Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.111.a/3)
1955-05-05
j • I A jobboldali elhajlásokat nem vizsgálhatjuk a HUJ?-bán túl szigorúan, ott papok is vannak. A colt, amit elakarunk érni, meg kell határozni hogy hajtsák végre. A HNP-ban a célokat másképpen kell meghatározni. A kommunisták legyenek éberek, hogy a jobboldali elhajlások ellen elvi harcban zúzzák szét a helytelen nézeteket.^A vallásos embereket is fel kell használni a szoc. építéséért folyó harcban. A HMP-ban dolgozó kommunisták ideológiai irányítása feladatunk. Drapál elvtárs ne keseredjen el, hogy ott még hibák vannak. A feladat nem egyszerű, A kér. PVB-ról indult ki a jobboldali elhajlás több esetben.pld, a községpolitikai tervben, tanácstagok elfogadása, kulturház kérdése, és van még több is. Mindent a HM? nevében csináltak, s ezzel ha nem is tudatosan, háttérbe szorították a párt vezető szerepét. A termelés vonalán is tud mozgósítani a IMF azzal, hogy a területen tudatosítja, hogy az óletszinvonal emelkedése, csakik a termelékenység emelésén keresztül érhető el. Mindezzel segítséget tudnak adni. A területen folytassanak a hibák ellen könyörtelen harcot. Ez minden kommunista feladata is, de lehet feladata a IMP-nak, ^ Rá kell mutatni arra, hogy a református lelkész megnyilatkozása miért volt helytelen. Kárt okoz az egész magyar népnek. A pártonlcivülieket tényleg nem lehet ffelelősségre vonni. A kommunisták felelősségre vonásával egyetért. A nemzeti egységet a KNP-on belül meg kell teremteni. Szovjetunióban már más a helyset, mert ott szocializmus van. Ott már nincs kulák, kisárutermelő, kisiparos. Ott már egységes a nemzet, nincs szükség HTTP-r a. Hasonló a helyzet a többi népi demokratikus országokban is, ahol még van IMF. ...... , , . , Politikai szerepe van. Az, hogy a párt célkitűzéseit, a párt irányításával megvalósítsa azokkal a tömegekkel, akik a _ tömegszervezetektől és a párttól messze vannak. El kell szigetelni ezeket a tömegeket az ellenséges elemektől. Nem ért egyet azzal, hogy a tanácstagi beszámolókra mozgósítson. Azt megtehetik, hogy ezeket a beszámolókat a IMF tagjai hozzászólásaikkal segítsék. A tanácstagok beszámolóira mos'-ősit ást v:>ez^ sók el a párt népnevelői, aktíváiba tanácsnak. A IMF összetétele nem lesz megváltoztatva. Az ott dolgosa kommunistáknak nehéz, küzdelmes munkát kell végezni azár , nogy ezt a rétegét bekapcsolják a feladatok végrehajtásába. A kispolgári rétegeket a HNp-n belül kell nevelni úgy, ahogy tudjuk, amennyire lehet. Azért vannak ott a kommunisták* hogy segítsenek, HA a felsőbb szerv hoz a cserére határozatot, akkor lehet. De egyik sem különb a másiknál. A partosoport kérdését, ha Bende et. visszajön szabadságáról megbeszélik velő. Ha hibát követ el, javasoljanak mást, bírálják meg. Addig mig más határozat nem jön, ezek alapján dolgozzon a IMF. Peladat van, lehet dolgozni. Semmit sem akadályozunk meg, ami a Párt célkitűzéseinek megvalósítása érdekében történik. 2. napirendi pont. Előadó: Szőcs Dezső olvtárs, Szőcs et. írásbeli jelentést adott a kerületi üzemek I.n.é.tervteljesítéséről. A jelentésben egy pár kisebb változást jelent be, így a 2.old."termelési tervek elemzése"résznél nem 1954. kenem 1955. a helyes. ^ A p* oldalon a munkás létszám 9A.6 )o helyesen. Az 5. oldalon 1954• helyett megint 1955. í : G :_____________________________________________________________________________________________________________________