Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.111.a/3)

1950-02-11

, Hasonló a helyzet a Gránit gyárban is* 23o egyéni versenyző van az (isimben, ebből ' 192 párttag, holott 4oo párttag van. Az E.K.M. üzemben 18 egyéni versé^yzoből 6 párttag, 33 brigédveraenyzőből 31 párttag, összesen tehát 37 párttag versenyez, az üzemben lévő 12o párttag közül. Mindebből a politikai felvilágositó; njünka hi­ánya látszik meg. Feladatként jelöli meg a Pártbizottság részére a Központi Ve­zetőség határozatával kapcsolatos tennivalókat, egyben megállapítja/hogy a Párt­­bizottság részéről hiba volt az, hogy az ellenőrzésre nem fektetett kellő súlyt. Nem történt meg az sem pl. a Hungária Jaquardban, hogy a munkaversenyben állók­nak a teljesítménye rendszeresen ki legyen értékelve, igy nem tudhatja a dolgo­zó, hogy vállalásét milyen #-ban teljesítette, vagy egyáltalán hol tart a terv teljesítését illetően. Amikor foglalkozunk a munkaverseny kéródésvel, meg kell mondani, hogy ellenterv a dolgozók részéről nem jött, ami a szervezés hiányénak tulajdonítható, s arra vall, hogy az alapszervek nem ismerték fel az egyéni fog­lalkozás és a munkaverseny szervezésének politikai jelentőségét. Irányt kell 1 venni munkánk során, hogy a dolgozók jöjjenek ellentervvel, induljon meg a harc a Sztahanov-Mozgalommal kapcsolatban, továbbá az "Üzem legjobb dolgozója” elmért, mely még egyetlen üzemünkben sem bontakozott ki. Meg kell indítani az üzemek, műhelyek, üzemrészek, brigádok egymásközötti versenyét. Vándorzászlókat kell lé­tesíteni az eredmények jutalmazására, a Párt, a Szakszervezet és a vállalatveze­­tősóg részéről. Hangsúlyozni kell a személyes póldaadést a kommu­/~v nisták részéről. Az eredményeket állandóan ki kell értékelni olyan szempontból, a'-hogy valaki hogy áll a verseny teljesítésében, benne a verseny eredménye, másrészt, hogy az üzem dolgozóinak hány ?5-a sztahanovista. A Sztahanov-Mozgalom jelentősé­gét sem ismerik a dolgozók, /pl. Sónit gyárban/ nem értik, hogy országon belül egyik üzem, vagy terület sem lehet elszigetelt, hogy szorosan összefüggnek a dol­gok. Meg kell magyarázni, hogy a Sztahanov Konferencia eredménye minden egyes Grá­nit gyári dolgozóra is kihatással van, s ügyét előbbre viszi. Vagy pl. a Hungá­ria Jaquard gyárban; a dolgozók sérelmezik, hogy a Szakszervezet tőlük nem vá­lasztott be senkit a Konferenciára. Nincs kellőképen tudatosítva tehát, hogy ha már meg is választották a küldötteket a Konferenciára, ez nem zárja ki azt, hogy valaki február 26-ig még sztahanovista legyen. Feladata a Pártbizottságnak is a Sztahanov Konferencia politikai jelentőségének ismertetése, hogy a dolgo­zók meglássák, hogy a sztahanovisták mennyire viszik előre az egész ország dol­gozó népének ügyét ás a szocializmus építését. Tóvábbmenve,megállapítja, hogy párttagjaink valóban még nem tartják magukra nézve kötelezőnek a Párt határoza­tát, ami annak a következménye, hogy a tagság legnagyobb része nem ismeri a Párt Szervezeti Szabályzatát, másrészt annak, hogy nemcsak a pártonkivüli tömegek, hanem a párttagok között sem mozgunk úgy, amint arra szükség volna. Végül a po­ciinkat felvilágosító munka közben a legfontosabb feladat április 4.-ének is­mertetése, amely a legnagyobb ünnepe lesz a dolgozó népnek. Ennek a napnak a je­lentősége, hogy a Szovjetunió jóvoltából eljutottunk oda, hogy szabadon építhet­­jük orszégunkatf hogy dolgozóink mind többek lehetnek* hogy valóban egy szabad* szocialista ország építéséhez foghattunk hozzá. Ebben ki kell domborítani a Szovjetunió jelentőségét, túl azon, hogy mivel segített és ságit bennünket a szocializmus építésében, valamint, hogy segítsége nélkül nem tudnánk bekeben élni, mint ahogy a Szovjetunió az, aki hatalmas erejénél fogva biztosítja a kia népek szabadságát, igy a mi szabadságunkat is. Minden dolgozó tegyen felaján­lást, amelynek azonban csak úgy lesz értelme, ha minden dolgozó Ismeri április 4.-ének a jelentőségét, tehát nem arról van szó, hogy felajánljon, hanem tudja ia, hogy miért ajánl fel, a ez a döntőbb rész. Javasolja, hogy minden egye* ü­­zem tűzze ismét napirendre a Központi Vezetőség határozatát, a titkárokkal új­ra át kell beszólni azt üzemükre vonatkozóan, továbbá az üzemi háromszögek is tárgyalják meg. Az alapszervi vezetőségek dolgozzanak ki munkatervet a Közpon­ti Vezetőség határozatával kapcsolatosan, amelynek végrehajtását a Pártbizott­ságnak kell ellenőrizni, egyben támogatni éa bizonyos mértékben segíteni is a munkaterv elkészítésénél. A minőség kérdésének döntő mértékben kell az üzem ve­zetősége, a Pártbizottság és az összes dolgozók előtt állni. Felhívja a figyel­met, hogy az ellenőrzés ne mechanikusan történjen és az ne egy felületes, ha­nem alapos és egyben segítő ellenőrzés legyen. Heveaav elvtárs utal arra, hogy a Központi Vezetőség határozata után, hogy vittük azt le az alapszervi titkárokhoz, e foglalkoztunk vele olyan érte­lemben, hogy dolgozzák fel saját üzemükre vonatkozóan. Termelő üzemeinkből be­• /*

Next

/
Oldalképek
Tartalom