hogy népi-demokrá­ciánk megerősödjön és egyre jobban elmélyül a szeretetük is a Szovjetunió iránt. Éppen ezt a nagy érdeklődést hogy kielégítsük, van hivatva az k.Sz. T. szolgálni.Íz utóbbi időben javulás van ezen a téren a rendszeresen megtartott rendezvényekén keresztül, hogy a dolgozókat felvilágosítsuk a Szovjetunió belső életéről és példának állítsuk elénk. Az érdeklődés negyven és az a cél,hogy még jobban elmélyítsük a szeretetet a Szovjet­unió iránt, ennek az a feltétele, hogy"munkát politikai tartalommal tölt­sük meg, maguk a vezetők is képezzék magukat, tanuljanak, nem szabad a fejlődéstől elmaradni.Féltétlenül szükséges a választmány kiegészítése, amelynek az összetétele nem állta meg a helyét, vagy tulság;osan le vol­tak kötve, egyesek eltávoztak más kerületbe és igy nem tudták a rájuk bizott feladatokat megoldáni. Kern helyes az, hogy a két függetlenített funkcionárius végzi el az egyre komolyabb feladatokat, melyek Pártunk és kormányunk júniusi határozata óta az L.Sz.T.-re hárulnak. Az alap­szervek megerősítése érdekében fűzzék szorosra a kapcsolatot a párt­szervezetekkel, ahol a vezetőségválasztással kapcsolatban sok jó aktiv'""' szabadult fel, ezeknek az átirányítása különösen fontos. A 4|?oo taglét­szám öie llett loo aktiva van, akiket mozgatni lőhet, arra kell törekedni, hogy sokkal többen vegyenek részt a munkában, ebből is kitűnik az,hogy a tagságnak milyen a viszonya a vezetőséghez. Ahhoz, hogy a kerületi IéáSz.T. a munkáját meg tudja javítani, feltétlenül szükséges, hogy több segítséget kapjon a helybeli tömegszervezetektől. Kérjék a tömegszorvezete két, hogy egyes rendezvények mozgósítására a koordinációs értekezletek ezt a célt szolgálják. Igen fontos, hogy a Budapesti lé.Sz.T.instruktora több időt töltsön a kerületben, s adják meg a konkrét elvi irányitást.-Kindnyá­­jan azon leszünk, hogy az 1,1.Sz.T.munkája megjavuljon.- Körösi elvtárs hozzászólása nagyon helyes, rá kell térni a színvonalas előadásokra, melyek a szórakoztatáson keresztül nevelik az embereket. líem az a cél, hogy a belső kerületből hozzunk ki művészeket, hanem helyi kulturcsoportot kell alakítani, az alapszervezetekben is meg kell alakítani a kultur­­gárdákat. Rendkívül fontos, hogy a mezőgazdasági termelés határozatával ismertessük meg a lakosságot, a szovjet kolhozok életével, ezen keresőiül el lehet érni, hogy ne idegenkedjenek az újtél .-Különböző rétegek fa. különböző előadásod at kell tartani, melyekre úgy kell felkészülni, hogy tartalmasak legyenek. Ezekre az előadásokra központi előadót kell meg­hívni,olyan előadót, kik kint járt a Szovjetunióban.A szemléltető agitá­­cióba mindig friss anyagot kell belevinni.- Hiba hogy a kerületi vezető­ség keveset j’ár ki az alapszervekhez, pld. a 4-es pártszervezet en még nem látták Drenovits elvtársat.Arra kérem az elvtársakat, hogy kevesebb időt töltsenek a szervezetben és többet a pártszervezetekben, különösen az üzem­ben, tszcs.-kben. Igyekezzenek megalakítani a Petőfi ás léke tszcs.-ben az alapszervezetet, ho: y közelebb kerüljenek a dolgozók a Szovjetunióhoz és a népidemokráciához. Erre sokkal nagyobb gondot kell fordítani mint eddig. Közös erővel meg lehet oldani a fennálló problémákat. A határozati javaslatot a Pártbizottság tagjai a kiegészítésekkel egyhan­gúlag elfogadták*— Oi3 I '

Next

/
Oldalképek
Tartalom