Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVI. (1950-ig Cinkotai, Mátyásföldi, Rákosszentmihályi, Sashalmi) Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.157.a/1)
1950-06-04
p—. „-------í I r A La gyér Dolgozók Jártja MTI. kerületi rártkonf er enolájánaT" "® KAJáKOZAPI JAVA3IM2A a kerületi P -rtszervezetek előtt élló feladatokról. Abban a nemzetközi méretekben élesedő küzdelembe, amely a béke és a haladás tábora, valamint ez imperialista háborús uszitók tábora között folyik ás amely küzdelem nap, mint nap a béketábor szilárdságát és legyőzhetetlenségét erősiti, Pártunk vezetésével,dolgozó . népünk is teljes erejével kiveszi a részét. Hagy felszabadítónk, a szocialista Szovjetunió vezette béketábor soraiban a mi országunk, fővárosunk és ezen belül kerületünk lakosságának legnagyobb része eredményesen harcol a tartós békéért, a szocializmus építéséért. Eddigi eredményeink azonban nem szabad, hogy elkápráztassanak bennünket, mert ahogy Központi Vezetőségünk február 10.-i határozata megállapítja, "éppen az elért sikerek következtében élesedik az osztályharc, nő és továbbra is nőni fog az ellenség ellenállása, erősödnek az imperialisták behatolási kísérletei, népi demokráciánk külonbo z ő~sze r v e ibénír. 1 ' központi Vezetőségünk figyelmeztetése kerületünkben is srra i.t i bennünket, hogy erősítsük sorainkat, fokozzuk erőfeszítésein cet a termelés és a ti:' egek nevelése terén folytatott munkánkban,hogy a reakció csápjait , amely éppen az elért sikerek következtében > kerületünkben is i[ yekszlfc terjeszkedni, levágjuk és megsemmisítsük. Mindezek alapján,hogy feladatainknak méginkább eleget tudjunk tenni, a következő határozatok megvalósítását javasoljuk: 1* Minden sikerünk kiindulópontja, Pártunk további erősítése,a tömegekkel való kapcsolatunk további elmélyítése, e Pártonbelüli demokrácia további elmélyítése. Ezért Központi Vezetőségünk és Rákosi elvtárs által megadott szempontok .alapján újraválasztott vezetőségeink munkájukban az eddiginél fokozottabb mértékben támogatjuk, ellenőrizzük,hogy munkájuk minden tekintetben beváltsa a Párttagság részéről megnyilvánult bizalmat. Ezt a feladatot jól megszervezett instruktor hálózata és alapszerveink vezetőinek fokozott nevelésén keresztül érjük el. Kerületi Párttagsggunk szociális összetételét döntően megjavítjuk, x Pártunk soraiba csak a munkásosztály, a dolgozó parasztság, az alkotó, haladó értelmiség legjobb, legáldozatkészebb elemeit engedjük be és az eddigi e téren tapasztalt hiányossága inkát a legrövidebb időn belül felszámoljuk. Pokozott gondot fordítunk a dolgozó parasztság legjobbjainak bevonására Pártunkba,valamint a munkásifjusag es a nők nagyobb számú bevonására, fi a ______________________________________ <__________________________ fii Vívf ytóv-.a.