Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.111.a/3)

1954-07-01

^MIMIMíB sjjiürmwpwn*1^ ( den üzem megkösse az általa patronált tsz-szel, mert ez az alapja a jó munka ' végesének és a Gránit gyár példája kell hogy serkentőleg hasson a többi üzem­re. Feltétlenül rendet kell teremteni továbbá azon a téren is, hogy ne több üzem patronáló csoportja járjon le egy tsz-hez, tekintettel arra, hógy ez a tsz-nek sem jó, mert ha a cél egységes is, a patronáló csoportok módszerei nem egyformákr Vass elvtárB: A magam részéről elsősorban a vezető kérdését szeretném tisztáz­ni, mert"úgy látbzik, hogy olyan utón haladunk, hogy mindkettőnk kezéből ki­esik a vezetés. Erre a reszortra más kerületekben függetlenített felelős van és erről a kérdésről már nem egyszer beszéltünk az ágit.prop, osztályon és akkor lerögzitettük a munkakörömmel kaposolatos feladatokat. Az én feladatom résztvermi a Bp. Pb., vagy a FM által tartott értekezleteken, utána pedig be v kell számolnom erről a kér. Pb.-nak, illetve vb.-nak, a patronáló csoportok i vezetőinek azonban a vb. köteles továbbadni a feladatokat és útmutatásokat. Ezt a kérdést kellene tehát rendezni, mert a vezető és az összekötő munkája . különálló. A kiegészítésben Nyerges elvtárs felvetette, hogy nem látogatom rendszeresen a vállalatokat. Ezt a kérdést már a Bp. Pb.-nál is felvetették olyan formában, hogy a két munkát hogyan tudom csinálni. íh annak idején is azt kértem a kér. vb-tól, hogy legyen segítségemre abban, hogy az üzemek meg­felelő kádereket adjanak a patronáló munkához, ugyanakkor bizíositsák a szük- C'séges benzint és gépkocsit. Meg'kell azonban állítani, hogy éppen ezek azok, amiket nem kaptam meg a vb.-tói, mert még máig sem kaptunk olyan elvtársakat, akikre nyugodtan rábízhatnánk a tsz-ek patronálását, ilyen elvtársak kiválo­gatását pedig ón magam, - gadasági munkámnál fogva- nem tudom elwfeezni. A leg­utóbbi alkalommal, amikor a patronáló munkát tárgyalta a vb., beszéltünk az alapi gépállomással kapcsolatban elért eredményekről. Ezzel a gépállomással szocialista szerződése van a vállalatnak és a jó munka nyomán a gépállomás a legutóbbi értékelésnél a megyében a 2. helyet foglalta el. Junius 16-án trak­toros napot rendeztünk lent és a vállalat többszaz Ft értékű könyvet osztott szét a sztahanovista és a legjobb traktorosok részére. Nagyon jó volt a hangu­lat és nagy szeretettel fogadtak bennünket és megállapítható volt, hogy az összefogás nyomán nem nehéz elérni azt az eredményt és megbecsülést, amit a gépállomáson keresztül kapunk a tsz-eltől is. A tsz-eknek nyújtandó segítés­re vonatkozóan az volt az elgondolásom, hogy a. vállalatoktól levisszük a fő­könyvelőket, akik a legpontosabban vannak tájékozva a tervkészítésben és el­sősorban ebben próbálunk segítséget adni a tsz-eknek, mert csináltak ugyan ^tervet, de nem tudták felmérni az erejüket, nem tudtak, hogy mi szükséges ah­­íoz, amit ők terveztek. Ezért fordult elő az elmúlt évben az, hogy a tsz. ki­­| adta a földjét felesben, mert nem volt munkaerő a megművelésére. A legnagyobb hiba azonban az, hogy az elmúlt esztendő tanulságaiból sem okultak és ebben , az évben is ugyanez történik és sok tsz-i elnök is helyesli ezt azzal a jel­szóvei, hogy "mentsék legalább azt, ami menthető." Politikai szempontból vi­szont nincs igazuk, mert a szocialista szektorok kiépítésével ellentétes. Meg kell mondani azt is, - hogy annak ellenére, hogy a járási vb. által tar­tott értekezleten feltűnően dicsérték a patronáló csoportok munkáját, - a patronálók a legtöbb helyen nem végeztek olyan munkát, mint ami a feladatuk. 1 A versenyszervezés, vagy a szooializmus építésének más területén bevált jó módszereket nem alkalmazták a munkaerőhiány pótlására. Itt gondolok a család­tagok bevonására, akiket alapos és jó érvekkel kellett volna meggyőzni arról, hogy az épitőmunkában nekik is ott a helyük. Ami a Férfiruhagyár patronáló munkáját illeti, Elim elvtárs, aki azelőtt a kér. vb-nál ezt a munkát végez­te, mióta titkár az üzemben, nem foglalkozik a patronáló munkával, holott ha a. vállalat pártvezetői nem veszik komolyan ezt a kérdést, mint ahogy Rá­­j kosi és Nagy Imre elvtárs mondotta, a patronáló csoportok nem lesznek élet­képesek. Véleményem szerint elsősorban a kér. vb-nak kell hatni az Üzemi párt­­szervezetekre, hogy a patronáló munkát is mint feladatot jelölte meg részünk­re pártunk. A fiatalok bevonásával kapcsolatban szerintem az a helyes, ha be­vonjuk őket az idősebbek mellé, hogy az egyik adja a lendületet, a másik a tapasztalatot. A járási párt-vb. foglalkozott legutóbb azzal is, hogy a kle­rikális reakció milyen megmozdulásokra készül, amire nekünk is figyelemmel kell lenni, hogy ezt ellensúlyozzuk, kultur,. sport-műsorral, stb., amit elő­re meg kell beszélni a járási párt-vb.-gal.- r ----------^ i ^ -1 «ii ^ 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom