Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.111.a/3)

1954-01-28

kell foglalkozni azon a területen, hogy az értekezleteit szinvonalesak legyenek. Az a $egállapitásuk, hogy fejlődés van ezen a vonalon/, de xiiba, hogy a döntő többség'ben a beszámolókat még. mindég nem készítik el papíron, ami ellen még harcot kell folytatni a pártvezotőségnek, iijcülsc) tagokkal kapcsolatban a K.V. júniusi határozata éta komolv fejlő­­rlMutatkozik #áluk az aktivitás területon, és azóta, amióta mint vá­lasztmányi tagok is vannak beállítva, jobban érzik felelősségüket a kiadott munka rt, A termelés pártellenőrzésénél in az a tapasztalat hogy egy-egy komolyabb ellen"rz -'s után sokkal jobban megy a munka egyes helyeken, nzt minael jóbban ki kell szélesíteni és akkorié'" iobl eredmények fognak születni a termelés vonalán is. ' Fonyé elvtársnő; A jelentésben ellentétet lát . Az első oldalon a VCST munkatársairól az van, hogy sokkal bátrabban bírálják ogwást a másik oldalon pedig az van, hogy rossz az egymás felé való bírálat, ’ik meg­nézzük a kér. Pb.-m.k az üzemekben adott segítséget,a v, a: tős égi érte­kezletek részvételénél, meg kell mondani, hogy az utóbbi 2 hónapban sok a javulás. Sok segítséget adnak a hozzászólásaikkal. Hibának tart­ja, hogy a^vezetőségi ülésen érszrevett hiányoságokat nem közük a csucsvezetőséggel, hogy azokon azután javítani is tudjanak. Arai a kol­lektív vezetést jelenti, elmondja, hogy a Gránitban a kollektív veze­tés teljes^mértékben érvényesül. Úgy az alapszerveknél is, mint a oárt­­csucsvezetőségnél. Pl: IV-es alapszervezotben a taggyűlési beszámolót nem egyedül készítette el atitkar , hanem 'közösen. Hiba egyes helyeken hogy a titkárok nem korig ki a vezetőségi tagoktól véleményüket egy-egy előadáshoz, illetve feladat megoldásához, hanem önkényesen dolgoznak, ^zt meg kell szüntetni. A napirendi pontokkal kapcsolatban a legutóbbi munkaterv is nagy segítséget adott a munkájukhoz, amit előzőleg Pb. napirendként megtárgyaltak. Náluk igen sok segítséget ad a kér." Pb. részéről Gólya elvtárs, aki igen sűrűn meglátogatja őket és segíti munka-J 1A j v cA "U • ~ ^ vezetés ég színvonalával kapcsolatban úgy érzi, hogy sz az előfeltétel megteremtésén alapszik nagy részben. Azon, "hogy hogyan készülnek fel az egyes vezetőségi tagok. A VCST t.gjai között előfordult, nogy nem készültek fel a tagok, de erre felhívták a figyelmüket és á~s J legrövidebb időn belül változtattak ezen o hibán. A Pb. titkárnak igen fontos feladata, hogy ellehőrizze és segítse hogy a Pb. tagjai - fő­­lég külső tagjai - felkészüljenek, hogy érdemben is fel tudjanak készülni. A bírálattal kapcsolatban ok hiba van, amit még a VCST-ben is ki kell javítani, de ugy^látja, hogy Fonyó elvtársnő nem egészen érti meg a jelentest, mert ők igen élesen bírálják egymást. Nem lehet azonban azt mondani, hogy nem érvényesül a bírálat. Pl. a Szabad Nép ankéton is. ly-h.0 hozzászóló volt 500 főből* A bírálat kerdósőnel meg felveti azt, hogy vannak olyan esetek, amikor az elvtársak egy-egy határozatot elfogad­nak ugyanakkor később latolgatják, hogy ezt nem igy kellett volna, z nem helyes határodat stb, .azt kell meg kiküszöbölni. A titkár olyan eset­ben valósítja meg a saját akaratát, amikor látja, hogy a többi tagok helytelen irányban mennek, természetesen ilyenkor igyekszik rávilágítani a helyes módszerre. Egyetért azzal, hogyha valaki kint van az üzemben a x>.í r. rb. részéről ne menjen el anélkül, hogy a Pb-n a tapa sztalatát el ne mondja, mert ezzel sok segítséget ad az illető üzem további jé munkájához, ozerinte általában a titkár elvtársak a legképzettebbek ezért nekik kell vezetni egy-egy értekezlet irányát. " * * ^omogyi elvtársnő: A Pb. ülések színvonalában fontos, hogy elsősorban attanulmányózzak alaposan a Pb. tagjai az anyagot, másodsorban, hogy megggyőződjenek a helyes irányról. Ez a jelentés is tükrözi, hogy a“tob-

Next

/
Oldalképek
Tartalom