Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XV. (1950-ig Rákospalotai, Pestújhelyi) Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.156.a/3)

1950-09-12

r n- 4 -2J Napirend. Szabadi: Október 22.-én lesznek a tanácsok megválasztva. Döntő ez a nap, mert a dolgozó nép szeles tömegeit vonjuk te a közigaz­gatásba. A DK túl teljesítésével, a százszázalékos .leszavazás­sal kell biztosítani a lakosság felsorakozását pártunk mögött. a tanácstagok összeállításnál az a tapasztalat, hogy hibák csúsztak be, amit nekünk most korrigálni kell. Megfelelő em­bereket kell beállítani, s a választásnál a népfront jellegé­nek ki kell domborodni, az első felaaat tehát, hogy a Népfront csütörtökön összeül, s megtárgyalja a választással kapcsolatos tenni alókat. tíz alkalommal foglalkozhatunk a nagybudapesti tanácsba javasolt dolgozókkal, hogyha szükséges itt is lehet változtatni, tízt f.hó 16-ig be kell nyújtani. 55 szavazó körzetünk lesz, s a szavazó tszedő bizottság 5 tag­­ból áll. A kerületi bizottságnak 7 tagja lesz. azekben a bizott­ságokban olyan pártohkivüliek is lehetnek, akik demokratikus emberek, s a lakosság szereti őket. Az agitációknál alapos munkát kell végezni, mert a klérus be­folyása sok helyen, igy különösen a parasztok között igen ér­vényesül. El kell érnünk, hogy 99.9 %-b n leszavazzanak. Nyil­vántartásba kell venni a háztartásban levő asszonyokat, s ezek- ■ nek hétről hétre egy összehívott értekezleten kell ismertetni a dolgokat, tehát oglalko'mi kell velük, tízek nagyon megköny- 1 nyitenék a népnevelők munkáját. El kell érni, hogy a választásig legalább 2,3-szor lelátogassák a lakosságot a népnevelők, ahol az ossz helyi problémákat, s eredményeket át kell beszélni. a választás napját ünnepélyessé kell tenni. A házrnegbizottak átszervezése megtörtént, s e^ek nagy segítségre lehetnek. H o z z ás__z ó l_á s o _k : BABUCS: Javaslom, hogy hangszórók beállításával ismertessük a tanácsba .. ’ ' javasolt üzemi és körzeti elvtársak, pártonkivüliek neveit. az agitácicnál pedig fontosnak tartanám, hogy ismertessék a nemzetközi helyzetet, s használják fel az egyházzal való meg­­/ egyezést is. STB fK o:-HAVAS-t Agitációnknak nagy hibája, hogy védekező és nem támadó. A dol­gozók haragját a reakció felé kell vinni. SZABADI: Javaslom, hogy a káderosztály az egész pártbizottsággal egyetem­ben né^za át a tanácstagok néssorát, s azt dolgozza át. ö./ napirend, GÁL: A Köbért alapszerve^etbe vezetőségi tagként javasoljuk: Hajós Béláné, Kovács Jánosné, Deák György, Balatoni Gyula, Pál Mik­* C I

Next

/
Oldalképek
Tartalom