Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.111.a/3)

1950-03-03

r - ~i latban erőteljesen ki kell domborítani, hogy a legtermészetesebb, hogy a”'nópldemok­­* rácia, szocializmus építése közepette gondoskodni kell, hogy hadseregünk. tisztikara belőlünk, munkásokból tevődjék, továbbá, hogy mennyire fontos, hogy ,l?ad§eregünk erős legyen, s ezzel nagy mértékben hozzájárulunk a béketábor mogszilár^tásáShozV n\art - ha az imperialisták azt látják, hogy egy erős, ütőkénes hadsereggel 'rendelkezünk, még inkább meg fogják gondolni, hogy megtámadjanak. Határozat a 5. napirendi ponthoz. 1./ F. évi március 5-ig meg kell alekitani a kádertanácsot, mely áll 2 elvtársból és 1 honvédségi előadóból. A kádertanács összeállitására vonatkozó javaslatot a Nagybuaapesti Káderosztályra kell beküldeni. F. hó lo-ig be kell kérni az elepszervektől a tanfolyamra küldöttekre vonatkozó javaslatokat. A javasoltakat orvosi vizsgálatra küldésük után, alkalmasságuk esetén káderta­nács elé kell vinni. A kádertanács által elfogadott elvtársak életrajzát, orvosi bizonyitvdnyát, va­lamint az elapszerv á3 a kádertanács javaslatát f. hó 28-ig e Hagybudapesti Ká­derosztályra kell beküldeni. ^-4. napirendi pont. Kevesay János. • A pártépi test illetően Rákosi elvtárs ezt azért állította döntő feladatként elénk, mert az előttünk álló hatalmas feladatok elvégzéséhez szükséges, hogy Pártunkba a legjobb dolgozók kerüljenek. Igyekeztünk megértetni ezt titkár elvtársainkkal, úgy hogy a legutóbbi taggyűlésen a titkár elvtársak politikailag ismertették, hogy kik kerülhetnek Pártunk t8gjai közé, továbbá megmutatkozott a tagság érdeklődése is ezzel kapcsolatban, mert sok hozzászóló volt és azok az elvtársak, okik tagok, va^y tagjelöltek lettek érezték, hogy becsület és dicsőség dolga Pártunk tagjának lenni. Fel kell hivni továbbá a titkár elvtársak figyelmét a pártépitóssel kapcso­latban, hogy figyeljenek fel azokra a pártonklvüliekre, és tagjelöltekre, akik az április 4,-i felajánlásoknál élen járnak, hogy ezekkel többet foglalkozva, jussa­nak el oda, hogy kerüljenek be Pártunk tagjai közé. Jelinek elvtársnő a párttagság éberségével kapcsolatban példának említi a IV. körzetet, 0001* egy volt ócskavasnagykereskedő jelentkezett tagjelöltfelvótelre, a vezetőség a javaslatot elutasította, a tagság pedig alátámasztotta a vezetőség helyes álláspontját. Nyers olvtárá megemlíti, hogy helyesnek tartja az uj tag- és tagjelölt könyvek átadását a taggyűlésen eszközölni, amely igen jó hatással van a tagságra éa ezzel mintegy ünnepéyles hangulat alakul ki a tagkönyv átadáskor. Jánki elvtárs megállapítja, hogy már némi fordulatot tettünk a pártépités po­litikai 'tudatosításét illetően is. Taggyűlésen elvtársaink beszéltek ennek jelentő ségéről, eltérően az eddigiektől. A tag, vagy tagjelöltfelvátel azonban még mindig eléggé mechanikus. A helyzet még mindig az, hogy a tagság nem úgy vitatta meg a felvételeket, ahogy kellett volna. Pl. megszólították a 2 ajánlót, hogy szólaljon fel. A pártépi Lés kérdésével tehát, ilyen vonatkozásban is, tovább kell foglalkoz­nunk az nlepszervi vezetőségek felé. Antalpvics elvtárs az építőiparral kapcsolatban tesz észrevételt, ahol a párt­­ópltés a leggyengébb. A kerületi Pártbizottságnak van egy három tagú bizottsága, amely azonban nem a legjobban dolgozik. Jelentésüket úgy adták le, hogy állítottak olyan dolgokat, ami nem létezik. Ami a kispesti építkezéseknél is probléma, - és ez egyébként általános, - hogy nincs kiépítve egy kommunista aktíva, aki foglalkoz­zon a dolgozókkal. Hzenkivül meglepően kevés o párttagok száma. A titkár, aki áll­ványozó, el van szakítva a szűk keresztmetszettől, komoly probléma az oktatás kér­dése, a népnevelő munka. Kitűnt, hogy a VI. körzetnek kellene foglalkoznia ezzel. Helyes lenne azonban üzemi népnévölő gárdát kiküldeni a dolgozók szálláshelyére. Az építőiparban 15#-os önköltségcsökkentés van előirva, ezzel szemben itt csak 1-2 £-os az önköltségcsökkentés. Feltűnően alacsony volt a tagjelöltfelvótel, a párt­tagoknak csak, kis hányada aki az építkezéseknél lakik. De akik ott vannak, azok sem használják ki s lehetőségeket. A titkár elvtárs nem tudja egyedül kézben tar­tani a dolgokat. Javasolja, hogy az építőipar kérdését egy külön napirendi pontban tárgyalja le a Pártbizottság. Jönnek továbbá az építkezéseknél azzal, hogy vol­nának tagjelölt és tagfelvételre való jelentkezések, de nincs, aki ajánlja, mert AQ'1'---------------------------------------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom