Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.111.a/3)

1954-03-04

r. - nI kéréssel, a pártból való kizárás elleni fellebbezéssel fordulnak a kér, ■ Pb,-hoz, A KV határozata óta Javult a kér, Pb.-án a dolgozók levelei­vel, panaszaival való foglalkozás. Ez a Javulás egyrészt a levelek nyil­vántartáséban, a kivizsgálások módjában és a bejelentések érdemi elinté­zésében is mutatkozik. Példa erre, hogy Januártól a mai napig a KV-től érkezett 5 levél közül 4 van elintézve és az 5-ik pedig befejezés alatt áll. A kér. Pb, párt és tömegszervezeti osztályának egyik munkatársa I közvetlen megbízásként kapta, hogy egy-egy munkatársat ellenőrizzen a dolgozók levelinek mikénti elintézését illetően, különösen azt, hogy ezek a bejelentések ne sikkadjanak el, illetve ne forduljon elő az, mint ami a EV határozata előtt megtörtént, hogy egy—egy levelet hónapokon ke­resztül sem intéztek el. Pl. 1953, elején a volt termelési titkár, Rem­­^beczki elvtárs a dolgozók leveleit úgy akarta elintézni, hogy hosszú időn keresztül a szekrényben tartotta, s csak 1954-ben az iratok leltá­rozásánál akadtak az egyik dolgozó bejelentésére, amit aztán Bende elv­­társ vizsgált ki és intézett el. A párt és tömegszervezetek osztálya a munkáslevelek kivizsgá­lásának elintézésébe bevonja a jövőben a társadalmi munkatársakat is. Ezzel is biztosítva lesz az, hogy még gyorsabban választ tudunk adni a dolgozók által felvetett kérdésekre, A kér. Pb, munkatársai még ma is sok esetben nem érzik ki a tömegek hangját a beérkezett levelekben, nem tekintik a tömegek alul­­róljövó ellenőrzésének és segítésének a mindennapi munka fogyatékosságai­nak felszámolásában, hanem inkább annak tekintjük, hogy nehezíti a munkánkat és tehernek tartjuk. Pedig igen skk esetben megkönnyíti a Pb# politikai munkáját. Példa erre Almási Perencné /Hungária Jacquard/ el­múlt évben történt esete, amikor a Pb.-hoz személyes bejelentést tett, hogy fegyelmi utón akarják elbocsátani azért, mert nem hagyja magát át­tenni egyik üzemrészből a másikba . Egyébként 2o éve dolgozik az tizem­ben és az áthelyezésnek az a háttere, hogy nem jön ki a mesterrel, A kér. Pb. az utóbbi időben a dolgozók levelinek, illetve pa^ naezainak jelentőségét felismerte. Ezt bizonyltja az, hogy egyes levelek kivételével, amelyek nem vonnak maghk után hosszabb kivizsgálást,- rövid idő alatt elintézzük. Pl, liÜaSui^^l^áiiP^fevelében azzal fordult a KV-hez/, hogy lakásproblémáját nem intézi el a V.Cs. Traktorgyár szak­szervezete. A dolgozó jogos panaszát a kér. Pb* egy hét alatt úgy intéz­te el, hogy az üzem két lakhatatlan lakásának helyreállítása után az egyi­ket Szilágyiék fogják megkapni, */. A /J ^ r " ~ " * ti f— 'i -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­! ____ _ _________ ^ _

Next

/
Oldalképek
Tartalom