Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XV. (1950-ig Rákospalotai, Pestújhelyi) Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.156.a/3)

1952-02-01

-2_ szeminárium szerűen tárgy oltunk meg, er.ic-ly anyagok o pártmunke fontosabb k^rdo-seit öleltek fel* Ennek az iskolának c fel-data, hogy még két hiányzó anyag negtárgyolása után elvileg tisztázza a Pártnak, a kormánynak a határozatait, de egy-egy reszortveze­­tóknek a feladó tcit is* A Párt a káderek instruáíását, okta­tását mindig a vezető munka egyik legfohtosabb részének tekin­tette, Ma amikor c veze tő s ágválaszt ás ok után a párt káderek i.yen jelentékeny mértékben felfrissültek még jobban megnövekedik az instruáláa jelentőségének a szerepe, A kerületi pártbizottságnak e leghelyesebb határozati! pusztá­ba kiáltott szó maradhat ,ha nem oktatjuk ki megfelelőképpen c lepszer-vezteinket ezeknek a határozatoknak a végrehajtóit, ha nem teszünk semmit a ha tár özet ok helyes végrehajtása érdé- 1 kében, Minden politikai és szerveő nu kának a,b,c-je az, hogy L*. miután a határozatot elfogadták a vezető munka súlypontját át kell tenni közvetlenül a helyszínre, ez emberek szervezésére, a végrehajtók gyakaleti kioktatására., a végrehajtás leellen­őrzésére. Eleven munka az emberekkel, a káderekkel,- c. káderek nevelése, oktatása, a párthatározatok mogvalósitáea a kerületi P*B, nunká jánck legfőbb tartalma. S igy magától érthetődik, hogy a kád rek instruálá se csak abban az esetben foglalhatja el az őt megillető heylc-t, ha a kerületi Pártbizottság a lehető legközelebb fog állni ez alapszervezete khez és az alcpszerve­­zetekfcen végzett munkál:;;a, és igy a munkánk egyre hatékonyabb, , konkrétabb és egyre kevésbé bürokratikuanbblesz. Minden vezető munka legfontosabb része c végrehajtás jlenörzése, A keletünkben lévő instruktorok, c pártbizottságon belül lévő osztályokkal együtt kötelesek állandóön ellenőrizni a párt útcsitás végrehajtását, ügyelni kell orra, hogy a helyi pártszervezeteink hogyan hajtják végre s határozatokat, s a ke­rületi pártbizitságnak idejében intézkedéseket kell tenni ezen határozatok foganatosítására. Tudnunk kell- mint Sztálin elvtára követelte - hogy a vezető szervezőtek utasításait ■ megválóéitják e vagy pedig véka alá rejtik a bürokraták és betürágók,?Helyesen valósítják e meg, vagy hamisítják e azokat. Sajnos a v grehajtás ellenőrzése a kerületi pártbizot ts& g és az osztályok munkájának leggyen­gébb pontja. Számtalan esetben ho z a kerületi pártbizottság határozatot egy-egy munka megjavítására és amikor újra napirod­­re kerül a tárgy, mint pl, a pártbizalmi munka megjavítása, vagy a Politikai Bizottság határozata a tag és tegjelöltfeívéte­­li^mu kara onatkozólag, Gickor jövünk rá, hogy a helytelen instru­­álás eredménye képpai pártszervezeteink felsőbb szerv cinknek és a kerületi pártbizottáágnak. a hozott határozatait csak részbon , vagy egyáltalán nem oldják m^g, /?­­. 1 ^ W IMI II mM— ................ ■ • ■ : : " : é .. . i: ^ : t&k I: ' ' ■ / '■ • ' ■ ' ■ - ^ . : ; , ^ . - - M

Next

/
Oldalképek
Tartalom