Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.111.a/3)
1952-02-20
I ■4 ■ I g. napirendi pont. k Fenti napirendi pont tárgyalásához a kér. Pb. behívta Csökő Jánoané elv" $ , társnőt a kér.Pb. szerv.osztályának politikai munkatársát. ' Csökő elvtársnő:A jelentés megmutatja, hogy az ÉKM-ben igen gyenge volt a pártépítési munka. Időm jelentős részét kint töltöttem az üzemben, fog"^ lalkoztam az alapszervek munkájával a bizalmiakon keresztül, s gyakran talál" koztam munkám során a tagsággal is. így találkoztam olyan dolgozóval, aki állandóan 25o"27o fo körül dolgozott, 3 amikor megkérdeztem tőle, hogy milyen társadalmi munkát végez, azt mondta, hogy velük, mint pártonkivüliekkel nem foglalkoznak. Ezt levittem a vezetőségi ülések elé, s ennek nyomán a vezető" ségi tagok vállalták, hogy egy~két p árt önki vili ivei foglalkozik mindenegyes vezetőségi tag. Hiányosság kerületünkben, hogy keveset foglalkozunk a műszaki értelmiségiekkel, ezt igazolja az a tény^is, hogy a 65 tagjelölt közül mindössze 2 műszaki van. Az e téren mutatkozó hiányosságokat sürgősen meg fogjuk javítani. Vifűi elvtárs: A kerületi Rendőrkapitánysággal átbeszéltük, hogy mivel ők is decentralizáld alapszervek, igy önálló elbírálási joguk van, de ők arra hivatkoztak, hogy a rendőrség politikai osztályának instruktora azt mondotta hogy addit önálló tag és tagjelölt-felvételt nem eszközölhetnek, amig ők erre engedélyt nem adnak. Beszéltem a politikai osztály vezetőjévelt aki azt mondotta, hogy neki nincs tudomása ilyen intézkedésről. A baj inkább ott van, hogy bár kétszer is megmondottuk nekik, hogy mi a helyzet, ők mégis inkább g^oolitikai osztály határozatait fogadják el, mint a Pártbizottságét. Meg" magyaráztam nekik, hogy a politikai osztály csak szakmai, mi pedig általános politikai szempontból adjuk számukra az irányítást. Bende elvtárs: A tag és tagjelölt-felvétellel kapcsolatban még vannak hiányosságok a Vörös Csillag Traktorgyárban, de a múlt hónapihoz viszonyítva lényeges javulás mutatkozik . A jelentésben feltüntetett kijelentésem egyébként elhangzott ugyan, de egész más formában, mórt én akkor egy pár műszakiról beszéltem, akikről azt mondottam, hogyha alkalmuk lenne először is^az alapszervi titkárokat lövöldöznék le. Be igazolja ezt egyébként az a mód is, ahogy foglalkozom a műszakiakkal. Az, hogy januárban egy műszakit sem vettünk* fel , abból adódik, hogy a műszaki párttagok százaléka aránylag elóg magas /So fú, a műszaki értelmiségieké 6o /Ú./De seamiesetre sem abból adódott hogy én műszaki"ellenes lennék. Somogyi elvtárs:A jelentés foglalkozik a DISZ ^munkájával megállapítja, hogy a DISZ részéről van bizonyos javulás. Egyet értek a jelentésben azzal, hogy a Dl37, részéről történő tag és tagfelvételi ajánlások száma magasabb is liíetne. Az a hiányosság abból adódik, hogy alapszervezeteink még mindig nincsenek tisztában a javaslási jogukkal és igy történik meg, hogy DISZ tagokat nem ők javasolnak. A mi részünkről hiba az, hogy nem tudjuk folyamatossá tenni ezt a munkát, úgy, hogy a hónap első hetében már elkezdjék est a munkát. Helyes lenne véleményem szerint titkári értekezleten is napirendre tűzni a tag és tagjelölt-felvétel kérdését külön napirendi pontként,^ hogy a párttitkárok is érezzék, hogy milyen komoly feladat hárul ezen a téren a DISZ"re. Legközelebb mi magunk is újból napirendre tűzzük, még pedig olyan formában, hogy kiértékeljük ezen a téren egy"egy alapszerv munkáját, ehhez kérem a kér. Pb. szervezési osztályénak a segítségét. Vladár elvtárs:A jelentésből megállapíthaté, hogy igen komoly fejlődés van a Bártbázottság munkájában, s a tag és tagjelölt-felvételi munka állandó munkájává vált a Pártbizottságnak, de nem állhatunk meg ezen az utón, mert van még hiányosság is. Ha Bende elvtárs részéről történt kijelentés nem is olyan formában hangzott el ahogy az a jelentésben szerepel, valami oka mégis kell, hogy legyen annác hogy a műszakiakkal nem kellőképpen foglalkoznak. Pedig éppen a most tett felajánlások igazolták, hogyha már előbb foglalkoztunk volna velük, más felajánlások lehettek volna, A jelentés egyébként véleményem szerint igen jó. Tapolczai elvtárs:Az a véleményem, hogy a jelentés még mindig nem foglal" kozik döntően a Vörös Csillag Traktorgyárral, de abban nem értek egyet, hogy Bende elvtárs nem foglalkozik a műszakiakkal, én inkább úgy látom, s ezt a r