Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.111.a/3)

1952-02-20

i— .,. —I szervi titkárokat is, akkor nőm lesz annyi átszervezés. Példa erre a Hun- I . gár?a gyár, ahol bár 5~6 héttel előbb tudtak az átszervezésről, végered- f | menyben a pártszervezet és a‘Pártbizottság csak utólag értesüli arról. * 1'ave 1 án e 1 vtLrsnő :A Pipacs alapszervezetiben komoly hiányosságok vol­tak ,még azi sem tudtuk,•hogy kik a vezetőségi tagok, először azokat kel­let összehozni, hogy vezetőségi majd bizalmi értekezleteket tudjunk tartani. Be nem tartott vezetőségi üléseket az üzemi vezetőség sem. Előreláthatólag egy hónap alatt eljutunk oda, hogy kialakulnak a pártcsoportok és ezen ke­resztül úgy a termelést, mint a politikai munkát meg fogjuk javítani. Fonyó elvtársnő: A Gránit gyárban is vannak olyan pártcsoportok, amelyek nem tartjak meg a csoport-értekezleteket, ez részben az átszervezésekből adódik, mert van olyan bizalmi, akinek 2“3 csoporttagja maradt meg. De van olyan is, aki gyengének érzi magát a pártcsoport-értekezletek megtartására. Ezeknek^ugy igyekszünk_segítséget nyújtani, hogy beosztunk melléjük part­­vezetőségi tagokat, akik segítenek a pártcsoportok megszervezésében. De vannak olyan pártbizalmiaink is, akik állandóan foglalkoznak tagjaikkal, fel­ügyelnek ffájuk és nemcsak a párt, hanem a termelőmunkájukban is segítik őket. Ilyen pl. Vági elvtárs, aki tagjait mind sztahanovista szintre hozta fel. , Vlgh elvtárs: A hozzászólásokban általában az jött ki, hogy nem kellő­képpen figyeltek fel alapszervezeteink az átszervezésekre. Az, hogy egyes decentralizált alap szervek nem éltek pártéletet, ebben nagyban hibásak va­gyunk mi^is. Komoly tapasztalataink vannak arra vonatkozólag, hogy a szer­­f'ezőosztály által szervezett csoportos megbeszélések milyen nagy segítséget .nyújtanak a pártbizalmiak részére, mert igy a gyengébb pártbizalmiaknak is módjukban van átvenni a tapasztalatokat, s igy,komoly fejlődés tapasztalha­tó üzemeinkben. Kanizsán elvtárs: A szervezési osztály a kerületi Pártértekezlet óta jól tölti be^funkcióját, de a fejlődése nem elég gyors. Tualjdónképpen a párt­­epites kérdése azóta került előtérbe, amióta kollektív munkaként végzi az egész Pártbizottság. Mulasztás volt részünkről, hogy a kerületi Pártbizott­ság nem foglalkozott mélyebben az átszervezésekkel, s ez vonta maga után hogy szétzúzták a pártosoportokat.A vállalatvezetők a művezetők önállóságá­ra és egyéni felelősségére hivatkoznak, s ezzel anarchiát idéznek elő. A termelés most igazolja, hogy milyen helytelen volt az átcsoportosítással nem behatóbban foglalkozni, s moibt sok helyütt érezteti ez hatását a terme­lés visszaesésében. A csoportos megbeszélés valóban nagy segítséget jelent a pártbizalmiaknak, de ezeknek a megbeszéléseknek az anyagát bele kellene venni abba az anyag— amit a titkárok és szervezőtitkárok elé viszünk. Döntő fontosságú fela­­vJtj most a pártbizalmi-választás, mert ahogy a vezetőségválasztással a ve­zetőséget felülről szilárdítottuk meg, úgy most alulról lehet megszilárdí­tani a pártcsoport“bizalmi választásokkal, ezért ehhez a kérdéshez komolyan kell hozzá állni. Ez a kérdés fog hozzásegíteni, hogy féléves tervünk tel” je3iteseben pagy eredményeket tudjuk elérni, sőt ahol a pártcsoport-bizal" mi választásokat előre hozzák, arra kell törekedni, hogy ez kihasson az el­ső negyedévi tervükre is. A beszámolóban élesen ki kell hozni, hogy a válla­latvezető a Hungária gyárbpan megfelelő büntetést kapott azért, mert a műszaki átszervezéseknél figyelmen kivül hagyta a pártcsoportokat és önké­nyesen megszüntetett alapszervezetet. Sz.B, határozat van arra, hogy ahol rossz gépek vannak azokat le kell állí­tani es rá kell állni a jó gépekre. Határozat a 4.napirendi ponthoz. 1. / Az uj pártcsoportok munkáját úgy kell megszervezni, hogy a pártbizalmi a légértelmesebb embert helyetteseként nevelje ki, hogyha ő megbetegedik el tudja végezni munkáját. Fel: szerv.titkár. 2. / Az ellenőrzés munkájába be kell vonni a pártválasztmányi tagokat is, da hogy jo^ellenőrzést gyakoroljanak és jó jelentéseket adjanak le, megelő­zőleg kötelezni kelImindannyiukat a Szabad Nép erre vonatkozó cikkének megismerésére. Fel: szerv.titkár. , p, ^ — r" ^ ^ ^ — 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom