XXXV.12.c.1957. / 70. Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium Vasúti Főosztály MSZMP Bizottsága. 1957.02.26. Feljegyzés a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium Gazdasági Vasutak Igazgatóságál történt vizsgálatról, Buczkó István forradalom alatti, majd az azt követő magatartásáról, MSZMP-alapszervezet működéséről

; , A volt MDP vezetőség tagjai közül is csak mindössze 3 elvtárs Tóth László, Varga László és kis mértékben Barta Ottó fejtettek ki pártszervezési tevé­kenységet. Mellettük elsősorban Gyocsi Jenó, Berecz János és Varga Ferenc elvtárs volt, aki a pártszervezésében élen jártak. Mint erényt meg kell említenünk, hogy az.egyéb mozgalmi szervek volt veze­tői ellenforradalmi tevékenységet még a hangadás vonalán sem fejtettek ki. A szakszervezet ebben az időben a dolgozók élelmiszer ellátásával foglala­toskodott, és mint másutt úgy nálunk is hosszú időn keresztül hangoztatta, a-"csak érdekvédelmi feladatát és a Párttól és Kormánytól való független­ségét" . Intéző Bizottságunk és a párttagjai a belső munka beindításával párhuzamo­san azonnal a külszolgálat! munka beindítását is szorgalmazta és szervez­te és a legnehezebb napokban - november közepén - már több mint 10 elvtárs ^átázott ki vidékre és kereste fel az ország különböző helyein lévő üzeme­inket a munka beindítása, azyélet normalizálódásának megvalósítása érdeké­ben*. Említésre méltó, hogy a továbbiakban ekkor a pártszervezési munkánkat bi­zonyos fokig nehezítette azon tény is, hogy az addig, a párthoz hü olyan elvtársak, mint Barta Ottó volt pártvezetőségi tag és Vidra László volt üzemi bizottsági tag ismeretlen okok mj,att nyugatra disszidáltak. A kommunisták kezdeményezésére és volt szakmai vezetőnk kommunistahhelyt- állásának eredményeképen december elején az eddigi éppenhogy működő For­radalmi Bizottságot megszüntettük, de ezzel egyidejűleg az egyes üzemeink­énél alakult Munkástanácsokat is feloszlattuk. A párt szervezése mellett az Igazgatóság kommunistáinak ±ré,nyitásával üze­meinkben a gazdasági élet normalizálódott és a népgazdaságnak oly sokat jelentő őszi forgalmi szállításokat /cukorrépa/ már egyes üzemeink az ese­mények alatt is, mig a többiek november közepétől teljes kapacitással vé­gezték. A december havi két napos sztrájkon szervezettszerü részvétel nem volt sem az Igazgatóságon, sem külszolgálati helyeinken. Pártszervezetünk napról-napra erősödött és december hó végére mar éléi te a 20-as létszámot. Taggyűléseink a megalakulástól kezdve úgy mondván igen viharosak voltak, mert a megalakitó-mag alapos kritika áLá vette az ujjo- lag jelentkező személyek átigazolását. Ezenkívül mindenkor értékeltek a taggyűlés résztvevői a közbeneső eseményeket, valamint a párt és Kormány \ \ \ I , _______________________________A

Next

/
Oldalképek
Tartalom