XXXV.13.b / 7. MSZMP VIII. Kerületi Bizottsága. 1956.10.23-1957.08.13. Feljegyzések az "ellenforradalom" alatt történt eseményekről

í ■ n &-S.-L4.á .a a Népművelési Minisztériumban 1956. november lo-én és 11-én tartott értekezletről. Az értekezleten nem vezettünk jegyzőkönyvet* Az elhangzott felszó­lalások lényegét feljegyeztem magamnak. Ennek alapján készült ezen feljegyzés. A két értekezlet célja az volt, hogy meggyőzzem a Rádió politikai munkatársait a munka felvételének szükségességéről, illetve megkí­séreljem megtörni azt az "egységet”, amelyet a Rádióban dolgozó jobboldali csoport, illetve a munkástanács az októberi napokban teremtett, hogy rábírjam a kommunistákat, a népi demokrácia híveit arra, hogy a többiek ellenkezése ellenére jöjjenek be a Parlament- be és vegyenek részt a rádiós munkában. Részletek a felszólalásokból. November lo. Haraszti Elemér: Elmondta, hogy egyetért a kormány plattformjával. Szerinte azok, akik az elmúlt években károkat okoztak, nem maradhat­nak funkcióban. A baloldali restauráció és a jobboldali veszély egyforma nagy. Mielőtt az anyagi helyreállítás megindul, előbb a szellemi roncsokat kell eltakarítani. Crömöri Endre: Réti Ervin és Csatár Imre újságírók tegnap dél óta • eltuntek­Molnár Aurélt Elfogadja a kormány programmját, ha garanciát lát meg­valósítására. Kifogásolja, hogy Marosán a kormányban van. Szerinte Nagy Imrét követte a nép. A vezetők a néptől kapták a hatalmat. Mohácshoz hasonlítja a helyzetet. A kérdést a következőképen állít­ja feli kit támogassunk, a szovjet ágyukat, vagy a felkelt magyar népet? Szerinte az életszínvonal nyomorszinvonal. Azt állítjuk, hogy a legdrágább kincs a gyermek és annak a sírját ássuk. Közben a test­véri Szovjetunióról beszélünk. Szerinte ma csak a halottak beszélhet­nek, ezért nem vállalja a munkát. Varga Domonkosi Szerinte október végén-november elején politikai és gazdasági stabilizáció kezdődött, amikor bejelentették a semlegessé­get és a varsói szerződésből való kilépést. Voltak ugyan kilengések, de egyre inkább megszűnőben. Ez sem következett volna be, ha Dudást letartóztatták volna. Reménytelennek látja a kibontakozást, nem ért egyet a november 4. óta történtekkel. Politikai feltételeket akar szabni, válasszanak egy szervet, anely ezeket közli a kormánnyal. ái • ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom