Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVI. (1950-ig Cinkotai, Mátyásföldi, Rákosszentmihályi, Sashalmi) Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.157.a/1)

1950-06-04

■ - 30 -vaunak, le kell leplezni sz ellenséget,,, és könyör­telenül meg kell semmisíteni. Döntő kérdés üzeme-' inkben a minőség emelésének javításának kérdése, amelyben szintén súlyos hiányosságok,mutatkoztak és csak az utóbbi időben van nemi javulás ebben a kérdésben. Még kell néznünk még a mi területünk másik termelési kérdését, amit szintén nem hanyagolha­tunk el kerületünkben. te A mezőgazdasági termelés kérdése, Ebben 8 kérdésben is fejlődés tan és nem lebecsülendő.­­Pl. 1949-ben a kerület paraszt lakosságénak , a gazdáknak 20 á-s. kötött termelési szerződésiemig az idén a gazdák 65 /-a. Ez is visszatükrözi ke­rületünk paraszti rétegeinek fejlődését, valamint az/ is, hogy az előirt növényápolási munkát 100 , -lg elvégeztek,mindezek pozitívumok,amelyek Pár tünk, népgazdaság mik siker é ne k kösz ö-nh. e t ők, - De emellett bőven van javitanivaló is,Pl. a vetésterv teljesítése és betartása térén.A tér­te vet nem tartották be, kerti veterrlényből elő volt irányozva 381 hold, ezzel szemben csak 261 hold lett bevetve. Ugyanakkor 198 hold kukorica helyett 286 holdat vetettek. Napraforgó 65 hold helyett,csak 45 holdat és burgonyából is 17 holddal kevesebbet ültéttek az el irányzottnál. Az ilyen tervfelborl­­tás nagy mértékben zavargs Nagybudapest ellátását, nyilván nem kukoricára van szüksége a fővárosnak. Amelyből Cinkotán többet vetettek,hanem kerti vetenényre,amiből lemaradás van. 7-2___________

Next

/
Oldalképek
Tartalom