Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XV. (1950-ig Rákospalotai, Pestújhelyi) Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.156.a/3)

1955-02-03

r - n *- 7 -*• 4 Az igazgatói alap felhasználása kerületünkben általában jónak mondható. Az igazgató elvtársak elsősorban a oélfeladatok végrehajtása előtt szab­ják meg a jutalmazás mérteket, ezzel a vallalnt szűk keresztmetszeteinek felszámolására, a munka termelékenységének növelésére', valamint önköltség és anyagtakarckos sáfe fokozására ösztönzik a dolgozókat. Azonban szükséges­nek tartanánk, ha az igazgatói alapot 45%-ról legalább 60$>-ra felemelnék, és másrészt módot kell találni arra is, hogy a vezeti dolgozók is munkájuk eredménye alapján jutalmomban részesüljenek./főkönyvelő, főmérnök/ Hiba azonban még az, hogy vannak olyan nézetek, főleg a dolgozók között, hogy az igazgatói alapból felváltva mindenki részesedjen. Ezzel a káros né­zettel szemben, mint ahogy az előbb kitéx've már említettük, vállalati i~ Ov gazgatóink fellépnek tehát az igazgatói alapot a célnak megfelelően hasz­nálják fel. 8./ Az állami vagyon megőrzése és gyarapítása torén. A szakminisztériumok által kiadott végrehajtási utasításban az állami va­gyon megőrzése és gyarapítása valamint a fogyóeszközök gazdaságos felhasz­nálását igazgatóink a megadott szempontok szerint a vállalatok sajátossá­gainak megfelelően alkalmazzák. Nem mondhatjuk el azt, hogy a társadalmi tulajdon védelme területén a vál­lalatainknál minden rendben van. Nagyon komoly károkat okoznak a lopások, ; de a vállalatok részére boosájtott gépek hanyag kezelése is. Még nem tudtuk elérni azt, hogy dolgozóink a munkájukhoz szükséges gépeket megfelelően gondozzák karbantartsák. Nem mondható általános hibának, ez inkább előfor­dul a Jármüfelszerd-ésben és az Olajgyárban, ahol a dolgozók még mindig nem tudják be sajátjuknak a rendelkezésükre boosájtott gépeket. Sajnos még mindig előfordul az, hogy egy-egy kompresszor olaj nélkül szalad vagy a gépek csapágyai zsir nélkül szaladnak arai az idő előtti meghibásodást idézi elő. El lehet mondani azt, hogy a TMK* üzemeinkben tervszerűen dol­gozik a beütemezés szerint. Vállalataink igazgatói a saját hatáskörükön belül különböző intézkedéseket tettek a lopások megszüntetésére, a társadal­mi tulajdon fokozottabb védelmére. Hiba azonban még az, hogy egy régi rendelet amely előírja hogy portások csökkentett munkaképességűek legyenek, ez a ren : delkezés, de főképpen az, hogy a vállalatok portásainak bére 650.—780«-Pt között mozog megakadályozza, hogy megfelelő képességű emberek őrizzék a vál­lalat vagyonát. Ezen a téren egyes minisztédunok részéről már történtek intéz­kedések, 2 '7 ■ -------------!■ 1 ■ 1 ' —— I II I II III........... 1 __________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom