Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.111.a/3)
1955-05-19
! l “ 6 " arról, hogy a mm g.r?.akit ásra. kerülő patronáló csoportokhoz a p ártalak ss ..rv •: s etek mogfölelő alvtáriakat biztosítsanak, - sem hajtőttulc ró gr ^ * * A patronáló csoport v:z:-tőjét osztályérteke slsten nem számoltattuk he, csak menetközben ; 11 Miőriztük. Pedig Vasa elvtars munkájában komoly hiányosságok vannak. Horn fogja jól össze a brig:-dokat és non nyújt m egf •■! lő s :gitségot. Pl. a Gránit-gy ~r brig-dj»-t egyáltalán nőm segíti, de a többi helyen is ugyanez a helyzet. Azóta véges jobb munkát, mióta jobban foglalkozunk mi is vele. Nem ley-s hét azonban munkáját úgy értékelni, hogy semmit sem tett, mert az, hogy a brigádok dolgoznak, részben az ő érdeme is. Alapos irányításhoz, segítéshez ez azonban kevés. A ker.PVB. határozatának 2, pontját, mely a szocialista szerződés megkötésével kapcsolatos, csak részben hajtottuk vég.', o. A 3. pontnál, mely szerint a patronáló csoport vezetőjét két havonként lo Ilona beszámoltatnunk munkájáról, ezt nem osztályértekezleten, hanem menetközben oldottuk meg. A 4. pontnál, a patronáló csoportok vezetői részére tartott tájékoztatót nem 6 habonként, hanem csak agy alkalommal tarr-"- tettük meg a kát hónap .. latt. Az 5. pontot egyáltalán nőm hajtottuk végre. Intézkedést tettünk ugyan a P.ÍI. felé, azonban sem a V.Cs.f., som az B.K.fo. nem kapta meg a gépállomások közelében lévő termelőszövetkezetek patronáltját. A 6. pontot, m-ly a járási Pártbizottság rendszeres tájékoztatáséról szólt, nem folyamatosan hajtottuk végre, illetve Írásban egyáltalán nőm tájékoztattuk a Jo -ot, hanem Somogyiné és Scharor elvtársak személyesen ismertették tapasztalatainkat, A mi további feladatunk a KV., a Bpesti P.rb- vegr :h.. j bébi zott s-ég, V::. lám int a krr.PVB. 1954. májusi határozatinak végrehajtása, éppen ezért c kor.PVB. élé uj határozati javaslatot nőm terjesztünk, tekintettél arra, hogy ezek a határozató: hosszabb időre megszabják f latu^’cat. XIX. k' r. Pért - végr :h.. jt óbi zo 11s 'g ágit.prcp.oszt. J