Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi (1950-ig Rákoscsabai, Rákoshegyi, Rákoskeresztúri, Rákosligeti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.158.a/3)

1950-07-14

r .A„—.„1 Mi kommunisták nem ismerünk megáí- 1 kuvást,legyünk harcosak,gyűlÖliük az ellenséget. I A versenylapok helyes kitöltéséért egyénileg tegyék felelősé m, osztály- 1 vezetőt/ ' * A jobboldali szociáldemokraták a normalazitás terén a szemtelenségig viszik tettüket. 3ok esetben előfordul, hogy nyiltan beszélik le a dolgozókat a termelékeny munkáról. A népnevelő munka nagyon fontos ezen a téren.Á népnevelő a legfontosabb sejt, nagyon meg kell nézni kit állitünk be erre a munkára. Vigyáznunk kell. hogy népnevelőink megbízhatók legyenek nehogy a klérus befolyása alatt álljanak. II. közellátással kapcsolatos dolgok. Sáfrány elvtárs; Az amerikai imperialisták ügynökei igyekeznek nálunk háborús hírveréssel zavart kelteni és a közellátás területén, a dolgo­zókat az élelmiszer üzletek elé sorhaállitani. Mindent elkövetnek arra hogy egyes élelmiszereket a dolgozók nagy tételekben felvásárolják és ez­zel, hacsak rövid időre is, egyik napról a másikra kiürítsék az üzlete­ket. Láthatjuk azt, hogy az ellenség nem alszik segitségére ment ameri­kai bűntársának, kekünk' kötelességünk, ho.gy ezeket leleplezzük, rá kell világítani, hogy a jobboldali szociáldemokraták szorosan összekapcso­lódnak a klerikális reakcióval és hűséges kiszolgálói, fizetett kémei az imperialistáknak. G-erő es hidasi elvtársak beszéde után mindjobban szélesedik a jobboldali szociáldemokraták felgöngyölitése. de nem vagyunk elég forradalmiak és ahelyett, hogy feneketlen" gyűlölettel vetnénk' magunkat bele ebbe a harcba, ahelyett valósággal liberálisak vagyunk,előfordult egyes gyárak­ban. hogy elvitték a leleplezett ellenséget', rné ^sajnálták is,' mert' mon­dották," egész rendes munkás ember volt. Űz a hiba elvt'rsak, hogy a munkásruhá mögött nem ismerjük fel az ellenséget, mert a munkást' csak úgy tudja elképzelni az ellenséget, hogy nagy/szivar, nagy has es a gyár a nátamögött. /ekünk pedig"nem számit, hogy hogyan hoz ki, milyen ruha van rajta, nekünk az számit, hogy ellenség. Tehát nekünk kíméletlen harcot kell"folytatni mindenféle ellenség ellen, liberalizmus helyett megsemmisítő hadjáratot folytatni. felgöngyölni, leleplezni, rábizonyíta­ni' hogy amerika ügynökei fizetett kémek, akik a becsaló lesen dolgozó nép éleiére ás vérere spekulálnak ős képesek eladni saját hazájukat, saját népüket az amerikai halálgyárosoknak, ,-sulvtársak, hol van az a féktelen' düh, melyei pillanatok alatt kell, hogy elsöpörjük utunkból az ellenséget, ki veszélyeztetni meri és akadályoz­ni akar bennünket, abban, hogo felépítsük magunknak szocialista államuh­­kat. Aki veszélyeztetni raeri^békénkett amiben mi nyugodtan és boldogan nevelhetjük családunkat, mi ezt a békét, amit a szabadó-'g szerető nem­zetek nagy vezére Sztálin elvtárs vezet, ne. védjük, biztosíték számunk­ra Pártunk nagy vezére és vezet je ./kosi el’vtárs. Csath elvtárs hozzászólásokat kér az elvtársaktól. őtenczinger elvtárs; Az élelmiszer felvásárlási láz azért olthetett ilyen méretet, mert Pártunk inrányvonalát nemjól követtük, mi a megho­zás fegyverét használtuk a reakció ilyenirányú mesterkedéseivel szemben holott azok között akik tadatosan sziljük a vásári*'si lázat a meggyőzés mit sem ér. A KQZért felé ki kell vinni, hogy foglalkozzanak a tömegek­kel, végezzenek.!; politikai felvilágosi tó munkát. '"kutassák ki kik azok és miért vásárolnak ilyen nagy tételben. Leplezzék le a nagybani vásárló­kat. Népnevelőink nem foglalkoznak az élelmezés kérdésevei/ nem általá­nosságba kell leleplezni"az ellenséget, hanem egyénenkint, láncszemenkirt Csath elvtársi háborús hangulat kidomborodik a kerületben az élelmezés területén.A reakció ügyesen kihasználja a koreai háborús eseményeket. a népnevelő gárdával szorosan kell foglalkozni és leellen"rizni a nép­nevelő munkáját, hogy vájjon foglalkoznak-e a tömegekkel, vavgy csak a népnevelő értekezletekre járnak el. \ ^ ^ ---­­\

Next

/
Oldalképek
Tartalom